Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egy béka miatt kelt ki magából a fiatal.

    A Next Top Model Hungary vasárnap esti adásában ismét különleges kihívással kellett szembenézniük a versenyzőknek: egzotikus állatokkal fotózták őket. Volt, akinek tarantula, másnak skorpió vagy varánusz jutott, míg a 22 éves Hawa egy békát kapott a feladat teljesítéséhez. A lány azonban, mint elmondta, kis kora óta retteg a kétéltűtől, még tévén sem bírja nézni őket, így nehezen tűrte, hogy egy nagyobbacska varangyot helyeztek a fejére – a képek elkészülte után pedig félmeztelenül, sikongatva rohant el a stúdióban.

    Az értékelés során ezt fel is hozta a fotózáson jelen lévő zsűritag, Axente Vanessa is.

    „Ez olyan viselkedés volt, Hawa… Én tegnap próbáltalak inkább segíteni és nyugtatni, de ez elfogadhatatlan. Ha ez egy munkán lett volna, téged elküldtek volna. Hogyha ilyen viselkedést lát egy kliens, egy megrendelő, neked ez a hírneved fog mindenkihez eljutni. A tegnapi viselkedésed elfogadhatatlan volt” – szögezte le az első gyermekével várandós modell, végül azonban nem Hawának, hanem az egyszer már kiesett Keveházi Lilinek ért véget a műsor.

  • Azt is megmutatta, mennyit változtak férjével 2012 óta, kapcsolatuk ugyanis azóta töretlen.

    Pataki Zita felült a nosztalgiavonatra, s egy több mint 10 éves felvételt osztott meg magáról és férjéről, Szárnyas Attiláról a közösségi oldalán. Az RTL időjárás-jelentője azért tette közzé a régi közös képet az Instagramon, mert a hét végén ünnepelték a házassági évfordulójukat. Ennek apropójából azt is elárulta, hogy szerinte mi a titka a boldog és hosszú párkapcsolatnak.

    „Kezdetek kezdetén. Ez a fotó 2012 nyarán készült. Aztán elég hamar megkért, a felesége lettem, és épp tegnap 11 éve annak, hogy a rokonainkkal, barátainkkal mulatoztunk az esküvőnkön. Most is szombat volt, csak most a poén kedvéért egy válási komédiát néztünk meg a Belvárosi Színházban! Minden középkorú házasembernek ajánlom! Sokat nevettünk, ahogy ma és 11 éve is.

    Azt hiszem, hogy a nevetés, az örök gyerek… bennünket összetart, és ha másképp lesz is… már ezért a bő évtizedért megérte!

    – jelentette ki lapozható bejegyzésében az időjós.

    Nem Pataki Zita az egyetlen, aki a hosszú kapcsolat titkáról írt: a minap Varga Márk, azaz G.w.M is megosztotta, hogy mitől olyan boldog Kulcsár Edinával való házassága. 

  • Kemény kritikát kapott a zsűritől.

    Next Top Model Hungary versenye vasárnap este ismét véget ért egy lány számára. A zsűri úgy döntött, hogy Keveházi Lilinek kell távoznia, aki számára a verseny egyszer már véget ért, ám az ítészek visszahozták azzal az indokkal, hogy korábban hibás döntést hoztak meg vele kapcsolatban. 

    Csalódottságot érzek, de közben nagyon köszönöm a második esélyt, mert most már egy kicsit jobb lélekkel távozok. […] Úgy érzem, hogy az összes többi lány közül ezt én éltem meg a legnagyobb élménynek, és mint élményt én teljes mértékben kimaxoltam

    – fogalmazott könnyeivel küszködve a modellaspiráns.

    A Magyarország következő topmodellje címet azonban nem adják könnyen: a legutóbbi adásban a még versenyben lévő tizenegy szépségnek egy egzotikus fotózáson kellett részt vennie. A lányoknak skorpióval, csótánnyal, tarantulával, kígyóval, varanggyal, leguánnal és patkánnyal kellett fotózkodniuk, majd a következő feladatban rakoncátlan kutyákkal kellett vonulniuk a kifutón a zsűri előtt, sírásra azonban nemcsak az extrém fotózás ad okot, hanem a villában uralkodó egyre nagyobb feszültség is.

    A fotók és a kifutós feladat után a zsűri úgy ítélte meg, hogy Keveházi Gábor 18 éves lánya a leggyengébb láncszem.

    A járásod az előző kifutókon sem volt a legjobb, de a mai napon a hangulatot sem tudtad átadni, nagyon-nagyon csalódottak voltunk

     – mondta Axente Vanessa Keveházinak, akit Tombor Zoltán sem kímélt.

    Nekem úgy tűnt, mintha nem is tudnád, hogy hol vagy. Ilyen rosszul egyszer sem mentél, gyenguska volt.

    Íme egy werkfelvétel az állatos fotózásról:

  • Szombat este Londonban ünnepelték meg, hogy az énekesnőből lett divattervező, Victoria Beckham 50 éves lett. A kerek évforduló alkalmából megrendezett fényűző partin igazi sztárdömping volt: a magánbulira többek között a Spice Girls tagjai, Geri Halliwell, Emma Bunton és Mel C, valamint Salma Hayek, Eva Longoria, Rosie Huntington-Whiteley, Gordon Ramsay, Marc Anthony és Tom Cruise is hivatalos volt. Utóbbi ráadásul nem kis felfordulást okozott azzal, hogy megérkezett a zárt körű rendezvényre.

    A 61 éves filmcsillagot rengeteg rajongó és lesifotós várta már a helyszínen. A nagy tolongásban az egyik paparazzo el is esett: a férfi teljes felszerelésével együtt vágódott hanyatt a lépcsőn, ám Cruise – igazi hős módjára – a segítségére sietett. 

    Arról, hogy a színész segít feltápászkodni a férfinak, több videó is készült. Cruise-t most e kedvesnek mondható gesztus miatt sokan dicsérik, főleg, hogy a legtöbb hollywoodi világsztár ki nem állhatja, ha lesifotósok járnak a nyomában. Azért már kevésbé magasztalják, amiért a napokban kihagyta lánya, Suri Cruise 18. születésnapját.

    Íme néhány fotó is:

    (via Daily Mail)