Vodkás tampon fenékbe, tömény a szembe

Mindenki hallott már róla, csak soha senki nem merte kipróbálni – bár állítólag egy csóró főiskolás egyszer tényleg megcsinálta. Van, aki vodkás tamponnal ismeri a legendát, van, aki dianáscukorkával hallotta (amiről persze le kell szopogatni a csokit használat előtt).

A lényeg ugyanaz: valami magas alkoholtartalmút feldugni a fenékbe (lányoknak esetleg a hüvelybe), és olcsón, gyorsan megvan berúgás, ráadásul másnaposság nélkül. Csakhogy ez nem igaz – annak ellenére, hogy létezik olyan élettani háttér, ami hihetővé teszi a mítoszt.

Egy cukorka nem elég

Az emésztőrendszerből az alkohol a vénás vérrel a májba kerül, ahol elkezd lebomlani. A végbél alsó egyharmadának nyálkahártyáját behálózó erek azonban kikerülik a májat, így itt az alkohol nagyobb hatásfokkal üt – és nemcsak az alkohol, ezt a keringési kiskaput használják ki a végbélkúpok is. Akik azonban hinni szeretnének a fenékbe feldugott vodkás tampon vagy cukorka legendájának, azok elfeledkeznek arról, hogy milyen kevés alkohol van egy ilyesmiben.

Zacher Gábor toxikológus szerint sem igaz a legenda, és nagyjából ugyanazt mondta el, mint amire az Urban Legends blog jutott, amikor négy éve a dianáscukorkás vonalon nyomozott kicsit. A blogon kiszámolták, hogy egy dianáscukorka nagyjából egytized felesnek megfelelő alkoholt rejt – ez olyan csekély mennyiség, hogy még ha intravénásan jutna egy felnőtt ember vérébe, akkor is csak 0,07 ezrelék körüli, elhanyagolható véralkoholszintet idézne elő.

És akkor még arról a gyakorlati problémáról nem is beszéltünk, hogy ahogy a cukorka fala megreped, kifolyik belőle a sósborszesz. A tamponnál nincs ilyen gond, de egy tampon is kevés szeszt szív fel (és még kevesebb marad belőle, mire a legendabeli főiskolás a hátsójába gyömöszöli), ezért ettől sem lehet részeg az ember. Legalábbis egy tampontól nem, és még egy kis szalonspicchez is olyan sűrűn kellene cserélgetni a vodkás tamponokat vagy cukorkákat, hogy nyugodtan kijelenthetjük: a legenda nem igaz. És nem is érdemes megpróbálkozni azzal, hogy mégis megpróbáljuk igazolni, a végbélbe vagy hüvelybe kerülő tömény ugyanis gyulladást és más szervi károsodásokat okozhat.

Egyenesen a tüdőbe

Persze nem ez az egyetlen szájhagyomány útján terjedő alternatív berúgási mód. Minden főiskolás hallotta a sztorikat az orvostanhallgatóktól, akik intravénásan adták be maguknak a vodkát. Bár valószínűleg ezeknek a történeteknek a többsége kamu (a módszernek komoly egészségügyi kockázatai vannak, ezért szerencsére nem találkozni vele még a legvadabb bulikban sem), az intravénás részegítés létezik a gyógyászatban és a kutatásban. A részegséggel kapcsolatos tudományos kísérletekben például így „itatják le” az alanyokat, de a metanolmérgezéses eseteknél is intravénás etanol az elsődleges kezelési mód. Persze az alkohol ilyen esetekben nem vodka vagy sör, hanem tiszta etil-alkoholt hígítanak fel.

Jóval szelídebb alternatív módszer az alkoholinhalálás. Ez is macerás, mert zárt, szűk térben kell lenni, ahol a levegőt alkoholgőzzel telítjük, majd mélyeket szippantunk belőle (a Szigeten nem igazán kivitelezhető). A tüdő felülete nagy, a kis vérkörben gyorsan felszívódik az alkohol (és még az orr nyálkahártyáján keresztül is valamennyi), így az ember aránylag hamar berúghat inhalálással. Ráadásul mivel a módszer az egész emésztőrendszert megkerüli, nem jelentkezik másnaposság. Viszont nincs ízérzet.

Egyébként Hemingway – aki igen jó ismerőse volt az alkoholnak – ötvözte az inhalálós technikát a hagyományossal. A szájába vett egy korty rumot, azzal öblögetett kicsit, aztán lenyelte. Ezután a szájában maradt alkoholpárát egy mély levegővétellel leszívta, bent tartotta a tüdejében, aztán az orrán lassan kiengedte a levegőt.

