A világ legundorítóbb ételeit tekintheti meg egy berlini múzeumban
A világ legundorítóbb ételeit mutatja be egy berlini múzeum: a „különlegességek” között van békából készült smoothie, rántott tehéntőgy és egy német specialitás, az atkák emésztőnedveivel érlelt úgynevezett atkasajt – írja az MTI.
A Disgusting Food Museum (Undorító Ételek Múzeuma) – amely Malmö után nyitott meg Berlinben is – nem országok szerint csoportosítja a furcsa fogásokat, hanem élelmiszercsoportok szerint. Így több fogásból álló menüként is megélhető a kiállítás – mondta Martin Völker igazgató.
A menü az italokkal indul, ide tartozik a hódpézsmával, azaz a hód végbele és ivarnyílása között elhelyezkedő mirigyek által kiválasztott anyaggal ízesített ital, vagy a strucctojással készített likőr. A múzeumban nem csak távoli országok ételeit mutatják be, mivel nem akartak „gyarmatosító” szemmel nézni ezekre az országokra. Ezért megpróbáltak minden fogáshoz hasonló párt találni Németországból. Így kapott helyet némileg furcsa módon a visszataszító ételek sorában a libamáj is.
Olyan dolgoktól undorodunk, amelyek túl idegenek számunkra, vagy éppen túl közel vannak. Itt nem ennénk kutyát, mert túl közel állnak hozzánk. Ezzel szemben Indiában elképzelhetetlen, hogy megegyék a szent tehenet
– mondta Bastienne Neumann táplálkozáskutató.
Völker elmondta, hogy a kiállítással nemcsak a figyelmet akarják felhívni ezekre az ételekre, a tárlat a felvilágosítást is szolgálja a fenntarthatóság és az állatok jólléte szempontjából. Kiemelte, hogy a kiállítás miatt egy állatot sem öltek meg szükségtelenül.
A látogatók a kiállításon közelről megtekinthetik az ételeket, megszagolhatják és le is fotózhatják őket.