Kivették gyerekeiket az iskolából, hogy a világot járhassák, 5 hónap alatt 21 országot járnak be
Egy indianai házaspár úgy véli, életük legjobb döntését hozták meg azzal, hogy befizettek egy világ körüli hajóútra.
A 38 éves Tiffany Baker és 40 éves férje, Mark arra vágytak, hogy ne kelljen engedélyt kérniük senkitől arra, hogy nyaralni mehessenek, ezért a munkahelyükön is felmondtak. Távmunkát vállaltak, amit a hajón is el tudnak majd végezni. Családjukkal s zabadabban szerettek volna élni, ezért adtak ki 70 ezer dollárt (24,7 millió forintot) egy öt hónapos világ körüli hajóútért, amelybe három lányukkal, a 9 éves Giulettával, a 7 éves Penelopéval és a 6 éves Deliával vágnak bele.
Összesen 21 országban fordulnak majd meg, köztük Ausztráliában, Afrikában és Spanyolországban, s közben a három kislány taníttatásáról is gondoskodnak majd.