Egy fiatal pár a Google fordítónak köszönheti, hogy egymásra találtak
Eredetileg azért vágott neki európai útjának, hogy fájdalmas szakítását kiheverje, de legnagyobb meglepetésére már utazása második napján újra fülig szerelmes lett, s nem sokkal később házasságot is kötött egy 32 éves chicagói nő. Erin Tridle a sorsfordító szerelmet 2019 nyarán Párizsban, egy bárban találta meg, ahová azért ült be, mert lekéste gépét utazása következő állomására.
Nem kellett sok, Tridle hamar beleszeretett egy francia pincérbe – annak ellenére, hogy egyikük sem beszélte a másik nyelvét. A vonzalom kölcsönös volt a 27 éves Jordan részéről, aki a Google fordítón keresztül kezdett el flörtölni, s egyáltalán kommunikálni a nővel.
A producerként dolgozó Tridle úgy véli, találkozásuk sorsszerű volt, hiszen Jordannek aznap nem is kellett volna dolgoznia, csak beugrott egy lebetegedett kollégája helyett. A nő aztán az egész estét a bárban töltötte, de zárás után sem engedték el egymást: hajnalig beszélgettek, s bár Tridle folytatta európai útját, azóta is egy párt alkotnak. Már nem élnek távkapcsolatban, hiszen a nő Párizsba költözött a férfihez.
(via DailyMotion)