Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMItt van Azahriah új albuma, nem várt hangzásokkal fűszerezve
További Stenk cikkek
Nem hagyja aludni a népet Azahriah, aki újonnan rákapott az éjjeli posztolásra, pontosabban új lemeze dalainak késő esti megjelentetésére. A februárban debütált mariana.árok és az alig háromhetes cipoe is már-már embertelen időben került fel a zene- és videómegosztókra. Nincs ez másképp a vadonatúj nagylemez, a Skatulya I esetében sem, amelyet teljes valójában április 18-án, éjfél után osztott meg rajongóival.
Azahriah korábban megkapta, hogy zenéje kezd egyhangúvá válni, erre azonban rácáfolt a huszonkilenc perces Skatulya I-gyel, hiszen – bár rövid lemezről beszélünk – meglepően színes és változatos összetételű anyagot adott ki az énekes. A megszokott hangzásvilág azonban minden dalon tetten érhető.
A szövegek szokás szerint Z generációs szlengekkel vannak tálalva, hol angolul, hol magyarul, hol spanyolul. A klipek szerencsére elérhetők feliratozva, így az is értheti őket, aki talán eddig nehezen, vagy szinte egyáltalán nem hallotta ki a szavakat a dalokból.
Ismerős arcok
A frissen megjelent dalokhoz a YouTube-on videók is készültek, ráadásul a mariana.árokban feltűnt képi világ kerül elő ezekben a filmekben is. A szkafanderes búvár annyiszor visszaköszön, hogy kezdünk gyanakodni, Azahriah a focistadion helyett egy uszodát tölt meg háromszor május végén.
A víz alatti montázsok mellett a képek a Travis Scott-féle Astroworld koncepcióját idézhetik fel a hallgatókban (az előadó óriási fejszobra elnyel mindent és mindenkit).
A kapu című dalhoz készült videó ezzel szemben eltér a búváros vonaltól, látszólag egy dél-amerikai szerpentinen kocsikázunk.
Így passzol a rock és a mulatós
Az április 1-jén megjelent cipoe hosszabb (teljes) formában került fel az albumra, a mariana.árok pedig a már korábban debütált verzió mellett lassított, reverbált (visszhangosított) alakban is elérhető mostantól.
A lesson című dalból dzsesszes motívumok is kihallhatók, de finomabb rockelemek is fellelhetők benne.
A viadal igazi magyar muzsika, mulatós elemekkel teletűzdelt dal, amely könnyen a rajongók eszébe juttathatja a Tisztán iszom vagy az Introvertált dal című korábbi Azahriah-slágereket.
A yukata címével ellentétben nem japános, inkább latinos hangzást hordoz magában, pedig magyar szöveggel indít, és csak később vált angolra.
Ha valakiben pedig kétségek merültek volna fel, Azahriah mivel áll majd színpadra a júniusi Nova Rock Festivalon, nos: a tartarosz című dal minden bizonnyal megfelel a célra, hiszen korábbi számaival ellentétben keményebb, rockosabb hangzásvilággal operál.
Rovataink a Facebookon