Nap
Óra
Perc
Elfogtak egy izraeli katonát a Gázai-övezetben, jelentette be nemrég a Hamász katonai szárnyának a szóvivője. Az izraeliek nem erősítették meg a hírt.
A Föld több országa elismeri az önálló Palesztinát, nem ismeri el viszont Izraelt (narancssárgával), a sötét kékkel jelöltek csak Izraelt ismerik el, míg a világosabb kék országok Izraelt és Palesztinát valamilyen jogokkal, ugyanez fordítva a sárgás államoknál. Feketével magát Izraelt és Palesztinát jelölik. A mindkét államot elismerő országok drapp színűek.

A Google adatai szerint már több mint egy millió Chromebookot (speciális, felhőre csatlakozó operációs rendszerű laptopot) adtak el, csak az iskoláknak. Ha megnézzük, hogy a Gartner adatai szerint világszerte 75 millió pécét adtak el, ez azért egy elég kiemelkedő teljesítmény.
Sajnos Magyarországon még nem tartunk itt, örülhetünk, ha van számítástechnika-terem az iskolákban.
Mindkét fél a leghalálosabb napnak tartja a szombatot az összecsapások kezdete óta: 87 palesztin és 13 izraeli halt meg aznap - írja a Guardian. Egyelőre nem látszik a megoldás.
Szerencséje van, éppen akciós, de csak ha három apádsági sört vesz. (Tipp: az apát nem lehet az apád, mert a férfiszerzetesek tisztasági (szüzességi) fogadalmat tesznek.)

Busszal ütközött egy autó vasárnap délután Budapest X. kerületében, az Újhegyi út és a Maglódi út kereszteződésében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
A balesetben egy ember könnyebben megsérült. A helyszínelés idején egy sávon halad a forgalom.
Azért, mert zseniális úszó: Hosszú Katinka 20 érmet nyert (ennyi rá sem fért a képre). Ezt írja Facebookján:
Nagyon izgalmas volt leúszni az összes versenyszámot az Országos Bajnokságon! Úgy érzem, rengeteget segített a felkészülésben az Európa Bajnokságra, mint fizikailag, mint mentálisan. A 17 egyéni számból, 16-szor sikerült dobogóra állnom és az 5 váltó számból pedig 4-szer voltunk első háromban. Kellemes vasárnap estét kívánok mindenkinek!

Tegnap egy órán keresztül hallgattam a Fórumban (ATV) a betelefonálók komoly részétől, hogy igenis, van cigánybűnözés. Ilyen nyílt vállalás, vallomás, normák feladása, ösztönös kirohanás mindenféle szociológiai háttér figyelembe nem vételével még nem történt ebben a műsorban akkor, amikor én voltam a telefonnál. Ezt csak Miskolccal, a baloldali politikai vezetők és az ő nyelvük felelősségével kapcsolatban kívántam elmondani - konzervatívként.
- írta a Facebookon Somogyi Zoltán, az MDF egykori kampányfőnöke, aki most ATV-s műsorvezető.
Az Időkép hőtérképe alapján szinte az egész országban 30 fok felett van a hőmérséklet, bőven látni 32-33 Celsius-fokos méréseket is. Harminc alatti hőmérsékletet csak a folyók mentén, illetve a Bükki Nemzeti Park területén található Szentlélek településen mérnek.
A Facebookon keringő miskolci plakát szerint legalábbis. Független polgármesterjelöltként, de az Mszp, az Együtt, a DK és a PM logóival kirakott sormintából álló plakát hirdetésével.

A kutatások szerint ugyanis csak 30-ból egy anya szül pontosan a kiírt dátum napján. A negyvenhetes terhességből legtöbben tíz napot rövidítenek. Az első gyerekek kicsit tovább húzzák, de még ők is korán érkeznek: általában három nappal korábban. A születendő gyerekek neme viszont nem számít. Az idősebb korban szülők viszont sokkal nagyobb eséllyel számolhatnak koraszüléssel.
A szír Nadzsah al-Attar ma kezdte meg második ciklusát Bassár el-Aszad alelnökeként. Egy három részre szakadt ország páriakormányának a második embereként is ő az iszlám Közel-Kelet legmagasabb politikai pozícióját betöltő nő.

Az M3-as autópálya Heves megyei szakaszán, 82 kilométerre Budapesttől átszakította egy autó a szalagkorlátot, és egy ötméteres árokba fordult. A főváros felé tartó sávok közül egyet sem kellett lezárni, de a nézelődők miatt a forgalom némileg lelassul. Az első információk szerint a balesetben négyen megsérültek, közülük többen súlyosan. A műszaki mentést végző gyöngyösi hivatásos tűzoltóknak egy személyt feszítővágóval kellett kiszabadítaniuk a roncsból.

