Jason Momoa hozta a formáját az Aquaman 2 Los Angeles-i bemutatóján
A rajongói odáig voltak a színészért.
Jason Momoa népszerű karakterének szigonyával pózolt a közönségnek, miközben a napokban részt vett az Aquaman és az Elveszett Királyság című film rajongói vetítésén a napsütéses Los Angelesben. A 44 éves színészhez James Wan rendező is csatlakozott a The Grove elnevezésű szórakoztató komplexumban tartott eseményen.
A DC filmjének elkészülte nem volt éppen sétagalopp, ugyanis egyidőben úgy tűnt, a stúdió megszabadul az alkotás egyik főszereplőjétől, Amber Heardtől. Erre azonban nem került sor – egyes források szerint azért, mert a színésznő korábbi párja, Elon Musk az egyik peres ügyvédjével jobb belátásra bírta a Warner Bros.-t. Az Aquaman folytatása mégis ígéretesnek tűnik, tekintve, hogy a film első része világszerte 1,15 milliárd dollárnyi bevételt hozott, és ezzel minden idők legnagyobb bevételt hozó DC-mozija lett.