Az alkotói munkásságát tovább folytatná, ha lenne rá nyitottság.

Fotó: Bodnár Patrícia / Index

Till Attila az Adom a napon című műsor vendége volt, ahol egy teljes napját lehetett végigkövetni élő streamben, majd este a Viasat3 stúdiójában beszélgetett Geszti Péterrel. Utóbbi felvetette, hogy számára mindig a filmrendező jut eszébe először, ha Tilla munkásságára gondol, és nem a tévéshow-kban mosolygó műsorvezető. Bár a tévés továbbra is nagy szerelmese a filmezésnek, elmondta, hogy jelenleg a körülmények nem adottak az ilyen jellegű alkotásaihoz.

A Tiszta szívvel után én több filmet is írtam. Teljesen más tempóban lennék, de sajnos ez a magyar sors, hogy most nagyon kevés ember kap csak pénzt a filmjére. Tehát egy reménytelenül pályázó voltam, mint a filmszakmának a 95 százaléka. Nekem egy identitásválság után meg kellett tanulnom, hogy most visszamegyünk a pincébe, és újra építkezünk, mint egy ilyen underground, és akkor elfogadjuk. Elfogadjuk, hogy ez majdnem olyan, mint a hobbi: magamnak, egy baráti közösség erejét felhasználva tudunk filmeket csinálni. Vagy megcsináljuk ezt, vagy nincs semmi.

– magyarázta Tilla, aki elárulta, hogy mégis megnyugodott attól a tudattól, hogy az anyagi források hiányának ellenére is összetudtak hozni egy filmet. 

Mint fogalmazott, a művész énjét alapvetően egy életformának tekinti, ami a világhoz való viszonyában mutatkozik meg. Emlékei szerint már kiskamasz korában eldőlt, hogy csak így képes élni, hisz azóta csakis a művészet érdekli. Geszti erre reflektálva kifejtette, hogy úgy érzi, Tilla kompromisszumkészsége olyan helyzetekbe is belenyomja, amitől talán nem annyira szabad. Gondolt ez alatt arra, hogy a filmjei nem kapnak támogatást, vagy hogy olyan kereskedelmi csatornánál szerepel, aminek nem minden részével ért egyet.

Szabad? Hát én nem vagyok szabad. Ha nem olyan országban élnék, amilyenben, még akkor sem érezném magam szabadnak. Tele vagyok kompromisszummal. Főleg aki ilyen dologgal foglalkozik, – és nagyon sok területet érint ez, – mindenki túlélési stratégiákat mutat be. Az enyémben is vannak kompromisszumok. Pont ha a filmszakmai részt nézzünk, a filmesek 95 százaléka nem kap most semmit, mindenki teng-leng, mindenki borzalmasnak érzi ezt a helyzetet. Hogy miért nem lázadunk fel közösen? Ez az egész országra igaz nagyon sok szituációban. Erre nehéz válaszolnom.