új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Meglehet, senki nem eszi úgy a világon a pattogatott kukoricát, mint Tom Cruise, nevettek is rajta rengetegen az interneten.

    Tom Cruise jelenleg gőzerővel népszerűsíti legújabb filmjét, a Mission: Impossible – A végső leszámolást, ami nemrég került a mozikba. A premier apropójából a 62 éves színész a film rendezőjével, Christopher McQuarrie-rel a napokban az egyik vetítésre is ellátogatott Londonban, ahol nem is igazán azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy megjelent, hanem azzal, ahogy a popcornját ette, miközben a lépcsőn állt a vászon előtt. Valaki a teremben meg is örökítette Cruise szokatlan evési szokását, ami aztán felkerült az X-re, és bejárta az internetet.

    Mint ahogy az a felvételen is látható, a színész egyenként veszi fel a pattogatott kukoricaszemeket, majd erővel dobálja be őket a szájába, jó néhányat a földre szórva így a mozik klasszikus nassolnivalójából. A netezők nem tudtak némán elmenni Cruise bizarr szokása mellett; volt például, aki megjegyezte, nem látott még így embert popcornt enni, míg más azt írta:

    „Olyan, mint a mesterséges intelligencia – jól utánozza az embereket, de van benne valami furcsa.”

    A popcornevés témája aztán egy online interjúban is felmerült, a színész pedig jót nevetett a dolgon.

    Ember, én popcornt ettem. Mindenki tudja rólam, hogy ha filmet nézek, akkor popcornt eszem. Imádok beülni moziba menni és popcornt venni, ez jó érzéssel tölt el

    – reagált a hollywoodi filmcsillag, akit a minap a lánya, a tőle eltávolodott Suri kapcsán is kérdezett egy riporter, ám akkor csak hebegni-habogni tudott, inkább kitérő választ adott.

    (via People

  • A séf alig hitt a szemének, amikor megszámolta a nullákat. 

    Rácz Jenő május elején tette közzé a felhívást az Instagram-oldalán, miszerint felszolgáló és supervisor munkakörben keresnek munkatársakat a Costes éttermébe. 
    Feltehetően erre az álláshirdetésre adta le jelentkezését üzenetben az a szakácsjelölt is, akinek sorait a Michelin-csillagos séf a követőivel is megosztotta a 24 óráig elérhető Instagram-történetében.

    Mint kiderült, 1 milliós fizetési igénnyel is jelentkeztek a séfnél a Balaton környéki étterembe.

    „Üdvözletem. Szeretnék jelentkezni a szakácsállásra! Persze, ha kell Önnek szakács. Havi 1 000 000 Ft, plusz lakhatás, ha hétvégére jönne a családom”  olvasható az álláskereső üzenetében. A feltüntetett bérigényt a jelek szerint Rácz Jenő eléggé sokallta, a lakhatási opcióról pedig úgy tudni, alapból szerepelt a hirdetésben.

    Azt hittem, nem látom jól a nullákat, aztán kiderült, hogy tényleg nem...

    jegyezte meg az üzenet kapcsán az automatikusan eltűnő bejegyzésében Rácz, akit a story.hu idézett.

  • Úgy tudni, hetekkel ezelőtt külön is költöztek.

    A story.hu információi szerint közel hat együtt töltött év után véget ért Muri Enikő és Tóth Szabi kapcsolata. A lap úgy tudja, hogy az egykori szerelmesek, akik egyben kollégák is, jó viszonyban váltak el egymástól, és továbbra is együtt lépnek fel a koncerteken a Sugarloaf zenekarral. A szakítást csendben intézték, ám annak okait egyelőre nem lehet tudni.

    Mint ismert, Muri Enikő először 2016-ban dolgozott együtt Tóth Szabival A Dal című műsor kapcsán. Munkakapcsolatuk 2019-ben szerelemmé szövődött, miután a Sugarloaf zenekar gitárosa már lezárta házasságát. Az énekes-színésznő és a nála 15 évvel idősebb zenész nem verte nagy dobra a nyilvánosság előtt, hogy egy párt alkotnak, 2022-ben azonban a Nyerő Páros című műsort elvállalták, melynek hatodik évadában egészen a harmadik helyig jutottak.

    Míg az énekesnő egy korábbi nyilatkozata szerint vágyott volna az eljegyzésre, a gitáros azonban nem volt házasságpárti.

