Megalkották világ első porból készülő sörét
Egy München mellett található sörfőzde megalkotta az első granulátumos sört, amelynek csak vízre van szüksége ahhoz, hogy egy pohár habos frissítőt hozzon létre. A készítők elmondása szerint a víz hozzáadásakor a por felhabzik, amely egy kanállal való felkeverése után pontosan olyan lesz, mint egy hagyományos sör.
Az ötlet lényege, hogy hatalmas megtakarítást tudnának realizálni a szállításon, mivel így nem lenne szükség üvegre sem. Egyetlen bökkenő, hogy az sör jelenleg alkoholmentes, de állítólag már készül egy alkoholos változat is. A port a Neuzeller kolostori sörfőzde készítette, amely a térség évszázadokon keresztül átadott hagyományos sörfőző művészetet alkalmazza. A vállalat technológiai partnerek és sokévnyi kutató munka segítségével hozta létre első porállagú termékét. Reményeik szerint a fogyasztók nyitottak lesznek az innovációra, amint maguk is megtapasztalják a terméküket. Ennek köszönhetően nem csak az iparág ökológiai lábnyoma lenne kisebb, de akár olcsóbban is lehetne kapni az italt.