új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Pedig fontos szerepet játszott volna a filmben.

    543821063
    Fotó: Hubert Boesl / Northfoto

    Shailene Woodley a 2010-es évek tinifilmjeinek ünnepelt sztárja volt, és csak egy hajszálon múlott, hogy a Csillagainkban a hiba és Beavatott-sorozat mellett egy másik népszerű franchise-ban is feltűnjön.

    Mint kiderült, a színésznő megkapta A csodálatos Pókember 2.-ben Mary Jane szerepét, sőt, meg is formálta Peter Parker legendás szerelmét, csak végül teljesen kivágták őt, mielőtt a produkció moziba került volna.

    „Ez volt az álmom, mert nagyon... te jó isten, imádom Pókembert, ő a kedvenc szuperhősöm! Mary Jane volt a kedvenc karakterem gyerekkoromban. Úgyhogy amikor megkaptam a szerepet, azt mondtam, hogy ez nagyon izgi.

    – hozta fel a nagyjából 12 éves sztorit Woodley, akit hidegzuhanyként ért a sorsa.

    Nagyjából három jelenetet forgattunk együtt, én és Andrew Garfield. Aztán kb. egy évvel később azt mondták, hogy 'hát már nem vagy benne a filmben'. Én erre köpni-nyelni nem tudtam: 'Hogy mi? Ezt hogy értitek?' Erre ők: 'Sok új karaktert bevezettünk a legutóbbiban, és ki kell várnunk, hogy… mégis mi történik közte és Andrew között.' Azaz 'várjuk meg, míg Gwen meghal, aztán bevezetjük Mary Jane-t.' Ennek lett is volna értelme, csak hát nem készült el a folytatás

    – idézte a színésznő szavait az IGN. Mary Jane végül azért lett likvidálta, mert a rendező szerint elvitte volna a fókuszt Gwen és Peter szerelméről és tragédiájáról, legalábbis ezt hallotta ő vissza Marc Webb-től.

    „Aztán ki tudja, mi az igazság. Meglehet, hogy borzalmas voltam és úgy voltak vele, hogy 'ezt nem engedhetjük ki így'.''

  • Már most férj és feleségként szólítják egymást.

    A nyár elején talált egymásra Gallusz Nikolett és rapper kedvese, a TikTokról sokaknak ismerős Tony. Kapcsolatuk alapja, ahogy azt már többször is elmondták, a hit, illetve az, hogy személyiségük, érdeklődési körül rendkívül hasonló. 

    Követőik többször kiszúrhatták már, hogy közös videóikban férjemnek és feleségemnek szólítják egymást, ennek kapcsán a Blikk a házassági terveiről kérdezte a Sztárban sztár leendő versenyzőjét.

    „Soha nem siettettem a házasságot, pedig nagyon mélyen hiszek ebben a keretrendszerben. Legfőképpen akkor hiszek nagyon, amikor gyermek születik egy kapcsolatba. Szerintem az biztonságos kapcsot tud adni” – kezdte a színésznő, aki úgy látja, az emberek hajlamosak kidobni, ami elromlott, így a párkapcsolatok megmentésén sem dolgoznak kifejezetten.

    „Én nagyon sokszor voltam menyasszony,

    akik engem szerettek, mindig ki akartak valamilyen módon sajátítani,

    nem azért, mert nagy szabadságvágyam van, hanem azért, mert nagyon komoly szándékaik voltak velem. Ez most is így van, de még hízelgőbb, hogy egy ilyen helyes, fiatal és végtelenül energikus fiú úgy gondolja, hogy én vagyok neki az ideális partner. Ezt én is így érzem, de meghagyom a férfi partneremnek, hogy ő döntsön erről, én nem fogok térdre ereszkedni senki előtt. Ez a megelőlegezett becézés arról szól, hogy el tudjuk képzelni ezt a fajta elköteleződést” – jelentette ki.

