Két kategóriában is rekordot döntöttek a villámok
Megvan a leghosszabb és a legkitartóbb villám új győztese is. Illetve pont, hogy nem olyan újak: leghosszabb kategóriában egy 2018 októberi brazíliai villámot hozott ki a Meteorológiai Világszervezet (WMO).
A villám nem is aprózta el a rekordot, mint centinként javítgató Szergej Bubka a rúdugrásnál, hanem egyből megkétszerezte a mág 2007-ben észlelt eddigi villámrekordot. Az eddigi rekorder 321 kilométeres villám volt az Egyesült Államokból, most már viszont az új rekord akkora, amit csak Szaniszló Ferenc-i fordulattal lehet leírni: olyan hosszó, hogy Székelyudvarhelytől Ókörtvélyesig érne. Na jó, Budapesttől Berlinig, szóval, 700 kilométer.
A legkitartóbb villámlás rekordere is megvan. A Woody Allent is megszégyenítő villám 16,73 másodpercig tartott. Az elektromos kisülést tavaly március 4-én, Argentína felett észlelték. Ez is egy hozzá képest szerény rekord helyébe lépett. Eddig be kellett érni a Dél-Franciaország felett 2012 augusztus végén detektált 7,74 másodperces villámmal.
Valójában technikai sportól van szó, a korábbi villámoknak nem sok esélyük volt versenybe kerülni, mivel az újabb villámrekordokat új, az extrém időjárási jelenségeket, köztük az úgynevezett megavillámok mérését is lehetővé tévő műholdas képalkotó technológiákkal állapították meg.
(MTI)