Új őrület a svédeknél: Kötelező munkahelyi edzés
Svédországban új őrület hódít, ami szerint a munkáltatók kötelezővé teszik a rendszeres testmozgást az alkalmazottaknak.
Az egykori teniszező által alapított Björn Borg cégnél például már két éve kötelező a mozgás, ami minden pénteken, munkaidőben történik a cég stockholmi központjától nem messze.
A céget igazgató Henrik Bunge tette kötelezővé a rendszeres mozgást, és ha valaki el akarja lógni, akkor az állásával játszik. Az igazgató szerint ugyanis: “Ha nem akarsz edzeni, ha nem akarsz a vállalati kultúra részévé válni, akkor távoznod kell tőlünk”. Ez elég zordul hangzik, de eddig még senkinek nem kellett távoznia, mert ki akarta volna hagyni a közös sportot.
A kezdeményezés fő célja általánosságban a termelékenység, a jövedelmezőség növelése, és a dolgozók közötti jó kapcsolatok ápolása. A szakemberek szerint a közös sport előnye, hogy ilyenkor megszűnnek a hierarchikus kapcsolatok, és egymástól távoli szektorokban dolgozó emberek között is kommunikáció alakul ki.
Van azonban, aki nem örül annyira az új őrületnek, többek között A wellness szindróma című könyv szerzője, Carl Cederstörm, aki szerint túlzott a kötelező munkahelyi testedzés elrendelése. "Amikor elkezdesz úgy gondolkodni, hogy jobb anya vagy jobb apa vagy, ha edzel, eljuthatsz addig a pontig, hogy kevésbé jó embernek tartod azokat, aki nem élnek egészségesen, akik túlsúlyosak vagy dohányoznak”.
(via MTI)