  • Kétszer is szólt a stábnak, hogy távozna.

    Sokan emlékezhetnek még arra az időszakra, amikor Stahl Judit köszöntötte esténként a Tények nézőit. A TV2 hírműsorának egészen 2002-ig volt a háziasszonya, Pálffy István oldalán, 24 évvel ezelőtt azonban a távozás mellett döntött – ennek okáról mindig is keveset mesélt, de most elárulta, kétszer is felmondott a produkciónál.

    „Először még rávettek, hogy maradjak egy évet, másodszor már hiába győzködtek, mindenképpen szerettem volna egy főzőműsort indítani” – elevenítette fel az esetet a Story által kiszúrt, Glamournak adott interjújában, hozzátéve: egyszerűen csak újra vágyott akkor már. Fel is kereste Kereszty Gábort, a Tények akkori felelős szerkesztőjét, a TV2 vezérigazgatóját.

    „Mondom, Gábor, azt tudod, hogy letelt az egy év, és én megyek. Azt mondja, na ne! Mint a barátod: gyerünk, csinálj mást. Mint a TV2 vezérigazgatója: mindjárt tökön szúrom magam.”

    Stahlnak választania kellett a főzőműsor és a Tények között, ma pedig már ő is tudja, ennek így kellett lennie.

    Igaza volt a vezetőségnek. Aki hírt mond, annak nem lehet hagymaszagú a keze. És én tudtam választani. Mert nem megcsinálni valamit, ami nagyon-nagyon foglalkoztat, az nekem sokkal nagyobb kín lett volna, mint az, hogy belevágok egy ismeretlenbe. Tehát inkább belevágtam az ismeretlenbe...

    – mesélte Stahl, aki végül jó döntést hozott, és saját gasztro műsorával vonult be a magyar tévézés történelemkönyvébe.

  • Céline Dion pénteken ismét megjelent a nyilvánosság előtt Párizsban, ahol rajongók tömege fogadta a szállodájánál. Az énekesnő két év után tért vissza a francia fővárosba, és hamarosan újra színpadra áll – írja a DailyMail.

    Dion a Royal Monceau hotelhez érkezett, ahol a rajongók lelkesen fogadták. Az 58 éves világsztár napszemüveget és bézs ballonkabátot viselt, integetett a várakozóknak, majd néhány szót is váltott velük. A szívélyes fogadtatás láthatóan őt is meghatotta. A látogatás különösen fontos mérföldkő az énekesnő számára, hiszen 2022-ben jelentette be, hogy egy ritka neurológiai betegségben, stiff-person-szindrómában (SPS) szenved. Állapota miatt hosszú időre vissza kellett vonulnia a koncertezéstől.

    Most azonban készül a nagy visszatérésre: szeptember 12-én kezdődik párizsi koncertsorozata, amelynek keretében összesen 16 alkalommal lép színpadra szeptemberben és októberben. Természetesen a fellépésekre minden jegy elkelt.

    Dion legutóbb 2024-ben, a párizsi olimpia megnyitóján lépett fel élőben, amikor az Eiffel-toronyból énekelte el az Hymne à l'amour című dalt. A mostani koncertsorozat azonban az első teljes értékű visszatérése a színpadra a betegsége miatt megszakított karrierje után. Az énekesnő az elmúlt időszakban komoly fizikai és vokális felkészüléssel készült a visszatérésre. Párizsba érkezve már nem titkolta, hogy egyszerre izgatott és ideges az újrakezdés miatt; a koncertsorozat első dalát például továbbra sem árulta el.

  • Havasi Virág meg is örökítette a nem mindennapi évfordulós estét.

    Tavaly augusztus végén kötötte össze életét Havasi Virág és Ember Márk, nemrég pedig kiderült, hogy családjuk hamarosan első gyermekükkel bővül. A szerelmesek első házassági évfordulójukat Horvátországban ünnepelték, természetközeli, eldugott szállásukról azonban a sziget egyik városkájába látogattak aznap este, hogy ott vacsorázzanak közösen.

