Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Teljes lett a csapat.

    Csütörtökön leplezte le az RTL a Friderikusz TalkShow című műsor harmadik vendégműsorvezetőjét. Míg az első adásban Kovácsovics Fruzsinát láthatták a nézők Friderikusz műsorvezetőtársaként, a második epizódban az Anyakivan nevű oldalról ismert influenszer, Semjén Nóra tűnt fel. A stábhoz harmadikként László Panna újságíró csatlakozik. A három társműsorvezető váltani fogja egymást az adásokban.

    A színész László Zsolt lánya elárulta: eleinte azt hitte, csak tréfa az egész.

    Milánóban voltam, amikor megtudtam, hogy én leszek az egyik műsorvezető, és őszintén, először el sem hittem. Úgy voltam vele, hogy jó, ez biztos csak egy prank, biztos csak véletlenül azt mondták, hogy ja, én leszek az egyik. Nem is nagyon fogtam fel egészen addig, amíg az első próbán itt nem ültem, és akkor éreztem, hogy ez kezd valósággá válni

    – mondta el az rtl.hu-nak László Panna, aki videós újságíróként nem volt hozzászokva ahhoz, milyen egy nagy stábbal együtt dolgozni.

    Sándor nagyon sokat segített abban, hogy még komfortosabban érezzem magam, úgyhogy nagyon várom az adást!

  • Elmondása szerint ő nem politizál, de hisz abban, hogy ezen változtatni kell.

    Kiss Kriszta csütörtök délelőtt egy olyan bejegyzést osztott meg az Instagram-oldalán, melyben kritizálóinak üzent. A Nagy Ő idei évadának győztese, Stohl András választottja arról írt posztjában, hogy mióta szerepel a médiában, nagyon erős rosszindulatot tapasztal az emberek részéről. 

    „Én mindig is kemény voltam. Gyerekkorom óta dolgozom, vittem a háztartást, mentem a mezőgazdaságba. Hidegben-melegben nagyon sokat dolgoztam. Magamért, a családomért, a szüleimért. Az egész Famíliám imádom! Szeretem és ölelem, amikor csak tehetem. Nem ebből fogok most más képet mutatni. Viszont valami sokkal jobban zavar.

    Amióta jobban bekerültem a médiába, egészen közelről látom, milyen könnyen jön a rosszindulat. Olyanoktól is, akik nem ismernek. Pl.: A könyvem borítóján volt egy apró hiba. A kutyámat, Dodit nem »szépen« fogtam. És tudjátok mi történt? Nem az volt a kérdés, hogy mi az érték benne. Hanem hogy mit lehet benne kritizálni. A kiadó azt mondta: felesleges újrafotózni. Mert ha ez nem lesz hiba, akkor lesz más. És ez nagyon sok mindent elmond. Én nem politizálok. De abban hiszek, hogy ezen változtatni kell. Több tisztelet. Több jóindulat. Több emberség. Mert ez a mi országunk. És nem mindegy, hogy mit építünk benne

    – jelentette ki az üzletfejlesztési menedzser. 

  • Nyers hús miatt küldték vissza az egyik tányért, ezért a séfnek elege lett.

    Rácz Jenő egy nyolc fős csapattal vágott neki az Éttermek csatája című műsornak, hogy az Espelette étteremben lenyűgözzék vendégeiket fogásaikkal, miközben Sárközi Ákos éttermével, a Palettával versenyeznek. A gasztro-reality feszült pillanatoktól sem mentes: Rácz egy ponton például jobbnak látta, ha bezáratja az éttermet.

    A Michelin-csillagos séf csapatának szakácsait szálkás, rosszul marinált halak, nyers báránybordák és teljesen félresikerült fogások zökkentették ki a ritmusából. A vendégek sorra küldték vissza az étteremből az ételeket, Rácz pedig egyre idegesebben figyelte, ahogy csapata teljesen összeomlik. Amikor egy nyers hús miatt kaptak vissza egy tányért, a Michelin-csillagos séf nem bírta tovább, és üvöltözni kezdett.

