Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • DSC5648
    Fotó: Tövissi Bence / Index

    Harsányi Levente tavaly ősszel újságolta el, hogy eljegyezte párját, Obersovszky Larát, akinek a kezét rendhagyó módon kérte meg. Az 54 éves műsorvezető korábban elárulta, hogy kedvesével nem sietnek el semmit, abban pedig szintén egyetértenek, hogy az esküvőjüket csak később szeretnék megtartani. Most Harsányi a Blikknek adott interjút, melyben arról vélekedett, hogy sokaknak meg kellene tanulniuk elgyászolni egy kapcsolatot, mielőtt újba kezdenének.

    Sok esetben sajnos az szokott történni, hogy bizonyos emberek le sem zárják a korábbi kapcsolatukat egészen addig, amíg az új kapcsolat nem biztos. Kvázi addig nem engedik az egyik ágat, amíg meg nem fogták a másikat. Én személy szerint soha nem csináltam ilyet, ha valaminek vége lett, akkor azt elgyászoltam, megköszöntem az életnek, és tiszta lappal léptem bele az új kapcsolatba

    – mondta a lapnak Harsányi Levente, aki szerint komoly gondot okozhat, ha ezt a folyamatot átugorjuk. 

    Abban az esetben, ha valaki nem gyászolta meg a régi párkapcsolatát, előfordulhat, hogy még találkozgat az exével, mert nem tudta teljesen elengedni, vagy tisztázni akar egy-két dolgot, ez nyilván komoly problémát okozhat a jelenlegi párkapcsolatában. Épp ezért szerintem az a tiszta és korrekt, ha mindent lezárunk, mielőtt új fejezetet nyitunk.