György herceg ma ünnepli 13. születésnapját, új portréjáról beszél most mindenki
Nagy Gábor Bálint megbízatása 2026. augusztus 25-én szűnhet meg.
Uniós forrásból.
A biztonságpolitikai szakértő két lehetséges magyarázatot is felvázolt a Nyugati pályaudvaron történtekre.
Az elemző villámgyorsan reagált a volt kormányfő beszédére.
Egy nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem sikerült újraéleszteni.
Orbán Viktor beszéde is szóba került, Toró T. Tibor szerint a volt miniszterelnöknek „lesz mondanivalója”.
A miniszterelnökből meglepő reakciót váltott ki az eset.
Győrfi Mihály polgármester közlése szerint két feljelentése ügyében szálltak ki.
Hende Csabának kényszerűségből kellett távoznia.
A volt miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján mondta el, hogy hivatalos és nem hivatalos tárgyalásai is voltak.
Horvát Lili újabb siker kapujában?
A Duna alacsony vízállása miatt világháborús gránátok, taposóaknák kerültek elő a vízből Százhalombatta környékén.
Az édesanya szerint fia megértette, de nem tudta elfogadni, hogy meghalt az édesapja.
Hivatali visszaélés gyanújával.
A politika megmarad, de egyre inkább díszletté és szerepekké válik az abszolút filmszínházban.
A volt kormányfő úgy véli, ahogy az önkény nő, a Fidesz erősödik, az NKA-támogatásokkal kapcsolatban is megszólalt.
A miniszter szerint hamarosan kiderül az igazság az egész országot lázban tartó kérdésről.
Gary Neville a podcastjában nemes egyszerűséggel szarnak nevezte a dél-amerikaiak játékát.
Van vészterv arra az esetre, ha nem sikerül vele megegyezni.
Ha rajtuk múlik, a futball a politikai-gazdasági emberek játszóterévé válik.
A rivális rendületlenül ment előre, de csak kozmetikázásra futotta erejéből a Konferencialigában.
Nem sokáig élt a Manchester City által felállított csúcs.
A rendőrség – mint arról az Index elsőként beszámolt – nyomozást indított az ügyben.
A színésznő az Odüsszeia londoni premierjén viselte a különleges fülbevalókat.
A kormányfő azt ígérte, nagyon régen nem látott fejlesztés indul.
A férfit a detoxikálóhelyiségben helyezték el, nem akart ott maradni, kiabált és ököllel ütötte az ajtót.
Az énekesnő a Budapest Parkban lépett volna fel, július 29-én.
Titokzatos a volt miniszterelnök.
A politikust saját otthonában ölte meg egy 28 éves férfi.
A gazdasági miniszter szerint ez így van jól.
A hírességek magánéletére mindenki kíváncsi, de azért van egy-két részlet, ami jobb lett volna, ha rejtve marad.
Az elhunyt személyes tárgyairól képet is közöltek.
A szobrász közel 32 millió forintnak megfelelő összeget költött el az elkészítésére.
A Magyar Közlönyben kihirdették a közmédia felügyeleti szervezetének megalakulását.
Új dallal tért vissza a svéd Amon Amarth, a banda idén november 2-án Budapesten fellép.
Két egészségügyi dolgozó halálának körülményeit is vizsgálják.
Az Országgyűlés elnöke látja el a köztársasági elnöki feladatokat az új államfő hivatalba lépéséig.
Bér- és szociális lakások is helyet kapnak.
Néhány éve még a turisták jelentették az ír szállodák legfőbb bevételi forrását, ma már a menekültek.
A miniszter szerint fejbe lőtte magát a gazdaság.
Z generációs művészek mutatják be az online jelenlétet a #CONNECTED kiállításon.
Köze lehetett Jevgenyij Prigozsin halálához.
A frontérzékenyek jobb, ha felkészülnek.
Orbán Viktor szerdán tart sajtótájékoztatót az ügyben.
Támadás ért egy szolgálatot teljesítő vakvezető kutyát Kiskörén. Az eset rávilágít a pórázhasználat fontosságára és a gazdák felelősségére.
Kihaltnak hitték, de egy líbiai fotós 18 másodperces YouTube-videója mindent megváltoztatott. Szenzációs kutatási eredmények a homoki macskáról!