    „Elég volt! Bezárunk! Ennyi volt! Az én hírnevemmel nem fogtok játszani. Három étel jött vissza. Ilyen még soha nem volt, senkinek az irányítása alatt. Hogy történhet ilyen? Takarítás!” – közölte versenyzőivel, majd kiment a vendégtérbe.

    Elnézést kérek, bezárjuk az éttermet. A mai este folyamán nem jön több étel. Sajnálatos módon a szakácsok nem képesek olyan minőségben előállítani az ételeket, amiben én egy nap megálmodtam. Nincs annak értelme, hogy önök rossz ételt egyenek.”

    Rácz Jenő a riportszobában aztán elmondta:

    Nem tudom, hogy nekem ehhez van-e energiám, gyomrom, meg mentális egészségem. Full gáz az egész.”

  • Pauli Zoltán nem tudta szó nélkül hagyni a testvérháborút, szerinte sógornőjének  „bocsánatot kellene kérnie minden elkövetett gyalázatos dologért”.

    Tóth Gabi és nővére, Tóth Vera között az elmúlt időszakban egyre kiélezettebbé váltak a nézetkülönbségek. A feszültséget fokozta Tóth Gabi politikai szerepvállalása, valamint a Megasztár körüli vitáik is, majd a választások előtt Tóth Vera is elárulta, hogy melyik pártra teszi le a voksát, jóllehet korábban egyáltalán nem foglalt állást közéleti kérdésekben. Tóth Gabi elismerte, hogy nővérével eltávolodtak egymástól különböző politikai nézetei miatt, mivel nem gondolják ugyanazt a világról. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy testvérek maradnak, és „nem kell egyetérteniük mindenben”, de fáj neki, amiket Tóth Vera mondott róla.

    „Az, hogy ez elmúlt években milyen magánjellegű és anyagi nehézségekkel kellett szembenéznem, ő pontosan tudja. Valahogy mégis csak azokat a szeleteket mondja el, amivel az irántam táplált ellenszenvet erősíti. Ez nagyon nehéz nekünk, a családunknak, a szüleinknek. A szüleimet nagyon sajnálom emiatt, mert mi nem tudtunk arról, hogy Vera egyszer csak ilyen hangos, most már kormánypárti aktivistává válik. (...) Hogy ebbe engem miért kell belekeverni, és mondjuk, a hátamon magából hőst csinálni, és a testvérét azok elé dobni, akik a véremet akarják inni, én erre soha nem lennék képes. Ha valami, akkor ez nagyon megvisel” – mondta el videójában Tóth Gabi a testvérét, Tóth Verát illetően.

    Az elhangzottak kapcsán Pauli Zoltán nyilvánosan állt ki felesége, Tóth Vera mellett egy cikk alatti kommentben.

    Fu, valami nagyon elment a fejben sajnos már jó ideje. Kinek a hátán? Mi van? Én közel 10 éve figyelem ezt a néha 'viharos' testvérkapcsolatot, de egyetlen alkalommal se láttam azt, hogy Gabi segítette volna a testvérét bármiben is. Én nagyon sajnálom, hogy nem érti, miben van, pedig ömlik rá mindenhonnan. A legnagyobb baj, hogy a valótlan vagy részigazságokat is valóságként éli meg. Nem látja a fától az erdőt, és tátott szájjal szalad bele folyamatosan.

    Nem tudom, mi kell még, mennyi gyűlöletcunami, hogy ennek vége legyen, és ne kelljen ezt látni, hallani. Az ilyen videóknak szerintem semmi értelme. Egy kicsit csendben kellene maradni (ami nem megy, úgy látom),

    el kellene gondolkozni, és mihamarabb bocsánatot kérni minden elkövetett gyalázatos dologért, és akkor talán szóba állna vele a nővére.

    Nem kell egyetérteni mindenben családon belül sem, de attól még működhet egy család, ahol van szeretet a szívekben” – írta egy nyilvános kommentben Pauli Zoltán, akinek hozzászólására a story.hu figyelt fel. A lap szerint sógornőjével, Tóth Gabival ráadásul már nem is követik egymást a közösségi oldalakon.