Gondolná, hogy ez az úszó szeméthalom valaha egy gőzös volt? Nem sok maradt a Szőke Tiszából
Körvonalaiban sem emlékeztet már egykori önmagára a Szőke Tisza gőzös, a tápéi kikötőben megfeneklett hajót úszóművéig lebontották, írta a szegedma.hu. Az úszó szeméthalomnak tűnő roncs egykoron üdülőhajóként, majd úszó diszkóként is működött.
A hajó története nagyon nagyon szomorú: a 20. századi Magyarország egyik legikonikusabb hajója volt, majd a rendszerváltás után a gondatlan tulajdonosok miatt tönkrement. Az önkormányzat 2000-ben 100 Ft-ért eladta, majd 2012 februárjában kezdett süllyedni, amikor az olvadó jég benyomta az oldalát. Hiába szivattyúzták a vizet, a hajót már nem lehetett megmenteni, így ősszel el is kezdték bontani, ekkor derült ki, hogy valaha német hadihajóként szolgálhatott a bizonyos részeiben műemlékvédelmet kapott öreg gőzös. Darabjait később több szakaszban emelték ki a vízből, a hajónaplót digitalizálták. A kormánykerék, a szellőzőkürtő, a horgonycsörlő, a háromhengeres Compound gőzgép és talpával együtt az árbocrúd került védelem alá, ezeket később valószínűleg egy múzeumban állítják majd ki.
A Ganz Danubius Hajógyár újpesti üzemében 1917-ben építették meg a lapátkerekes gőzhajót, amelyet 1919-től SAS, majd 1930 és 1944 között Szent Imre, később Felszabadulás, végül Szőke Tisza néven jegyeztek. 1958-ban átépítették, ettől kezdve üdülőhajóként, majd 1973-tól állóhajóként, diszkóként is működött és a szegedi városkép elválaszthatatlan részévé vált.


Az Indexvideó 2013-ban forgatott is a gőzösről.