Az egészségügyben uralkodó vécéhelyzet, hát igen, nagyon szar poén, de ki tudná kihagyni, mindig is szar volt, legalábbis mióta én valamiféle kapcsolatban vagyok az egészségüggyel. Vagyis sajnos hosszabb ideje, mint ahogy egy kisváros parlamenti képviselője az ünnepélyességes avatóünnepségen megivott két pezsgő-három feles után ki tudná azt mondani, hogy társadalmiinfrastruktúraoperatívprogram-társfinanszírozásban megvalósult rendelőintézeti ellátás-racionalizálás.

De hosszú időn keresztül csak az volt a természetes, hogy vinni kell magunkkal vécépapírt és kéztörlőt, hogy az ülőke (amire nyilván úgyse ülne az ember) repedt, letört vagy hiányzik, hogy a csap csöpög és hogy olyan fertőtlenítőszert használnak a helyiségben, ami nemcsak a jobb érzésű baktériumok ellen hatásos, de egyetlen cseppje egy egész parfüm-világkiállítást tönkretenne.

Aztán egy ideje már azt figyeltem meg, hogy a vécéket kulcsra zárják, gyerek- vagy felnőtt háziorvosnál, rendelőintézetben, ügyeleten, fogorvosnál, szemésznél, belgyógyászaton, mindenhol (mármint mindenhol, ahol én jártam, szerencsére nem vérzek még annyi sebből, mint maga az egészségügyi ellátórendszer). A kulcsot a rendelőből lehet elkérni, de persze sehol nincs olyan, hogy a rendelő, mindenhol számos szoba van, amiket az ember mégsem kopogtat végig két vizsgálat között, hogy bocsánat, de a kisfiam és a kajszibarack esete, vagy hogy bocsánat, de a nagypapa és a vízhajtó, vagy hogy bocsánat, de én és a gyomorideg, plusz a reggeli kávé; ésatöbbi, ésatöbbi.

Szóval a kulcsra zárás lényegében felfogható egy olyan üzenetként is, hogy a vécék normál állapota az, hogy nincsenek használva, hogy lényegében fölöslegesek is, mint államtitkárnak a lelkiismeret. És pláne így gondolom, mióta a múltkor sikerült kulcsot szereznem az egyikhez egy kisvárosi egészségügyi intézményben. És ezt láttam – nem tudom, mióta rosszak, de nyilván ha nem használják őket, nem is kell költeni a javításukra, aminél hatékonyabb módja aligha van a közpénzzel való gazdálkodásnak.

Fotó: Index