Volt tegnap – a kollégáim egy része szerint kicsit nagypapás – méltatlankodós posztom arról, hogy a villamosvezető a hangosbeszélőn beszólt az ajtót feszegető utasnak, amikor lekéste miatta a lámpát. Az olvasóktól kaptam hideget-meleget (egy konkrét tévedést ki is javítottam), volt, aki szerint igenis lehet alázni az utast, ha hülye, mások meg szörnyülködtek, vagy küldtek egy csomó hasonló sztorit, vagy engem küldtek el mindenhova.

Arra viszont nem számítottam, hogy jelentkezik a történet egyik szereplője. Ezt a rövid levelet kaptam ma Gabitól:

Én voltam az utas a Mechwart ligetnél. *

Igazából az történt, hogy az éppen csukodó ajtón akartam még felugrani a villamosra, mert rohantam az oviba a kisfiamért. Az ajtót nem feszegettem, csak megtartottam, hogy ne csukódjon rám és fel tudjak szállni. A sofőr megjegyzése valóban nem volt túl kedves, de én is megvárhattam volna a pár perc múlva érkező következő villamost...

Gabi tehát nem vette nagyon a szívére a dolgot, és elismeri, hogy ő is hibázott. Ha ezek után a villamosvezető is bejelentkezik, hogy megbánta a beszólást, az energiáimat a világbéke előmozdítására fogom koncentrálni.