    „Nyíregyházi lány vagyok, és mindig azt láttam, hogy szerelem van, esküvő van, gyerek van, boldogság van. El sem tudom képzelni az életemet úgy, hogy legalább egyszer ne mennék férjhez. Általában én hozom fel, ő egy kicsit vonakodósabb. Mondjuk ki minden szépítés nélkül: ezen már túl van, ahogy túl van a gyermekáldáson is. Neki ez újdonságot nem okoz, ellenben nagyon sokszor elmondja, hogy »azt szeretném, hogy boldog legyél mellettem, és ha erre vágysz, igyekszem ezt neked megadni«, de ő egy ilyen férfi, akinek a házasság nem annyira fontos. Nem annyira romantikus, nem annyira bújós, nem annyira becézgetős, máshogy fejezi ki a szeretetét, nem azzal, hogy megkéri a kezem. Ezt elfogadtam, nincs ezzel a világon semmi bajom... Na jó, néha van, de le tudom nyelni” – idézte Murit a Blikk.

  • Komolyan veszi az ítészi szerepet.

    Ahogy az a kedd esti Fókuszból kiderült, ByeAlex lesz a Csillag Születik egyik ítésze, aki két év után tér vissza a képernyőre, így az X-Faktor után újabb tehetségkutatóban láthatják a nézők. A minap fény derült a második zsűritag kilétére is, aki nem más, mint Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban és a Sztárboxban is feltűnt Molnár Áron. Most a színész a Blikk érdeklődésére elárulta, hogy bekerülni a Csillag születik zsűrijébe számára egy nagy mérföldkő.

    „Én a kihívásokat és a kalandokat keresem és szeretem. Egy hónapokon át tartó kiválasztási procedúra után lett meg a négy zsűritag, én is két castingon voltam, így érezhető volt, hogy a műsor készítői igazán komolyan vették a dolgot. Engem ez a feladat nagyon inspirál” – fogalmazott Molnár, aki zsűriként sem akar egy szerepet játszani, ugyanakkor a legnagyobb szeretettel, kíváncsisággal és jó szándékkal szeretne hozzáállni a versenyzőkhöz.

    Arra a kérdésre, hogy a színészet mellett van-e olyan művészeti ág, amit különösen érdekli, így válaszolt:

    Artisták, bűvészek, táncosok, zenészek.. mindenevő vagyok. Imádom ezeket a műfajokat. Főleg, ha keverednek. Nagyon szeretem, amikor valami váratlan, meglepő, de leginkább az érdekel, hogy ki mennyi munkát tett bele a szakmájába. Mert ez azonnal látszódik

    – tette hozzá.

  • Teljes JLo-élményre számíthatnak a hazaiak.

    Ahogy arról az Indexen is írtunk, Jennifer Lopez 2025. július 20-án ad koncertet az MVM Dome-ban, de már elő is állt a listával, hogy miket kér a szervezőktől. Az 55 éves színész-énekesnő az Up All Night című turné keretében koncertezik Budapesten. Mint ismert, JLo egy komoly magánéleti válságon van túl, de csakis a jövőre koncentrál, hiszen a turné és az új projektek mindennél fontosabbak számára.

    „Nagyon jól érzem magam, de egészen másképp, mint régen. Az elmúlt évem egy mély belső utazásról szólt, amely tele volt fájdalommal, tanulással és gyógyulással. Néha muszáj megállnunk, hogy újra halljuk a saját szívverésünket… hogy emlékeztessük magunkat arra, kik is vagyunk valójában. Most először érzem igazán, hogy a saját ritmusomban élek. Izgatott vagyok, de ez most egy csendesebb, mélyebb izgatottság. Nem hajt már az a rohanás, ami korábban, inkább hála tölt el” – árulta el a Green Stage Productionnek.

    Lopez üzent a magyaroknak is, hiszen már alig várja, hogy Magyarországon bulizhasson a rajongóival:

    Elsősorban azt szeretném elmondani: köszönöm, hogy vagytok. Köszönöm a szeretetet, a támogatást, az energiát, amit tőletek kapok nap mint nap. Alig várom, hogy találkozzunk, hogy együtt énekeljünk, táncoljunk, és bulizzunk egy hatalmasat. Minden egyes koncerten a szívemet adom, és ezt most ti is megkapjátok őszintén, tisztán és nagyon nagy szeretettel.

  • Nem mindennapi történetet mesélt el a zenész.

    peto szabo
    Fotó: Kaszás Tamás / Index

    A Nagy Duett hetedik élő adásában tudhattuk meg Szabó Zsófi jóvoltából, hogy Pető Brúnó korábban bepróbálkozott nála: randizni szeretett volna vele, ám a tévés visszautasította őt. „Megnézte, hogy mennyien hallgatnak minket, mennyi a bevétel, és akkor mondta, hogy nem” – érkezett akkor Pető válasza, de később tisztázták a dolgot, és feltehetően egyikükben sem maradt tüske az eset után.