Marija Aljohina a Guardianbe írt publicisztikát arról, hogyan kenik el az orosz hatóságok az MH17-es lelövésével kapcsolatban a valódi információkat. Annak, aki nem tud oroszul, de szeretné látni működés közben ezt a bizonyos elkenést, szívből ajánlom a Magyar Nemzet szombati vezércikkét, melynek az égből hulló testrészek közepette tényleg az a fő mondanivalója , hogy
a mostani tragédiából egyértelműen a konfliktusban közvetve érintett Egyesült Államok jön ki a legjobban
Az, hogy videózzák a becsapódást, azért nem véletlen, mivel az izraeliek egy kisebb, "kopogtató-rakétával" jelzik, hogy egy perc múlva porrá zúzzák az adott épületet. A folyamatot ezen a videón tudja megnézni:
Mostanában tesztelgetik az alábbi videón promotált, a küzdősportolók ütés-paramétereit rögzítő alkalmazást, ami egy szenzorokkal teletömött kesztyű és egy okoskütyü között teremt kapcsolatot. Az iPunch segítségével persze a haverokkal is lehet versenyezni, ki üt nagyobbat - ezt mondjuk a ringben is el lehetne dönteni, de az nyilván nem elég smart. (via ellenfelem.hu)
Külön felhívnám a figyelmet a zsákot teljesen fogalmatlanul püfölő lányra, akit nyilván azért tettek bele, mert melltartós és mert szőke!
Új ábra jelzi a francia éttermeken januártól, ha az étel helyben készül, hogy megkülönböztessék azoktól, amelyek csak felmelegítik az előre gyártott fogásokat. A francia fogyasztók egy októberi felmérés alapján úgy becsülték, hogy az éttermek alig fele készíti helyben az ételt, míg a hotelek és éttermek szövetsége szerint az éttermek 85 százaléka használ titokban fagyasztott élelmiszert.

Minden étterem, amelyik helyben készült fogásokat szolgál föl, az új logóval ezt jelezheti az étlapon. A logó serpenyőt ábrázol, rajta háztető alakú fedő. Januártól lesz kötelező a logó feltüntetése, ha az étel a helyi konyhán sült-főtt, és ha nincs az étlapon a logó, az azt jelenti, máshol állították elő a fogásokat. (MTI)
A holland tévéseknek sikerült találni egy professzionális bicikliversenyzőt , akinek a Kelet-Ukrajna fölött lelőtt MH 17-es repülőre, és a márciusban eltűnt MH 370-es maláj gépre is volt jegye. Mindkét alkalommal az utolsó pillanatban foglalta át a jegyét másik járatra. Most hétvégén megint utazik, azt mondja nem fél, mert ha eddig szerencséje volt, biztos ezután is az lesz.
Legalábbis ha lehet hinni a UK Cycle Rules nevű oldalnak, ami szerint az Egyesült Királyságban alapvetően pont ugyanaz a szabály, mint szombat óta nálunk is, tehát amíg ez nem okoz gondot, néhány sör után is szabad biciklizni.
Nade, és itt jön a nade: ha viszont valaki mégis túlságosan részeg, akkor is büntetést kap, ha csak maga mellett tolta a bicajt. Ez azért van, mert a törvény szerint nem szabad túl részegnek lenni, akárhogyan irányítja valaki a biciklit. Szóval aki megpróbál felülni, de nem sikerül neki, az vagy otthagyja a bringát, vagy megpróbál nem találkozni rendőrrel hazafelé.
Azért könnyebbség, hogy az angol rendőrök nem szondáztathatják a kerékpárosokat.
Messze ezen a képen a legszelídebb az a vadmalac, ami pénteken belesett egy szennyvízaknába Budakeszin. A szennyvíztisztító telep egyik munkatársának tűnt fel, hogy valami oda nem illő van az egyik aknában.

Rögtön tudtam, hogy menteni való állatról lesz szó, mert a csövek nem adnak ki hangot
– mesélte a szennyvíztisztító egyik munkatársa a Vadaspark állatvédőinek.
Miután észrevették, még órákon keresztül kellett kergetni a csőben, mert a malac nagyon megijedt amikor meglátta a közeledő embereket. Végül úgy sikerült elkapni, hogy a cső egyik végét lezárták egy ponyvával, aztán a másik végénél addig vártak, amíg előmerészkedett.
A malacot végül a furgon csomagtartójában, a szerszámok és a dobozok mellett vitték be a budakeszi vadasparkba.
Íme a plakátok, azért az időpont alapján elég kimerítő lehet.
Weirder things have happened, i suppose. Straight White Guy Festival, anyone? http://t.co/0mQKcItnOS pic.twitter.com/kib7tlx9hz
— Lauren Bagley (@TheREDison) 2014. július 18.
Nem teljesen világos, hogy komoly kezdeményezés vagy a Kétfarkú Kutya Párt helyi fiókszervezete áll az egész mögött, legkésőbb szeptember 10-én megtudjuk.