70 éves biciklis nagyi hódította meg a bolíviai halálutat
Bolíviában van egy út, amit szokás a világ legveszélyesebbjének tartani, így annak rendje és módja szerint meg is kapta a halálút becenevet. Közel 3,5 kilométeren gyűrűzik felfelé, mélyen fekvő dzsungelből indul, majd az Andok havas csúcsai között lyukad ki, van is ott minden, eső, köd, hegyomlás és hasonlók. És ahogy a név is jelzi, nem egy halálos áldozata is volt már.
Na most képzeljék el, hogy egy 70 éves nagymama teker a biciklijével felfelé a halálúton – és még élvezi is. Márpedig éppen ez történt a bolíviai Mirtha Munoz esetében, aki ráadásul nemcsak kirándulgatott a környéken, hanem a Skyrace nevű 60 kilométeres extrém kerékpárversenyen vett részt minden idők legidősebb indulójaként. Egyébként ő a verseny egyik társalapítója is.
![mirthamunoz](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2983/29838/298388/29838855_ab3ee278de57ea39592b94d615d17f7d_wm.jpg)
Munoz még évekkel korábban, terápiás jelleggel szokott rá a biciklizésre: családja és a pszichológusa javaslatára vágott bele, miután váratlanul meghalt a fia. Úgy tűnik, bevált, és azóta eléggé bele is lendült, bár saját bevallása szerint a lazább tekerést is élvezi, amikor a hat unokájával biciklizhet együtt.