Egy japán település városházában 45 percig nem használhatja a liftet, aki előtte cigizett
Ahogy közeleg a tokiói olimpia, úgy próbálkoznak az országban egyre szigorúbban szabályozni a dohányzást. Korábban mi is írtunk arról a cégről, amely plusz szabadnapokat oszt ki a nemdohányzó beosztottainak, most pedig a Sora News írja, hogy Ikoma város önkormányzata elfogadott egy új rendeletet, amely szerint
45 percig tilos a liftet használni annak, aki előtte dohányzott.
Áprilistól érvényes ez a szabály, és egyelőre kizárólag a városházára vonatkozik. Egyébként azért találták ki a 45 percet, mert az épületben kihelyezett plakátok szerint ennyi idő alatt tűnnek el az ember leheletéből a káros anyagok, de még azt is hozzáteszik, hogy cigizés után az ember hajtsa le a fejét és vegyen egy mély levegőt, mielőtt visszajön az épületbe.
Ha jobban belegondolunk, ezzel voltaképpen duplán kiszúrnak a dohányosokkal, hiszen kénytelenek lesznek lépcsőzni, ami minden cigiző irodista legfőbb ellensége.