Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mint azt az Index is megírta, Zámbó Krisztián kedd délelőtt Facebook-oldalán egy korábbi képet osztott meg magáról, ahol bevallása szerint élete legjobb formáját hozza.

    Képaláírásban hozzátette, ismét eltökélte, hogy formába lendül, és a kép lesz hozzá a kellő motivációja.

    Krisztián
    Fotó: Instagram

    Erre valaki megjegyezte, hogy kedvese, Takács Zsuzsi is biztos támogatja, mire Krisztián annyit reagált, hogy már nincsenek együtt, de ezt hamar korrigálta, mondván hirtelen felindulásból írta ki, és az egész csak az "ő hülyesége volt".

    Ehhez képest most megosztott egy újabb Insta-sztorit, amiben arról számol be, hogy de, mégis szétmentek a barátnőjével, és eljött az ő ideje.

    Nem vagyunk és nem is leszünk együtt, ezért írtam ki ide, mert semmilyen interjút nem szeretnék adni. Minden ok velem, az nem érdekel, a másik félell mivan! Elmúlt a szerelem! Soha nem voltam ilyen magabiztos, végre eljött az én időm! Itt le is zárnám a sztorit és nem akarok erről beszélni többet!

    - írta Krisztián, szóval ezúttal eléggé úgy tűnik, hogy Jimmy fia tényleg szingli lett.

  • A The Wall Street Journal értesülései szerint a Showtime berendelte a Dexter és a Dexter New Blood előzménysorozatát, amely a fiatal sorozatgyilkos korai éveit fogja bemutatni.

    A Dexter: Origins története Miamiban játszódik majd, és Dexter első éveit láthatjuk a rendőrségnél mint vérnyomelemző, és az ígéretek szerint az eredeti széria szereplőinek fiatalabb változataival is találkozni fogunk.

    A Showtime emellett Dexter Morgan fiára, Harrisonra is felépít egy saját sorozatot, amely a New Blood eseményei után fog játszódni. Harrison New Yorkban próbál megbirkózni a saját Sötét Utasával, és akárcsak apjában, benne is ott lapul a gyilkos.

    Arról még nem tudni, hogy Michael C. Hall bármilyen formában visszatér-e.

  • Mintha két különböző személy szerepelne a fotókon.

    Tolvai Renátát a Megasztár 5. évadában ismerhette meg az ország, még 2009-ben. Az énekesnő meg is nyerte a tehetségkutatót, az azóta eltelt 13 év alatt azonban alaposan megváltozott – ezt mutatta most meg Instagram-oldalán közzétett bejegyzésében, ahol 2-2, akkor és most képet tett egymás mellé.

    Rosszul érzed magad a bőrödben? Tudom, mit érzel, egész életemben azt mondták nekem fellépéseken, hogy »de kár érte, pedig milyen szép az arca«. Ha nekem sikerült, neked miért ne sikerülne?

    – fogalmazott posztjában a 31 éves énekesnő, akinek nem győztek gratulálni követői.

  • A hölgy szerint az egykori sportoló hiába mondta, hogy megváltozik, ez sosem történt meg.

    10 év után véget ért Kucsera Gábor és Tápai Szabina házassága, aminek egyik oka nem titkoltan a hűtlenség volt. Erről szűkszavúan maga a kézilabdázó is mesélt, most pedig Kucsera egyik volt szeretője vallott viszonyukról a Blikknek.

    A hölgy elárulta, húszas évei elején járt, amikor megismerkedett az akkor épp apukává váló volt kajakozóval, és bár tudta, hogy a férfinek családja van, nem tudott nemet mondani neki.

    Nagyon tetszett, külsőre megtestesítette számomra a tökéletes férfit. Minden nő odavolt érte, és különlegesnek éreztem magam, hogy kellek neki

    – kezdte a neve elhallgatását kérő nő, aki szerint kapcsolatuk hónapokig tartott.

    „Abban az időben Gábor volt otthon a kisfiával, Szabina pedig visszament kézilabdázni. Jó apuka volt, imádta a gyerekét, de amikor a felesége hazaért, gyakran elindult az éjszakába, olyankor találkoztunk. Szabina hamar rájött, hogy a férjének viszonya van, többször látta az üzenetváltásainkat, hallott részleteket a telefonbeszélgetéseinkből, de aztán Gábor mindig megígérte, hogy mindent felszámol, a felesége pedig reménykedett. Szerintem Gábor igazán sosem akart megváltozni, még ha meg is próbálta” – zárta sorait, hozzátéve: idővel rájött, hogy Kucserával nincs közös jövőjük, ráadásul gyanús lett neki, hogy rajta kívül mással is hasonló kapcsolatot ápol.