    Hajdú Péter YouTube-műsorában az előadó most felidézte, hogyan ismerkedett meg Szabó Zsófival. Elmondása szerint a színésznő esküvőjén volt a meghívott vendégek között, de egy váratlan mutatvánnyal sikerült emlékezetessé tennie az első találkozást.

    „Először voltam úgy esküvőn, hogy már nagyobb voltam, tehát aktívan is ki kellett venni a részemet az eseményekből. Sose felejtem el, menyasszonytánc volt, és mondta nekem a barátnőm apja, hogy »Itt van pénz, dobd be!«. De én nem tudtam, hova dobjam be, mert sose csináltam még ilyet.

    Aztán láttam, hogy a barátnőm apjának felcsillant a szeme, de akkor még nem tudtam, miért, és akkor mondta nekem: »Csak menj oda, és dugd a mellei közé!«

    Én meg ezt komolyan vettem. Ott volt az egész násznép, Zsófi pedig ment körbe egy kosárral, és gyűjtötte a pénzt. Amikor pedig hozzám ért, akkor fogtam a pénzt, és bedugtam a mellei közé. Tehát Szabó Zsófival ez volt az első interakciónk” – idézte a 24.hu Pető Brúnó szavait.

  • Nem hajlandó tovább várni a nagy ő-re.

    JP4F7834
    Fotó: RTL

    A Való Világ negyedik szériájának játékosa, Baukó Éva a Story magazinnak adott interjút. A 42 éves realitysztár arról beszélt a lapnak, hogy bár nagyon szerette a televíziózást, ma már nem akar mindenáron szerepelni. Bevallása szerint rájött, hogy sosem lesz műsorvezető, noha azt állítja, több van benne, mint némelyik „képernyőre került kislányban”.

    Nekem túl nagy a szám, nem vagyok megalkuvó, nincs bennem elég alázat, ami lehetetlenné teszi, hogy bármi komolyabbat elérjek a tévézésben. Én csak a botrány miatt voltam érdekes, viszont abból meg már kinőttem.

    Baukó a valóságshow-s időszakra visszaemlékezve azzal büszkélkedik, ő a saját érdemei által lett ismert, és teremtett magának biztos egzisztenciát.

    Nem úgy, mint például Kulcsárné Csuti vagy Berki Mazsi, és még sorolhatnám. Egyébként Mazsi mellett szóljon, hogy a bokszeredményeivel azért már letett valamit az asztalra

    – fogalmazott Baukó Éva, aki negyven felett szeretne édesanyává válni, amit érezhetően komolyan gondol, hiszen emiatt visszautasította az Ázsia Expresszben való szereplést is.

    Megjegyezte, 32 éves kora óta szeretne saját gyereket, de sosem választott jól társat. Mára eljutott odáig, hogy annyit várt a nagy ő-re, aki nem jött el, hogy már nem akar tovább reménykedni.

    Ha most, 42 évesen újra elkezdenék keresgélni, félek, lemaradnék az élet legnagyobb ajándékáról: a gyerekről, ami nélkül nem tudnék élni. Úgyhogy úgy döntöttem, belevágok életem egyik legnagyobb kalandjába, és egyedül vállalok babát. Most már elárulhatom, végül ezért utasítottam vissza az Ázsia Expressz-beli felkérést is. Utánaérdeklődtem, és a körülmények, a fizikai megterhelés nem kedveznek egy olyan nőnek, aki babaprojektben van. Szóval most mindent ennek rendelek alá.

    (via 24.hu)

  • Lenyűgöző fotók készültek Indiában egy gondos tigrisanyukáról, aki figyelő tekintettel vezeti kölykeit a sűrű erdőben. Paul Goldstein brit természetfotós a napokban örökítette meg a családot, amint az indiai Bandhavgarh Nemzeti Parkban kószáltak, és elsőre nem is akart hinni a szemének.

    A fotós elmondása szerint bármelyik macskaféle kölyke izgalmas, de a tízhetes tigriskölykök nagyjából minden faj „faunisztikai grálja”, ő például még soha nem látott egyet se közelről. Mint kiderült, az anyatigris nagyon óvatos, hisz ez volt az első alkalom, hogy kivezette őket a rejtekhelyükről. Szerencsére kéznél volt a kamera, így nagyszerű felvételek készülhettek a ritka pillanatról.

