Apollónia
15 °C
24 °C
Index - In English In English Eng
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Cornwall és Devon megyék Anglia délnyugati csücskét jelentik, nagyon kedvelt kirándulóhelyeknek számítanak az országban, többek közt mivel jellemzően melegebb van arrafelé, mint északabbra. A mostani járvány miatti korlátozások fokozatos feloldása után a turisták is egyre inkább visszatérnek. 

    Ennek azonban ott sem örül minden helyi lakos, egyikük például beöltözött halálnak, és az út mellett próbálta elriasztani az érkezőket Dawlish kisvárosa környékén, írja a Devon Live. A táblájára azt írta, hogy üdvözli a nyaralókat. A turistákat fenyegető halált viszont felelősségre vonta két helyi vállalkozó és elkobozták a tábláját is. 

    Kicsit arrébb, Cornwallban az A30-as autópálya fölött tett ki egy táblát három forma, ők egy jócskán enyhébb fordításban azt üzenték a Cornwall felé érkezőknek, hogy forduljanak meg és menjenek a fenébe. 

    De hogy ne csak agresszív helyieket mutassunk be, itt van például egy igen kedves kocsmárosné Kenn faluból, Devonból. Ő ebben videóban úgy magyarázza el félreismerhetetlen helyi akcentusban a fizikai távolságtartás méterben értelmezett szintjeit, hogy két méter az nagyjából egy tehénnyi távolság, egy méter az egy disznónyit jelent. 

  • Miután férje bepakolta a szennyest a mosógépbe, Amanda Meredith furcsa miákolást hallott, de azt hitte, hogy a macskájuk bemászott az egyik szekrénybe, és csak később vette észre, hogy Oscar valójában a mosógépben van. Miután a házi kedvencet sikerült kiszabadítani szorult helyzetéből, a queenslandi pár azonnal állatorvoshoz vitte.

    Oscar állítólag 12 percig volt bent a mosógépben, de sikerült komolyabb sérülések nélkül megúsznia az esetet. Biztos, ami biztos alapon 24 órára bent tartották a rendelőben megfigyelésre, és kapott gyógyszereket is, többek közt gyulladásgátlókat. Miután pedig hazatért, több napon keresztül még egy macskához képest is viszonylag sokat aludt.

    oscar
    Fotó: Amanda Meredith

    Meredithék állatorvosa, Dan Capps szerint nem ritka, hogy a macskák a mosógépbe menekülnek a hideg elől, ezért mindig érdemes megnézni mosás előtt, hogy nem bújt-e el ott Cirmi. Oscar állítólag azóta is feltűnik a mosógép mellett, és nézi, hogyan forognak benne a ruhák. Amúgy nem ő az első, aki túlélt egy ilyen „kalandot”, 2013-ban egy macska állítólag egy órán át ázott 50 fokon a manchesteri család mosógépében, de 2019-ben is volt egy hasonló eset. 

    (Forrás: New York Post)

  • Még a hétvégén történt, hogy kidőlt egy óriási fa Nyugat-Londonban az egyik kereszteződésnél, egy műszerfalra szerelhető kamera pedig rögzítette, hogyan úszta meg két járókelő, hogy az rájuk zuhanjon. Andrew Thomas és barátnője, Joanna Wolman az autójukból figyelte az esetet, és a felvételen hallani lehet, hogy amikor a fa padlót fog, kicsusszan egy káromkodás (jó, a Telegraph kisípolta a csúnya szavakat). 

    Nagyon szerencsések, ha olyasvalaki járt volna arra, aki folyton a telefonját bújja, nem biztos, hogy élve megúszta volna

    – vonta le a tanulságot Joanna Wolman.

    A pár azonnal értesítette a rendőrséget, ők pedig szóltak az illetékes önkormányzatnak. A szóvivőjük szerint egyelőre még vizsgálják, miért dőlt ki a fa, és egyúttal biztosított mindenkit arról, hogy igen, rendszeresen ellenőrzik a fákat, hogy ilyen vagy ehhez hasonló eset ne történhessen meg.

  • Egy német társaság Ausztriában tartott legénybúcsút, ami azonban csúnya véget ért: egy 38 éves férfi

    A nyelvével akart a kígyóhoz érni, az pedig megharapta

    A buli így végül mentőhívással és kórházzal ért véget. A Vöröskereszt annyit toldott még a sztorihoz hozzá, hogy a probléma az lehetett, hogy 

    A partizók összekeverhették a kígyót egy kukaccal.

    (via AP News)

    Képünk illusztráció!
    Képünk illusztráció!
    Fotó: John S Lander / Getty Images Hungary