Gargalizálj, gargalizálj

Ha már öblögetés: az alternatív részegedés egy ritkán használt útja még a töménnyel öblögetés, amivel ugyanaz a baj, mint a dianáscukorral. A száj nyálkahártyáján valóban könnyen felszívódik az alkohol, de egy felesből nem fog azonnal minden alkohol a vérbe teleportálni: mivel a száj nyálkahártyája nem nagy, hosszú perceket, sőt órákat kell öblögetni, és több felessel, hogy akár enyhe részegséget érezzünk.

A töményebb italoknál ez egyenesen lehetetlen. Van egy sztorim egy elmúlt, meggondolatlanabb korszakomból: egy cimborámmal azon emberkedtünk, hogy ki bír tovább a felső ajka alatt tartani egy korty abszintot. Kábé fél perccel nyertem, és cseppet sem lettem részegebb, viszont két napig úgy éreztem, mintha hegesztőpisztollyal mostam volna fogat. Az alkohol szárítja, károsítja a száj nyálkahártyáját, ezért a rendszeres öblögetéses berúgás nemcsak körülményes és fárasztó, de sérülésekhez, akár szájüregi daganathoz is vezethet. Szóval inkább ezt se próbálják ki.

Az öblögetéssel rokon mítosz a szívószállal ivás, amitől gyorsabban be lehet rúgni – legalábbis ezt tartja a népi bölcsesség. A józan ész mást sugall: egy feles egy feles, az alkoholtartalma ugyanannyi, akár lendületből dobom be a gallér mögé, akár szívószállal bohóckodok, és így is, úgy is a gyomorba kerül. A mítosznak mégis van egy picike igazságtartalma.

Az Urban Legends bloggerei Legendavadászat című könyvükben idézik Christiane Bode élelmiszerkutatót, aki szerint a szívószál fokozó hatása létezik, de elhanyagolható. Bode magyarázata szerint a szívószál a szájüreg nyálkahártyájához vezeti az italt, ahol gyorsabban hat az alkohol. Azonban már volt szó róla, hogy a nyálkahártya területe kicsi – hozzátehetjük, hogy a gyomoré annyival nagyobb, hogy az így nyert előny jelentéktelen, vagyis ugyanott vagyunk, mint az öblögetésnél. A könyv szerint nagyjából ötezer percig kellene szájban tartani egy korty töményt ahhoz hogy nyálkahártyán át felszívódjon egy gramm alkohol.

Az üveg fenekére nézni

Végül essen szó egy egészen extrém alkoholfogyasztási őrületről, a szembe juttatott töményről, ami Amerikában eyeballing néven terjed. A lényege egyszerű: hülyegyerek szeméhez szorítja a vodkásüveget és miközben nyitva tartja a szemét, megdönti az üveget. Hülyegyerek ezután ordít, mint a sakál. Valahogy így:

Az eyeballing hívei szerint az önkínzás megéri, mert az alkohol a szem vérerein keresztül sutty, egyből az agyba megy, de Zacher szerint ez óriási nagy marhaság. „A kötőhártya és a szaruhártya is nagyon pici, ezeken alig szívódik fel alkohol. Viszont a negyvenszázalékos szeszeknek olyan roncsoló hatásuk van a szemre, ami akár maradandó is lehet – magyarázza a toxikológus. – Égési sebeket okozhat a szaruhártyán és túlérzékennyé teheti a szemet. Ha elég sokáig csinálja valaki ezt a hülyeséget, meg is vakulhat. Nem érdemes ezzel vagy bármilyen más alternatív módszerrel próbálkozni – a részegedéshez a legbiztosabb módszer az, amit az emberek évezredek óta művelnek.”

Persze vannak, akik azt állítják, szívószáltól, öblögetéstől vagy akár szembe csepegtetett vodkától rúgtak be, és ők maguk is elhiszik ezt. Ők a placeborészegség nevű jelenséget példázzák, amiről lesz még szó a sorozatunkban. Amit holnap folytatunk, utánajárunk majd annak, hogy miért ráz a fesztiválsör.

[A sorozat előző részei:
Alkohollegendák I. - Tényleg gyorsabban berúgsz a fénytől?
Alkohollegendák II. - Melegben gyorsan berúgok, de kitáncolom]