Vajon mi az igazság a föld mélyén húzódó, emberek számára be- és átláthatatlan kotorékokban zajló párharc kapcsán? Szakértővel jártunk utána.
Minden generációnak megvannak a maga traumatizáló és/vagy nyomasztó meséi, mi pedig összegyűjtöttük ezek közül is a legpusztítóbbakat.
Bukta Imre, Fajgerné Dudás Andrea, Flohr Zsuzsi, Szabó Klára Petra alkotásai mesélnek eltűnt hagyományokról, az özvegység és a válás fájdalmáról.
Heinrich Ödön a 19. század közepén épített nyaralótelepet, melynek központja egy 51 ezer literes hordóból kialakított szalon volt.
A kastélyszerű épület úgy vonzza a tekintetet, mint a mágnes. Nemcsak kívülről izgalmas az épület, hanem belülről is.
Budapest belvárosában nem nehéz pizzát találni, igazán emlékezetes pizzaélményt viszont már annál inkább.
A sportolók teljesítménye helyett sokszor a testük kerül a figyelem középpontjába a közvetítések során.
„Think outside the bot”, „Authentic Intelligence” és más szellemes szlogenekkel kampányol a The Economist.
Augusztustól főszerkesztő-helyettesként csatlakozik Magyari Péter és Bogár Zsolt a Kossuth Rádióhoz.
Hamis Tinder-, Instagram- és TikTok-profilokhoz használták fel egy brit nő fotóit, akit emiatt idegenek rendszeresen zaklattak.
Kevés meglepetést hozott a heti toplista: az igazán érdekes változásokat az M1 körüli átalakulás mutatja.
Első körben Rákospalota-Újpest vasútállomásig hosszabbítják meg a metróvonalat.
A férfival szemben alkoholszondás mérést alkalmaztak a rendőrök és a műszer meglepően magas értéket mutatott.
A műszaki mentés idejére teljes útzárat vezettek be és leterelték a forgalmat az autóútról.
Elárverezik a Mustang atyjának és a Chrysler megmentőjének is tartott Lee Iacocca egykori legkülönlegesebb autóját.
Első ránézésre azt hittem, hogy a filigrán Morbidelli T502X egy kisebb köbcentis Ténéré aspiráns lesz, de nem. Off-road fókuszú túraenduró helyett fürge allroundert kaptam.
A kínai autók két fontos problémára is megoldást jelenthetnek Oroszországban.
Kiszámolták, hogy mekkora eséllyel csapódhat a földbe a nyolc évvel ezelőtt űrbe fellőtt Tesla Roadster.
Az időjárás miatt elhalasztott versenyen pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el Mick Schumacher az IndyCarban.
Az új Mercedes GLS Maybach-verziója pontosan olyan erős, mint az AMG, csak éppen minden szempontból fényűzőbb.
Egy nyers és analóg autót szeretnének építeni, így mindenképpen kézi váltó lesz benne.
Hogyan válik egy teljesen természetes biológiai átmenet a társadalmi tabuk miatt magányos, elszigetelt küzdelemmé? A Richter kutatásai szerint a menopauzában érintett hazai nők felénél a fő tünetek szinte napi szinten jelentkeznek, ám ennek ellenére a megdöbbentő többség, csaknem 67%-uk mégsem fordul orvoshoz a panaszaival.
Támogatott tartalom
A daganatos sejtek növekedését irányító egyik legfontosabb molekuláris szabályozó működését sikerült befolyásolniuk az ELTE Biológiai Intézet kutatóinak.
Májunk rendkívüli regenerációs képességgel rendelkezik, ezért sokáig akkor sem okoz jellegzetes tüneteket, amikor már károsodott. Mutatjuk, kik lehetnek veszélyeztetettek, és milyen jelek utalhatnak arra, hogy ideje kivizsgáltatni a problémát.
Az utóbbi években a pékségek kínálata jelentősen átalakult. Valóban egészségesebbek ezek a termékek, vagy részben marketing ötletek eredményei?
Egy friss amerikai kutatás szerint az 1970-es és 1980-as években született embereknél három-négyszer nagyobb valószínűséggel fordul elő vakbélrák, mint azoknál, akik az 1940-es években jöttek világra. Mi lehet az oka, és mit tehetünk ellene?
Ipari óriás az Amazonas mélyén, amit csak hajóval vagy repülővel lehet elérni.