Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Rég bukott sorozat akkorát, mint az élő szereplős Cowboy Bebop, ami 2021-ben került fel a Netflixre, de egyetlen évad után elkaszálták.

    Az alapanyagként szolgáló anime alkotója, Shinichiro Watanabe is megszólalt nemrég a sorozattal kapcsolatban, és hasonlóan rossz véleménnyel van róla, mint a rajongók.

    A legendás anime atyja csak a nyitójelenetet látta, de neki épp elég volt ennyi, hogy ne akarja folytatni.

    „Ekkor jöttem rá, hogy ha nem veszek részt az alkotásban, akkor nem lehet Cowboy Bebopot csinálni” – mondta Watanabe, aki szerint inkább neki kellett volna élő szereplős sorozatba átültetnie művét, de azt mondta, azt meg kell hagynia, hogy ezek fényében az 1998-as, mostanra klasszikusnak számító sci-fi-western még érdekesebbnek számít.

  • Több mint 4,6 millió megtekintésnél jár már a Twitteren a videó, amely Kanye West és egy civil nő veszekedését rögzíti. A szóváltás pontos apropóját nem tudni, mindenesetre a mostanában inkább botrányhősként, mint rapperként tevékenykedő West igencsak felhúzta magát a volán mögött ülő, egyébként őt folyamatosan videózó vitapartnerén – olyannyira, hogy egyszer csak kikapta a kezéből a telefonját, és elhajította azt.

    A jelenetről készült felvételen látszik, nemcsak ő, illetve a videót készítő személy, de egy harmadik férfi is kamerát ragadott, ő azonban gyorsan visszavonulót fújt, látva, hogyan végezte a nő mobilja is.

    Ugyan az eset miatt rendőrt hívtak a helyszínre, a zenész végül nem várta meg a járőröket, ennek ellenére nyomozást indítottak ellene.

     (via RTL)

  • Szerencsére még időben rátaláltak a fiúra.

    Rendkívüli véget ért egy csapat bangladesi fiatal bújócskázása január közepén. Egyikük, a 15 éves Fahim ugyanis egy szállítókonténert választott rejtekhelyül, ami a játék alatt remekül szuperált, hiszen hosszú ideig nem is talált rá a hunyó. A várakozás alatt a tinédzsert azonban elnyomta az álom, amikor pedig felébredt, már nem tudott kimenni, mivel a konténert addigra lezárták, és behajóztak vele. Hiába próbált segítséget hívni, senki sem hallotta meg őt.

    Hat nappal később, a konténer kirakodásakor leltek rá a dörömbölő Fahimra, aki akkor már Malajziában volt. 

    Bár a gyerekre találó munkások, illetve a láthatóan rossz állapotban lévő Fahim nem értették egymást, végül a bújócskabajnokhoz mentőt hívtak, és kórházba szállították, ahol láz miatt kezelték. Szerencsére már jobban van, így nagy erővel zajlik a hazaútjának megszervezése.

    (via 24.hu)

  • Woofy a TikTokon is nagy sztár, ahol saját fiókkal rendelkezik, és mindennapos kalandjairól gazdája készít videókat.

    woof
    Fotó: YouTube

    A bolondos kutyus igazi mókamester, aki, ha tehetné, az egész napját ágyban vagy a gazdája arcának nyalogatásával töltené.

    Woofy kifejezetten védelmező típus, aki nem veszi jó néven, ha a gazdája barátja megjelenik, és elvonja a figyelmet róla.

    Woofy nem igazán viselkedik kutyaként, sokkal inkább olyan, mint egy miniember, akinek teste egy vekni kenyérre emlékeztet apró lábakkal.