Gusztáv
-8 °C
-1 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Gyönyörű hófehér kecskegidák születtek a debreceni állatkertben. A kis ikrek nem sokkal azután születtek, hogy megérkezett az első hó az országba. Az állatkert Facebook-oldalán azt írta:

    A kis fehér gödölyék nem sokkal születésük után már érdeklődve ismerkedtek környezetükkel, amely épp a napokban borult hóba, így a szokásosnál is több új ingert tartogat számukra.

    A bejegyzésből kiderült az is, hogy ez már a harmadik olyan év, amikor az állatkertben kecskegidák születtek először. A tavalyi év újszülöttje egy szintén hófehér házigödölye, 2019-ben pedig egy kameruni törpekecske volt.

  • A svéd király és királyné is megkapta az első koronavírus elleni oltását pénteken. A család közleményében arról számol be, hogy nemsokára több vakcina is érkezik az országba, valamint remélik, mindenki a vakcina mellett teszi le a voksát, hogy az ország mihamarabb visszatérjen a normális hétköznapokhoz.

  • Pityinger László, azaz Dopeman a minap arról beszélt a Mandinernek, hogy ha a kormány bedurrantja a gazdaságot, rájuk fog szavazni, az ellenzék célja pedig kizárólag a zsákmányszerzés. Dopeman a 2010-es évek elején erősen kritizálta a kormányt, azonban szerinte egyre több ráció van Orbán Viktor politikájában.

    Azzal vicceltem, hogy nem kell úgy félni annyira az oltástól, nézzék meg, mit vettek a multiban meg a dohányboltban tegnap. Az van, hogy kimaxoltuk a fogyasztást. Például ha a dolgokat természetes formájukban ennénk, ízfokozók nélkül, kevesebbel is jól laknánk. A cukor instant kábítószer, veszélyesebb, mint a kokain. Melléktermékként pedig ott van egy rakás betegség. Erről azonban nem a háttérhatalom tehet, persze mindig akadnak nyerészkedők, a multi valójában mi magunk vagyunk. Egyébként abból sem csináltok titkot, hogy szerintem a mostani járványnál százszor szarabb dolgokat is túlélt az emberiség. Az összeesküvés-elméleteket gyártó vírusszkeptikusok mindenesetre most megharagudtak rám. Csakhogy én sohasem megfelelési kényszerből nyilvánítok véleményt

    – nyilatkozta a rapper a lapnak. Az interjú komoly visszhangot váltott ki, amire egy rövid videóban reagált a saját YouTube-csatornáján.

    Most nagyon sokan kattognak azon, hogy mennyit fizetett nekem a Fidesz. Nem akarlak Titeket felidegesíteni, de most elmondom: megígérték, hogy ha beoltatom magam, kapok 100 ezer forintot.

  • Magyarországon a zord időben nem kapkodnak sokan a jégkrémért, de Kína észak-nyugati részén a jeges desszert miatt riadót fújtak a hatóságok – adta hírül a Daily Mail. A riadalom oka, hogy a Tianjin Daqiaodao Food Company termékei között 4836 doboz koronavírussal fertőzött jégkrémet találtak. A covidos készlet fele eljutott a boltokba is, de hivatalosan csak 65 dobozt adtak el belőlük, mielőtt sikerült visszahívni a veszélyes árut.