Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Úgy tűnik, a séf bajba keveredett.

    Egyre tapinthatóbb a feszültség az Ázsia Expressz című kaland realityben, a verseny vége felé közelítve egyre éleződik a helyzet, amit csak tovább fokoz, hogy nem minden páros között szent a béke. Béres Anett és Sáfrány Emese például már többször összebalhézott Zsigmond Angival és Mészáros Bendével, a sors furcsa fintoraként pedig – vagy a műsorkészítőknek köszönhetően – a párcserekor egy napra Béres és Zsigmond össze is került.

    Krausz Gábor ez idő alatt Tarcsi Zoltán, azaz Jolly kedvesének, vagyis Szuperák Barbie-nak a társaságát élvezhette. Érdekesség, hogy ebben a 24 órában valami olyan dolog is történt, ami miatt a séf rendőrökkel találta szemben magát. 

    Mint arra a kedd esti adás előzetese utal, a séf feltehetően azért keveredett bajba, mert az út kellős közepén próbált stoppolni. Ezért állt meg egy rendőrautó, amelyből két rendőr ugrott ki, fegyverüket Krauszra szegezve, aki hiába magyarázta, hogy nem tart magánál fegyvert.

    – Mi a fenét csinálsz? – rivallt rá Krauszra az egyik rendőrtiszt.

    – Nincs nálam semmi. Ne aggódjon, fegyvertelen vagyok – reagált a séf.

    – Van nálad fegyver?

    – Nincsen!

    – Kezeket fel! Gyere ide!

     (via Blikk)

  • Továbbra sem csillapodnak a kedélyek Angelina Jolie és Brad Pitt között, ékes példája ennek, hogy legutóbb a Velencei Filmfesztivál szervezői elsődleges feladatuknak tekintették, hogy a világsztár nehogy összefusson volt feleségével. Az egykori sztárpár viszonya magyarán továbbra sem felhőtlen, ezért is tűnt furcsának, hogy a 49 éves színésznő egyik rajongója New Yorkban olyan moziplakátot szeretett volna aláíratni, amin Jolie exférje is szerepelt.

    Az Oscar-díjas színésznő ennek ellenére kedélyesen szignózta a posztert közvetlenül az arca mellett, de közben egy pillantást sem vetett egykori házastársa képére. Jolie és Pitt egyébként a 2005-ös Mr. és Mrs. Smith című akció-vígjátékban játszottak egy bérgyilkos párost, ami ugyanabban az évben került a mozikba, amikor a színész véglegesítette válását Jennifer Anistontól.

    Angelina Jolie és Brad Pitt 2016-ban jelentették be válásukat, de a harc azóta sem csitul kettejük között. Az eljárásnak még mindig nincs vége, ugyanis nem tudtak megállapodni gyerekeik felügyeleti jogáról, a vagyonelosztásról, valamint a franciaországi Chateau Miraval borbirtok tulajdonjogáról, ahol az esküvőjüket is tartották.

    (via Page Six)

  • Már a műsor előzeteséből kiderül, hogy a színész nem fél rászólni 18 évvel fiatalabb feleségére.

    Hujber Ferenc és 18 évvel fiatalabb felesége, Szőke Krisztina is próbára teszi a kapcsolatát a Nyerő Páros vadonatúj évadában, amelyet október 14-től tűz képernyőre az RTL. A színész a sztárpárshow miatt döntött úgy, hogy hét év után hazatér Londonból, hogy hét másik celebpárral költözzenek be a megújult villába és küzdjenek meg a Nyerő Páros címért.

    A műsorvezető, Sebestyén Balázs és lelkes segítője, Kabát Péter a jól megszokott humor mellett izgalommal, drámával, feszültséggel és elképesztő feladatokkal várja a nézőket, a vadonatúj évad ráadásul számos olyan meglepetést és váratlan fordulatot garantál, amelyre a rajongók sem számítanak. Az a beharangozó videó alapján már biztos, hogy Hujber Feri és felesége között kipattan egy hangos vita.

    Ha ezt fogod tovább csinálni, akkor inkább ne legyél a párom!

    – rivallt rá síró nejére a színész, ám az az előzetesből nem derül ki, pontosan min is kaptak ennyire össze.

    A Nyerő Páros új évadának epizódjai október 14-től hétfőtől csütörtökig várhatóak az RTL-en.

  • Az ismerős arcok mellett egy új szereplő is csatlakozik a műsorhoz.

    A TV2 hamarosan újra képernyőre tűzi a Kőgazdag fiatalok című realityt, melynek második évada október 14-től minden hétköznap este lesz látható. Mint azt a csatorna közleményében írják, az új évadban a tehetős fiatalok emelik a tétet: még több buli, még menőbb helyszínek, még nagyobb pénzszórás, és még hangosabb viták várhatóak.

    A realityműsor szereplői közül újra betekinthetünk majd PSG Ogli, Dulin Metta, Miss Tuvic, Bárány Aurél, Ágoston Filip és Takács Kata életébe és hozzájuk csatlakozik Szandi barátnője, Szanyi Vanda. Utóbbi szereplőről a következő derült ki: 

    A lány, aki külföldről rendelte brilliánsgyűrűjét, és épp az álomesküvőjére készül. Már eleve jómódban nőtt fel, jelenlegi fényűző életét pedig szüleinek, saját magánegészségügyi vállalkozásának és a vőlegényének köszönheti. Könnyen beilleszkedik a Rich Kids csapatba, új színt hozva az amúgy sem szürke társaságba.

    Az újabb szezonban több külföldi helyszínen is forgatott a stáb: Horvátországban, Mykonoson, Dubaiban, Krétán és Ibizán, így még látványosabb tartalom várja a tévénézőket.