Két gyermeke hiánya a lába állapotánál is jobban megviseli az egykori szépségkirálynőt, aki már megbánta, hogy Balira költöztek.
Horváth Éva tavaly novemberben súlyos motorbalesetet szenvedett Balin, melynek következtében nyílt lábszár- és bokatörése lett. Egy ideig Balin kezelték a modell-műsorvezetőt, ám tavaly decemberben orvosa tanácsára hazatért Magyarországra. Mostanra hét műtéten van túl, az egyik operációt követően ráadásul orvosaitól megkapta: meglehet, le kell vágni a lábát, ám az amputációt végül el tudták kerülni azzal, hogy fixálták a bokáját.
A kétgyermekes édesanya az elmúlt fél év történéseiről Hajdú Péternek is mesélt a Beköltözve péntek esti adásában, melyből kiderült, hogy a baleset után másfél napig törött lábbal feküdt a kórházban Balin, mert az ottani szabályok szerint addig nem látják el a betegeket, amíg nem érkezik meg a kórház számlájára az általuk kikalkulált összeg. Ez az ő esetében 13 millió forintot jelentett – írja a Blikk.
„Már régebben megfogalmazódott bennem, hogy én itthon érzem jól magam. De mindig is hangoztattam, hogy én itthon szeretek lenni. Az elején, amikor kimentünk, nagyon jó volt, a gyerekek picik voltak, nulla-huszonnégyben együtt voltam velük” – mesélte Horváth, aki három éve költözött ki párjával, Gáborral és két fiukkal, Kristóffal és Alexszel Balira, ám azt mondja, mára megbánta ezt a döntést. A két kisfiúval karácsony óta csak online tudja tartani a kapcsolatot, mert visszautaztak az indonéz szigetre, hogy folytassák az óvodát és az iskolát.
„A szívem persze megszakad. Főleg az ünnepnapok, események idején, hogy mennyi mindenről maradtam le. Fél évről... Fél évet kivett ez a sz*r az életemből, és ezek olyan dolgok, amiket nem lehet pótolni. Karácsonykor mentek vissza a gyerekek. Azóta csak interneten tartjuk a kapcsolatot. Ez a legnehezebb, a legborzasztóbb. Sokkal borzasztóbb, mint a lábam” – vallotta be az édesanya, aki nem agyal azon, hogyan tovább. Rehabilitációját egy durva fertőzés is hátráltatta.
„Nekem most itt van egy feladatom, amivel meg kell küzdenem. Nem ő fog megküzdeni vele vagy anyámék vagy a gyerekek.
Nem tudom, hogy ez a távolság a kapcsolatunk rovására megy-e, szerintem kétesélyes. De most annyira máson van a fókusz
– jelentette ki, hozzátéve, a felépülésére koncentrál; arra, hogy normális életet tudjon élni.
„Gábor nagyon szeret kint lenni, ez tény. De a hazaköltözést már tavaly terveztük, most pedig már nincs is más opció, én nem tudok kimenni. Voltak konfliktusok abból, hogy ő szeretett kinn élni, én pedig már jöttem volna haza, és én kötöttem kompromisszumot. (...)
Nem fordult meg a fejemben, hogy mi lesz vagy mi nem lesz a házasságommal, az fordult meg a fejemben, hogy gyökeresen meg fog változni az életem. Egyébként nem is házasodtunk össze. De az, hogy milyen irányba változik meg az életem, az még most forrja ki magát.