Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Így néz ki egy évvel a szülés után.

    Ráthonyi-Palácsik Tímea a minap egy olyan lapozható bejegyzést tett közzé az Instagram-oldalán, melyben azokat a fotókat szedte egy csokorba, amelyeket idén nyáron készített. Az üzletasszony a poszt legtöbb elemén bikiniben látható, melyek kapcsán elárulta: mostanra sikerült leadnia a várandóssága alatt felszedett 24 kilót.

    Mint ismert, Ráthonyi-Palácsik Tímea és férje, Zoltán tavaly kétgyermekes szülők lettek. Az üzletasszony július közepén császármetszés útján adott életet kislányuknak, Haileynek, mindössze fél évvel azután, hogy béranya hozta világra kisfiukat, Bent. Hailey születése után Ráthonyi-Palácsik kiemelte, nem az volt számára a prioritás, hogy visszanyerje a szülés utáni alakját, hanem a gyerekeire szeretett volna koncentrálni, hiszen hosszú évekig küzdött azért, hogy családot alapíthasson. Egy évvel a szülés után azonban úgy tűnik, elégedett alakjával.

    2026 nyara. Egy évvel a terhesség után. Sikerült leadnom a kilókat, de valahogy minden más

    – írta az édesanya a bejegyzésében, amely ide kattintva érhető el.

  • Szállásuk finoman szólva sem volt ideális, pedig 250 ezer forintba került egy éjszakára.

    Képernyőkép 2026-08-11 180211.png
    Fotó: YouTube 

    Gombos Edina a minap az Itt van Amerika! YouTube-csatornáján az Egyesült Államok nyugati partján tett családi vakációjukról osztott meg egy csaknem félórás vlogot, melyben férjével, Alberto Costafredával nem titkolták, hogy utazásuk során minden álomszerű volt, kivéve a szállásukat. Az Aktív egykori műsorvezetője szinte érintetlen tájakon kalandozott férjével és két közös gyermekükkel, Mirandával és Matteóval, ám nem foglaltak előre szállást; mindennap máshol éjszakáztak, ahogy haladtak az óceánpart mentén. Egyik szállásuk körülményeiről a volt tévés úgy fogalmazott:

    Horroréjszakáink vannak. Jobb, hogyha fent hagyom a napszemüveget, mert nem sokat alszom

    – osztotta meg nézőivel Gombos, aki férje elmondása szerint szívesebben éjszakázott volna az autóban.

    Leterítettem egy törülközőt az ágyra, mert egyszerűen... Nem tudom elmondani a koszosságot

    – fogalmazott az egykori tévés, mire férje arról kezdett el beszélni, hogy nem volt olcsó a szállásuk: mint kiderült, 800 dollár (körülbelül 250 ezer forint) éjszakánként. 

    Úgy indultunk, hogy nem volt szálloda, minden fullon volt. Találtunk egyet, ami drága, de nem baj, mert fizetünk a jóért. Botrányosan koszos volt. Jó, nem... Várjál, mert nem volt annyira koszos, te nagyon finnyás vagy

    – jegyezte meg Alberto, ám felesége közbeszólt.

    Legalább egy hete nem takarítottak, és valaki után aludtunk az ágyban. Az ágynemű az úgy nézett ki...

    – tette hozzá Gombos Edina, mire Alberto azzal kezdett el viccelődni, hogy biztos takarítottak, az ágyon csak azért volt nyom, mert a takarítónő elfáradt és leült.

    Jó teória... Képzeljük ezt. Ez nem európai, és azt kell, hogy mondjam, jobb lenne, ha nem is amerikai lenne

    – véli az édesanya, aki arról is mesélt követőinek, hogy arrafelé a partmenti települések kevésbé ellátottak, minden a természetről szól. De Miranda nagy álma is valóra vált, hiszen felkeresték az Alkonyat ikonikus forgatási helyszíneit, és még Bella Swan autóját is megnézték. Gombos Edina pedig újabb dolgot pipálhatott ki a bakancslistáján, hiszen eljutott az Olympic Nemzeti Park mesebeli esőerdejébe, a Hoh Rain Forestbe, írja a story.hu.

  • Bár korábban heti 100 fontot (mintegy 42 ezer forintot) is elköltött pizzára és currys ételekre, amiket csak szénsavas üdítővel volt hajlandó fogyasztani, egy rosszul sikerült fotó miatt végül teljesen megreformálta étkezési szokásait egy 30 éves brit nő. Alice Day azt mondja, több mint 130 kilót mutatott alatta a mérleg, ami nem is igazán zavarta, csakhogy egyre nehezebben tudta munkáját végezni, pedig a bölcsődében gyakran kellett lehajolnia a gyerekekhez. Végül akkor jött rá, hogy változtatnia kell életmódján, amikor a karácsonyi céges buliról meglátta a róla készült fotókat. 

    Day a zsíros ételeket sovány, magas fehérjetartalmú fogásokra cserélte, és elkezdett futni, amivel két év alatt 65 kilót fogyott. Elmondása szerint fogyást segítő injekciók nélkül sikerült elérnie célját.

  • Hathaway rendesen beleviszi a rosszba Johnsont a sötét erotikus thrillerben, amit már tűkön ülve várnak a rajongók.

    A Verity című filmet már most az év egyik legjobban várt könyvadaptációjaként emlegetik, ami a nemrég megjelent nagy előzetes alapján nem tűnik véletlennek, hiszen a két főhős, Anne Hathaway és Dakota Johnson a jelek szerint pontosan azt nyújtja a pszichothrillerben, amit azok a rajongók elvárnak tőlük, akik már olvasták Colleen Hoover sötét és fordulatokban gazdag történetét. A két és fél perces trailer ugyanis hozza az azonos című könyv fojtogató hangulatát, sőt, talán a film még ijesztőbbnek is ígérkezik.

    Mint ismert, Verity Crawford (Anne Hathaway) sikeres írónő egy rejtélyes baleset után magatehetetlenné válik, ezért nem tudja befejezni könyvsorozatát. Férje, Jeremy (Josh Hartnett) a feladattal a szárnyait még csak próbálgató Lowen Ashleigh-t (Dakota Johnson) bízza meg, aki álnéven ugyan, de vállalja a munkát, mely miatt a Crawford családhoz költözik, hogy át tudja nézni az írónő jegyzeteit, feljegyzéseit. Ám a kutatómunka során olyan sötét titkokra bukkan, amelyek alapjaiban rengetik meg az írónő balesetéről és házasságáról alkotott elképzeléseit. 

    Ez előzetes egyik jelenetére egyébként több rajongó is felkapta a fejét, a két színésznő ugyanis szenvedélyesen csókolózni kezd, ám ilyesmi a könyvben nem szerepel.

    Verity-film október 1-jén érkezik a hazai mozikba.