    „Van egy hülye szokásom… a karikagyűrűmet szeretem pörgetni az ujjaim között. Akkor kifejezetten, amikor tudom, hogy tétje van. Ilyenkor egy  hang elkezd cukkolni, hogy “itt biztos nem mered! Itt ha leejted, lehet soha nem találod meg, na mi van nem vagy elég bátor?” – csapott bele történetébe a színész, óvatosan előrevetítve a történteket.

    „A helyiek kedvenc éttermébe foglaltunk a kikötőbe, az asztalunk  egy méterre a tengertől. A vacsora vége felé, elkezdtem a szokásos hülyeségem, pörgettem a gyűrűmet és közben arra gondoltam, milyen könnyen bele tudna esni a vízbe, talán abba kéne hagynom. De ekkor megszólalt a hang…szóval ahelyett hogy befejeztem volna, a legkülönbözőbb mutatványokkal bizonyítottam a hangnak, hogy nem vagy gyáva. Aztán megtörtént, ami még soha.

    Egy mozdulatot elvétettem és a gyűrű kiesett a kezemből. Lassított felvételben figyeltem ahogy lepattan a kőre és gurulni kezd.

     Felpattantam, mert még láttam a lehetőségét, hogy rá tudok lépni, de azt is elvétettem, és a gyűrű egy halk “blutty” hang kíséretében elmerült a tengerben. Ilyen nincs. Pont az évfordulónkon?! Mint egy rossz filmben.”

    Ember eleinte hason fekve, telefonjával világítva kutatta a sötét tengerben ékszerét, amivel persze nagy feltűnést keltett.

    Jön a pincérnő és megkérdezi Virágot, hogy mi történt, rosszul vagyok- e, jól látja, hogy éppen a tengerbe hányok? Virág elmondta, hogy mi történt, a pincérnő csak annyit válaszolt: Ja értem. Ha ideges vagy rá, segítek belökni. Aztán jött egy másik pincér, már hárman világítottuk a tengert, Virág, Ő és én, amikor megláttam valami csillogót a fenéken, de nem értem el. Először csak az ingemet vettem le, de ez nem volt elég. A teljes étterem végignézte, ahogy alsógatyára vetkőzöm és elmerülök a hajók között a vízben. Lemerültem a csillogó valamiért, ami túl szép lett volna, hogy a gyűrűm legyen. Egy anyacsavar volt. 

    A színész ekkor elküldte egy közeli boltba feleségét búvárszemüveget venni, de közben egy kedves úriember vízálló, világító okosórájával segítette ki őt.

    „Ahogy bedugtam az órát, megláttam hogy pont előttem ott van a csavar ami az előbb már becsapott. De aztán rájöttem, hogy én azt nem dobtam vissza. Lemerültem érte és ahogy hozzáértem éreztem, hogy ez nem csavar. Ez a gyűrűm! Amikor kiemeltem az egész étterem tapsolt és ujjongott.  Hívtam Virágot, hogy nem kell a szemüveg, egy törölközőt hozzon. De mire visszaért már szerencsére a pincérek is hoztak. Hát így telt az évfordulónk. Ha filmben látom azt mondom neem ez sok, ilyen nincs” – zárta kalandos történetét a leendő apuka, aki sorait párja humoros, az egyik lehetetlen pillanatban készült fotójával egészítette ki. Követői jót derültek a nem szokványos évfordulós beszámolón, míg volt, aki meg is jegyezte, a népi hagyomány szerint az elhagyott gyűrűt megtalálni szerencsét hoz egy házasságba.

  • Szabó András Csuti újabb különleges kedvenccel bővítette állatfalkáját. Az üzletember ezúttal nem egy kutyát vagy macskát választott, hanem egy különleges állatot fogadott örökbe a Debreceni Állatkertben. Az újdonsült kedvencről néhány cuki fotót is megosztott követőivel a közösségi oldalán.

    Az állatkertekben már évek óta lehetőség van arra, hogy bárki jelképesen örökbe fogadjon egy ott élő állatot. Az örökbefogadással az állatbarátok nemcsak egy számukra kedves állathoz kerülhetnek közelebb, hanem anyagilag is hozzájárulhatnak annak gondozásához és ellátásához. A kezdeményezéshez az évek során számos ismert ember is csatlakozott, most pedig Csuti is beállt a sorba. A Debreceni Állatkertben járva kiválasztotta új örökbefogadottját, egy Gedeon nevű gyűrűsfarkú makit.

    Úgy tűnik, a páros között már az első találkozáskor megvolt az összhang. Gedeon ugyanis nem sokat teketóriázott: felmászott Csuti vállára, és olyannyira közvetlen volt vele, hogy kis híján még egy puszit is adott neki.

    „Upsz, ez majdnem csók lett! Örökbe fogadtuk Gedeont! Köszönjük a lehetőséget” – írta Csuti a megosztott fotók mellé.

  • Az étel nyers volt, a kiszolgálás udvariatlan, a számla pedig csillagászati összegű.

    Szilvásváradon járt Pál Dénes és családja a minap, a kirándulás azonban keserű szájízzel zárult, miután durván lehúzták őket egy helyi étteremben. Történetükről egy részletes Facebook bejegyzésben számolt be.

    „Udvariatlan kiszolgálás, rossz minőségű, ízetlen, felháborítóan kis adag ételek, méregdrágán. Félig nyers csirke. Mindehhez bicskanyitogató stílus.

    Nagyon ritkán emelem fel a hangom, és igyekszem mindig udvarias maradni, ezúttal nem sikerült.

    A hangnem, amit a reklamáció után kaptunk, minden volt, csak normális nem. Azt rólam valószínűleg sokan tudják, hogy nem a botrányos megnyilvánulásaimról vagyok híres. Nem arról, hogy minden apróságból ügyet csinálok és puffogok miatta a közösségi médiában és a sajtóban. De átgondoltam, és arra jutottam, hogy ez a helyzet nem csak ránk nézve , hanem a többi vendégre, és a tisztességes, vendéglátósokra nézve is nagyon megalázó..."  – kezdte bejegyzését Pál, aki élete egyik legpocskékabb döntéseként írta le az étteremválasztást. Szerinte épp a normális áron finom falatokat és kedves kiszolgálást nyújtó éttermek miatt sem szabad csendben maradni ilyen esetekben.

    Mert amíg mindannyian csendben benyeljük a rossz ételeket, magas árakat és az udvariatlan stílust, addig ez nem változik. Meg azok miatt a családok miatt sem, akiknek esetleg egész nyáron egy kirándulásra jut pénze a gyerekeikkel, mert valljuk be, minden nagyon drága. És aztán bemennek egy ilyen, magát étteremnek nevező helyre, rendelnek valamit, és kapnak valami mirelitet, iszonyúan sok pénzért (mi hat felnőttre, két nagyobb gyerekre, és három kicsire nem alkoholos italokkal együtt közel 64 ezret hagytunk ott, a dekára árult pisztrángot például már azelőtt felütötte a hölgy, hogy egyáltalán leadta volna rendelést…).

    A családapa általában ajánlás vagy legalábbis online ellenőrzés után ül be egy-egy helyre, ami most kivételesen elmaradt. 

    „A Google értékelések alapján (1,5 csillag, amit nyilván utólag néztünk meg) előfordult itt már előttünk is büdös bolognai vagy brassói, nyers pisztráng és persze mindig a személyzetnek állt feljebb. Mi azt tanultuk az esetből, hogy soha többet nem ülünk be sehova anélkül, hogy rá ne néznénk előtte a neten" – foglalta össze az énekes, aki képeket is mellékelt a teraszos hely nem túl bizalomgerjesztő fogásról.

