Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Otthonában lábadozik a színészlegenda.

    Sir Ian McKellent még júliusban, egy előadás közben ért baleset a londoni Noel Coward Színházban. A 85 éves színészlegenda egy heves harci jelenet során elvesztette egyensúlyát, majd leesett színpadról. A balesetet követően az előadást megszakították, Mckellent pedig azonnal kórházba szállították, de szerencsére a jelmezében lévő ruhatömésnek köszönhetően könnyebb sérülésekkel megúszta az esést. 

    A Gyűrűk ura Gandalfjaként ismert sztár korábban már biztosította rajongóit, hogy fel fog épülni, de egy friss interjúban ezúttal a baleset körülményeiről is mesélt, valamint arról, hogyan érzi magát jelenleg.

    Amennyire csak lehet, kerülöm, hogy elmenjek itthonról, mert tartok tőle, hogy valakivel összeütközünk az utcán, ugyanis még mindig kínzó fájdalom gyötör a vállaimban a testemet ért megrázkódtatás miatt. De a ruhatömés, amit Falstaff szerepe miatt viseltem, megmentette a bordáimat és más ízületeimet, szóval szerencsésnek tartom magam.

    – magyarázta a színész, aki azóta már számtalanszor átpörgette fejben a szerencsétlen esést, de most is borzasztónak találja. Mint mondta, szöget ütött a fejében, hogy valamilyen szempontból ez bizony a vég lesz.

    „Nagyon kétségbeejtő volt. Persze nem annyira a halálra gondoltam, inkább úgy éreztem, hogy ezzel számomra ez a darab véget ér. Azt kell mondogatnom magamnak, hogy nem vagyok túl öreg a színészethez. Meg hogy ez csak egy átkozott baleset volt. Nem volt eszméletvesztés, nem is szédültem, de az is igaz, hogy nem tudtam visszatérni a színpadra, nélkülem folytatták az előadást” – fejtette ki McKellen a Saga magazinnak.

    (via IGN)

  • Meglehetősen fura hibát fedeztek fel az internetezők.

    Nem ez az első eset, hogy a lehető legártatlanabb dolgok okozzák a legnagyobb galibákat – ezúttal négy karakter (“”::) begépelése omlasztja össze az iPhone-ok operációs rendszerét, ha azokat az Alkalmazáskönyvtár keresőmezőjébe gépeljük be. 

    Ahogy azt a 9to5Mac is részletezi, a négy karakter beírásától a telefonok felhasználói felülete, a Springboard omlik össze. Ezek után fekete kijelző, majd töltőképernyő fogadja a felhasználókat, míg végül vissza nem áll a rendszer. 

    A jelenlegi információk szerint az összeomlásnak a pillanatnyi kellemetlenségen felül nincs negatív vonzata, sem adatvesztést, sem biztonsági rést nem találtak a szakértők az iOS-ben.

    Az Apple egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

  • Még júliusban tette közzé, hogy anyai örömök elé néz.

    Ahogy arról az Index is beszámolt, az énekesnő 2014 óta él boldog házasságban a nála 18 évvel idősebb Szabó Lászlóval, akivel nagyon vágytak arra, hogy gyermekük szülessen. Néhány hónappal ezelőtt az énekesnő mesélt is arról, hogy lombikprogramban vesznek részt, júliusban pedig megérkezett az első örömhír: az énekesnő anyai örömök elé nézhet.

    Csézy, azaz Csézi Erzsébet a napokban a Story magazinnak mesélt arról, hogyan éli meg azt, hogy gyermeket vár, emellett pedig azt is megosztotta az olvasókkal, hogy 

    kislánnyal bővül majd a családjuk.

    Az énekesnő emellett arról is mesélt, hogy a rosszullétek azért megkeserítik az életét, és a szagokra is rendkívül érzékeny lett, férje azonban mindenben segíti őt.

  • Szemkápráztató természeti jelenségnek lehettek szemtanúi.

    Képernyőkép 2024-08-22 095113.png
    Fotó: @shanghaidaily / x

    Nem mindennapi természeti jelenség borzolta a kedélyeket a dél-kínai Szecsuanban, Csengtu városában. Bár látszatra naplementekor hét Nap is megjelent az égen, a valóságban ezekből csak egy volt igazi. 

    Az illúzió vélhetően a fénytörés és fényszóródás eredménye volt. A jelenségről több videót is posztoltak, az egyiket alább tekintheti meg: