új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Rákóczi Ferinek csütörtökön sűrű napja volt. Miután lenyomta Balázsékkal a reggeli show-műsorát, átugrott az Index szerkesztőségébe, ahol a Sunday Brunch podcast stábja várta.

    Kicsit persze bonyolítottuk az életét, 11-kor érkezett, így lehetőséget kapott arra, hogy a kormányinfón hallottak feldolgozásában részt vegyen. A műfaj mély víz, csak úszóknak ajánlott kategória, de alanyunk nem félt fejest ugrani az ismeretlenbe.

    C74C4EEF-1C5F-4D87-97FC-637BB4348441 1 105 c

    Miután itt végzett, stúdióba vonultunk. A beszélgetés során szót kerítettünk munkáról, magánéletről, éttermének nyitásáról, édesapjához fűződő kapcsolatáról, Velence szeretetéről, Balázsékkal közös rádióműsorukról, de még az is kiderült, hogy az adóbevallás napján kit jutalmazott meg adója 1 százalékával.

    Tartsanak velünk vasárnap 10 órakor az Index címlapján, könnyed vasárnapi csevegésben lesz részük!

    A Sunday Brunch podcast korábbi vendégei voltak: 

    Spilák KláriLábas VikiLakatos MárkKulcsár EdinaGianni AnnoniPajor TamásMolnár Ferenc CaramelVarga IzabellaHerczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, valamint Tomán Szabina és Rubint Réka.

    Fotó: Gerencsér Tamás / Index

  • Joseph Gordon-Levitt nem mást kér Facebook-oldalán, mint fotókat Budapestről. Azt nem árulta el, milyen projektben utazik az 500 nap nyár, illetve a 10 dolog, amit utálok benned színésze.

    De mivel filmkészítőként sem ismeretlen a neve, nem kizárt, hogy forgatási helyszínt keres valamelyik tervben lévő alkotásához. Úgy látjuk, máris kapott képet, a felhívást ugyanis Köles Mihály képével illusztrálta. Akinek van kedve, adja értésére egy fotóval, hogy ha forgatási helyszínt keres, nem kell tovább kutakodnia, ennél jobbat úgysem talál.

Vissza az összes bejegyzéshez