Több mint 4.3 millió kedvelésnél-, és közel 47 millió megtekintésnél jár már a TikTokon a platform legújabb sztárjának videója. Főszereplője egy nagymama, aki a törökországi Marmaris városának egy steakéttermében pattant táncra – pontosabban az étterem egyik asztalán. Az idős hölgy úgy ropta a muzsikára, hogy azon még saját unokája is meglepődött – aki egyébként a platformon véletlen találkozott szembe a felvétellel.
Ez konkrétan az én nagyim. Sosem láttuk így viselkedni
– kommentelte a bejegyzés alá a fiatalember. Hogy mitől támadt ennyire táncolhatnékja a hölgynek, egyelőre nem derült ki, mindenesetre a TikTok felhasználók egyöntetűen következő példaképüknek kiáltották ki, amiért bebizonyította, a kor valóban csak egy szám.
Gregor Bernadett a Palikék Világa Ilyen az élet című műsorának legutóbbi epizódjában arról beszélt, hogy meghozta a döntést, és visszavonul a kereskedelmi tévés szereplésektől, mivel mostantól csak a színházra szeretne koncentrálni. Mint azt korábban is elmondta,sosem szerette azt a hamis képet, ami kialakult róla a bulvársajtó által, és hiába nem szorong már amiatt, mi jön vele szemben saját magáról az interneten, a közösségi oldalaira inkább továbbra sem posztol szinte semmit magáról.
„Régebben hajlamos voltam arra, hogy ha jött showműsorokba meghívás, akkor elmentem, mert azt mondták, oda el kell menni, látszódni kell. És én úgy szorongtam! Mindenemen folyt a víz, leírták a kommentelők, hogy karót nyelt vagyok... És igazuk volt, az az igazság, mert nem tudtam feloldódni. Én nem vagyok jó ebben a helyzetben: szorongok, nem érzem jól magam” – magyarázta Gregor, akinek a manapság futó show-műsorokról is megvan a véleménye.
Például főzős műsorban nem tudom jól érezni magam. Ahol tudom, hogy arról szól, hogy azt fogják nézni, én hogy reagálok arra, hogy velem csúnyán beszélnek, abban én nem tudok feloldódni, az nem jó nekem.
A Jászai Mari-díjas színésznő beszélgetős műsorba bármikor szívesen elmegy, de amúgy nem vágyik tévés szereplésre, az utóbbi időszakban megtanult nemet mondani a felkérésekre. Úgy véli, ilyen jellegű szereplésekre nincs különösebben szüksége, mert a színészi munkáját nem befolyásolja, nincs hatással az előadásai számára.
Én egy színésznő vagyok. Nekem az a dolgom, hogy abban az időpontban, azon a helyszínen, ahova én diszponálva vagyok valamilyen feladattal, akkor én azt a legjobb tudásom szerint megcsináljam, és kész. Nekem nem dolgom az, hogy saját magamat reklámozzam. Azon kívül, hogy imádom a szakmámat és imádok színésznő lenni – nekem az a komfortzónám –, nem érzem azt, hogy a privát Gregor Berniből nekem meg kell mutassak bármit. Hozzáteszem, nem is vagyok benne biztos, hogy erre bárki kíváncsi