Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Köztük lesz például Adam Lambert is.

    Már hosszú évek óta szokássá vált, hogy minden karácsonykor a királyi család egy istentiszteleten emlékszik meg az ünnepekről, a Together at Christmas esemény keretében pedig december 24-én este a britek a tévében is nyomon követhetik az általuk készített műsort. Katalin hercegné idén harmadjára háziasszonya az istentiszteletnek, amelyet a westminsteri apátságban rendeznek meg a Royal Foundation által, aminek célja, hogy még inkább összehozza az embereket.

    A Sky News információi szerint a westminsteri apátság kórusa a britek kedvenc karácsonyi dalait fogja előadni. A hercegné mellett felolvas majd Emma Willis műsorvezető, Roman Kemp rádiós és Jim Broadbent színész, míg Beverley Knight és Adam Lambert duettezni fognak. III. Károly környezettudatosságának köszönhetően pedig az ünnepi dekoráció fenntartható, környezetbarát lesz. 

  • A Valmar egyik slágerét adta elő.

    A Szerencsekerék csütörtök esti adásában Gelencsér Tímea vendégeskedett, aki dalfolytató feladata előtt beismerte Kasza Tibornak: nem az erőssége a zenei terep.

    „Nagyon rossz énekes vagyok, és a hallásom sem jó. Tehát, hogy nem hallom, ha valaki hamis, és azt sem hallom, ha én vagyok hamis. Tudom, hogy másoknak ez valószínűleg nem olyan jó.”

    „Most már úgyis ki fog derülni!” – nyugtatta a műsorvezető, majd felcsendült a Valmar és Manuel Éget a nap című száma. A Dancing with the Stars első győztese eleinte kétségbeesetten nézett körbe-körbe a stúdióban, aztán a refrénre felvette a fonalat, és végül sikeresen befejezte a dalt.

  • Legfőbb szövetségese az egyik gyilkos volt.

    mohai
    Fotó: instagram

    Tapasztó Orsolya, Szabados Ágnes és Mohai Tamás győzelmével ért véget múlt hétvégén Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban. Az ártatlanok összesen 16 millió forintot nyertek, és persze hatalmas élményekkel gazdagodtak – pedig nem sokon múlott, hogy Mohai ne vállalja el a műsort.

    „Mint színész, nem akarom kiteregetni, hogy a Mohai Tamás milyen. Ismerjenek csak meg a szerepeimen keresztül az emberek. Ez az én kis magom, amibe a médiát nem feltétlenül engedem be. Végül dobogó szívvel, egy kicsit izgulva, de igent mondtam erre a felkérésre” – osztotta meg a megkereséskor benne átfutó gondolatait a színész, aki első két nap szomorú és dühös volt, hogy nem gyilkos lett, aztán társait látva hamar meggondolta magát. Nem segített a helyzetén, hogy sokan őt gyanúsították, miközben ő teljes tudatlanságban az egyik árulót, Szalay Bencét tette meg legfőbb szövetségesévé.

    „Vége lett a játéknak, elindult a tévében a műsor, és amikor megérkeztek azok a helyzetek, amikor már láttam, hogy a Bence gyilkos, akkor annyira butának éreztem magam visszanézve! De hangsúlyozom, ez belülről sokkal nehezebb, mint kívülről” – mesélte.

  • Viszont kellett neki a pénz, mert öt gyereke van.

    Hugh Grant kertelés nélkül kimondta: nem igazán élvezte az új Willy Wonka-film forgatását. A 63 éves színész a Charlie és a csokigyár előzményfilmjének számító varázslatos alkotásban, melynek Timothée Chalamet a főszereplője, az üzem egyik kis lényét, vagyis umpa-lumpáját alakítja, de elmondása szerint a munkálatok nem éppen mesébe illően zajlottak. Annak érdekében ugyanis, hogy elérjék, hogy Grant karaktere kis termetű legyen, a motion capture, azaz röviden mocap technikát alkalmazták, amit a színész nagy badarságnak tart.

    Olyan volt, mint egy töviskorona. Nagyon kényelmetlen. Nagy felhajtást is csináltam emiatt. Nem is utálhattam volna jobban ezt az egészet. Soha nem tudtam, hogy mozoghatok-e vagy sem, és amikor rákérdeztem erre a produkciós stábnál, sosem kaptam kielégítő választ. És hát, őszintén szólva, amit a testemmel műveltem, az egészen szörnyű volt, és az egészet egy animátorral helyettesítették

    – magyarázta Grant, aki arra a kérdésre, hogy a végleges filmet látva megérte-e ez a sok munka, azt válaszolta:

    Nem igazán. Eléggé utálok filmeket csinálni, de sok gyerekem van és kell a pénz.

    Grantnek két nőtől öt gyermeke született: Tabitha 12, John 11, Felix pedig 9 éves, de van egy hatéves lánya is, legkisebb lánya 2018-ban jött a világra.

    (via New York Post)