  • Azonnal találgatásokat indított el.

    GettyImages-2271392823
    Fotó: Gabe Ginsberg / Getty Images Hungary

    Sandra Bullock nemrég új oldaláról mutatkozott meg, az Átkozott boszorkák 2. londoni premierjén nemcsak a film miatt került a reflektorfénybe, hanem egy apró, ám annál jelentősebb tetoválás miatt is.

    Az Oscar-díjas színésznő bal vállán egy finom minta tűnt fel, amely első ránézésre akár csak néhány összefonódó betűnek tűnhet. A szemfüles rajongók azonban gyorsan kiszúrták, hogy valószínűleg az LB2 feliratot rejti. És hogy mit jelenthet? Sokan úgy vélik, a tetoválás Bullock két gyermekére, Louisra és Lailára utal. Az „L” és a „B” betűk, valamint a kettes szám így együtt egy meglehetősen személyes kis emlékeztető lehet arra, ami a színésznő számára mindennél fontosabb a családjára.

    Bullock köztudottan óvja a magánéletét, különösen a gyerekeit, ezért nem meglepő, hogy ha valóban nekik szánta a mintát. Az új tetoválás ráadásul egy különösen fontos pillanatban került elő: a színésznő négy év kihagyás után tér vissza a mozivászonra, méghozzá Nicole Kidman oldalán, az 1998-as kultfilm folytatásában.

  • Nagy a boldogság Csórics Balázséknál.

    Csórics Balázs életében különleges időszak vett kezdetét, hiszen rövidesen édesapa lesz. A Barátok közt Rudijaként ismert színész közösségi oldalán egy kedves videóval jelentette be az örömhírt. A színészt az elmúlt években számos népszerű produkcióban láthatta a közönség, olyan sorozatokban szerepelt, mint az Apatigris, a Keresztanyu, a Gólkirályság vagy a S.E.R.E.G.

    Magánéletében sem volt mindig egyszerű az út, első házassága véget ért, ám később ismét rátalált a szerelem. Most pedig egy újabb, minden eddiginél nagyobb változás előtt áll, hiszen hamarosan megszületik első gyermeke. Csórics őszintén vallott arról is, milyen érzéseket váltott ki belőle a gyermek érkezése:

    „Nem nagyon tudom szavakba foglalni az érzést, milyen apává válni. Pedig jó vagyok szavakban. Lévén, hogy a pici egy hétig “fiú volt”, megéreztem, mekkora különbség van fiút és lányt várni.Alapvetően őszintén mindegy volt, milyen nemű lesz, de mindkét oldalt megjártam érzésben és nagyon más. Lányunk lesz" – írta a bejegyzésében Csórics Balázs.

    (via nlc)

  • Bizarr jelenetet rögzített egy autós kamera a dél-kínai Kuangtung tartományban. Mintha csak a Kengyelfutó gyalogkakukkból léptek volna elő: egy strucc viharzott át az esős úton, miközben egy fekete kutya szorosan a nyomában szaladt. A Reuters beszámolója alapján a jelenet miatt az autópályán közlekedő járművek közül többen is hirtelen megálltak. A sofőrök láthatóan megpróbálták elkerülni a szokatlan állatot, miközben az a forgalommal szemben haladva folytatta útját.

    Persze a nem mindennapi eset egyik legnagyobb kérdőjele, hogy honnan került az útra a strucc. Az eddigi beszámolók alapján ezt eddig nem sikerült megállapítani, és arra sincs megerősített információ, hogy az állat esetleg egy közeli tenyésztelepről szökött volna el. Érthetően a különös jelenetről készült felvétel rövidsége ellenére gyorsan felkapott lett. Egyelőre azonban az sem ismert, hogy a strucc végül hol kötött ki, illetve sikerült-e biztonságosan elhagynia a forgalmas úttestet. A látványuk viszont egészen szürreális volt a forgalmas utakon.