  • Nagy boldogság a családban, ha egy új jövevény érkezik, de még nagyobb az izgalom, amikor rögtön ikeri születnek egy kismamának. Kezdetben még a szülők számára sem lehet egyszerű megkülönböztetni két tökéletesen egymásra hasonlító kisbabát, de egy anyuka számára ez teljesen máshogy alakult egy különös okból.

    A 34 éves édesanya, Lauren Murphy a várandósságának 23. hetében kárt, amikor orvosai figyelmeztették, hogy születendő fiai, Emmett és Sebastian iker-iker transzfúziós szindrómában szenvednek. A magzatra veszélyes állapot egypetéjű ikreket érint, akiknek közös a méhlepényük, – ilyenkor az egyik baba kevesebb vért kap, mint a másik,– ami mindkettőjüknél lehetséges komplikációkhoz vezet. Míg Sebastian túl sok vért és tápanyagot kapott az anyaméhben, addig az aprócska Emmett nem kapott eleget, melynek következtében lassabban fejlődött és fele akkora volt, mint a testvére.

    Mivel az ikertranszfúziós szindróma mindkét babára komoly veszélyt jelentett, ezért folyamatosan orvosi kezelésekre kellett járjon Lauren, de végül mindkét gyermek megszületett. Bár Emmett termetében a mai napig kisebb a testvérénél, Sebatiannál, de a köztük lévő kötelék erősebb nem is lehetne. A Birminghamben élő ikertestvérek teljes életet élhetnek, mások gyakran csak azt hiszik, hogy egy-két év korkülönbség van köztük.

  • Ennél különösebb párost aligha találnánk: a németországi Heidelbergből származó Heike Pirngruber és hű társa, Butch ugyanis már nem egy országon kelt át együtt, gyalogszerrel, kenuval, motorral és egy háromkerekű járművel, a Tuk-Tukkal is.

    Bár a nő elmondása szerint korábban soha nem szerette  különösebben a kutyákat, most mégis egy tündéri négylábúval járja körbe a világot, akit elhanyagoltan és magára hagyva talált meg kölökkutyaként. Az 53 éves Heike az ausztrál pásztor-kölyökkutyából, Butchból

    a világ egyik legrutinosabban utazó kedvencét faragta, hiszen több tucat országot látogattak meg az évek során. 

    Heike 2021-ben fogadta örökbe, amikor még csak egy hónapos volt, miközben a mexikói Baja California-ban bérelt egy tengerparti kunyhót, annak ellenére, hogy nem kedveli a kutyákat, miután évekig üldözték, miközben a világ körül kerékpározott. 

    Mostanság olyan járműveket választ, amivel a kutyája is vele tarthat a kalandjai során, és még a vadkempingezés sincs ellenére, ha nehezebben találna olyan szállást, ahová a kedvencét is viheti. És hogy boldogok-e így ketten? Az útjuk során készült fotók magukért beszélnek:

  • Megindokolták a menyegző okának késését.

    RTL NyeroParos2135441
    Fotó: RTL

    Nádai Anikó és vőlegénye, Hajmásy Péter immár öt éve egy párt alkotnak, és bár azt tervezték, hogy az építkezésüket követően sort kerítenek az esküvőjükre, a ceremóniát ismét elhalasztották. „Az elmúlt napokban több helyen is belefutottunk az esküvőnkkel kapcsolatos találgatásokba, úgyhogy gondoltuk, tisztázzuk a helyzetet. Peti egészsége most elsőbbséget élvez –

    az értékei sajnos romlottak, és elérkezett az a pont, amikor úgy érezzük, minden más várhat, csak Ő legyen jól. Ezért az esküvőt most elhalasztjuk.

    A nagy nap majd akkor jön, amikor jönnie kell – addig pedig élvezzük az életet úgy, ahogy van: együtt, szeretetben, humorral, néha kevés alvással, de annál több nevetéssel.” – írja posztjában a műsorvezetőnő, aki már az esküvő részleteiről is mesélt korábban.

    Egyébként a meghívottak listája már összeállt, száz fő lesz jelen egy távoli, de Nádai Anikó és Hajmásy Péter számára különleges helyen.

    Tökéletesebb helyszínt álmunkban sem tudtunk volna elképzelni. Az a cél, hogy mindenkivel valódi pillanatokat tudjunk majd megélni ezen a napon. Minden apró mozzanatnak jelentősége lesz, úgy álmodtuk meg a nagy nap részleteit, hogy abban érezni lehet majd az egyéniségünket. Amit biztosan elkerülünk, az a túlzott formalitás...

    – mesélte korábban a Bestnek a menyasszony.

    (via Story)