A londoni Nemzeti Galéria kitalálta, hogyan lehet kiirtani egy teljes esőerdőt egyetlen kiállítás miatt

A londoni National Galleryben július 29-éig látható egy kiállítás a nagyszerű impresszionista festő, Claude Monet legkevésbé nagyszerű (és azért kisebb részben hál' istennek az egészen zseniális) festményeiből. A tárlaton viszont hiába keresnénk a megszokott információs táblákat a falon az egyes festmények mellett a címmel, a keletkezés idejével és más tudásanyaggal. Ehelyett minden egyes látogató a bejáratnál magához vehet egy eldobható füzetkét, amelyben ezek a szövegek szerepelnek minden egyes képhez.
Jó ideje gondolkodom azon, hogy ennek mégis mi a fene értelme lehet úgy szakmailag, mint emberileg, de képtelen vagyok egyetlen érvet is találni, ami emellett a megoldás mellett szólna. Nemhogy nem kényelmesebb így végignézni a képeket, de kifejezetten kényelmetlen folyamatosan lapozgatni, a szövegek semmiben nem térnek el attól, amit más kiállításokon a falra ragasztanak, és nincs a füzetben plusz anyag sem, ami a falra ne fért volna fel.
Viszont annyi papírt elhasznál rá a kiállítás, hogy az ember egészen megsajnálja azt az esőerdei orángutáncsaládot, akiknek a lakóhelyét kivágták, hogy a több hónapra elegendő sok százezer látogatónak mind jusson egy-egy füzetke. (Egyébként a kiállítástól száz méterre a belvárosi kávézóban már nem adnak szívószálat, hiszen tudják, az milyen felesleges és mennyire káros a természetre.)
Szóval ha valaki tudja, mi ennek az újításnak az értelme, semmiképp se tartsa magában.