Kína végtelen határai

MEGFULLADNAK A ROSSZ PÉNZBEN

A pénzügyi rendszer gondjai nem a semmiből jöttek. Kína felemelkedése a felületes szemlélő számára is láthatóan nem problémamentes, folyamatosan jönnek a hírek a környezeti rombolásról, az elnyomó rezsim által szétvert tüntetésekről, vagy a határok mentén durvuló imperializmusról. Itt most főleg az ország gazdaságát belülről rágó bajokról lesz szó: a mindent átszövő korrupció, a lassuló növekedés, a népesedés és a bankok problémainak összefüggéséről. Kezdjük a pénzzel.

Az égig nem lehet nőni, de a látszat sokáig fenntartható, különösen akkor, ha éppen egy gigantikus hitelbuborék fúvódik.

KAMUSTATISZTIKA, KORRUPCIÓ, KOMMUNISTÁK

Ebben a cikkben lesz néhány statisztika, de az igazság sajnos az, hogy senki nem bízik a kínai hatóságok által közreadott számokban. Másnak viszont nincs kapacitása arra, hogy adatokat gyűjtsön a hatalmas országban. Egy ideig például a piaci elemzők egy része az áramtermelési adatokkal próbálta ellenőrizni a hivatalos GDP-adatokat – azt feltételezve, hogy azokat nem kozmetikázzák politikai szempontok szerint –, de csak addig, amíg ki nem derült, hogy ezeket az adatokat is szisztematikusan eltúlozták az előléptetésben reménykedő üzletvezetők. Képzelhetjük, mennyire lehetnek felfújva az állami vállalatok profitszámai.

Az év elején annyira nyilvánvalóan kamu volt az exportstatisztika, hogy azzal már a kormányzatnak is szembe kellett néznie. A hivatalos adatok szerint hirtelen többet kezdtek exportálni a kínai vállalatok az egyébként belföldnek számító Hongkongba, mint az Egyesült Államokba. A jelentett 61 milliárd dolláros külkereskedelmi többlet helyett a becslések szerint valójában ennek tizede lehet a valós adat. Viszonylag hamar kikövetkeztették a megfigyelők, hogy két oka volt a kivitel túlbecslésének: az új vezetés nem akart szembenézni a lassulással, az ügyeskedő kínai vállalatok pedig az exporttámogatással, a rejtett tőkebehozatallal és a jüan gyengülésén realizált árfolyamnyereséggel trükköztek óriási tételben, hamis számlák segítségével. Ilyen körülmények között semmi nem az, aminek látszik, mindent magába burkol a bizonytalanság.

NEM VÉGTELEN A MUNKAERŐ

A hosszú távon fenyegető gondok mögött előkelő helyen szerepel a kínai kommunista párt ötvenes évek óta lelkesen folytatott népesedéspolitikája, aminek köszönhetően nagyon lelassult a lakosság növekedése. Kína népessége egy évtized alatt alig 60 millióval nőtt, miközben a déli szomszéd, India lakossága százmillióval; néhány év múlva pedig egyre gyorsabb csökkenésnek indulhat a lélekszám. Ennek már most közvetlen gazdasági hatásai vannak.

Az most még távoli gondnak tűnik, hogy a kevesebb adófizetővel egyre nehezebb lesz fenntartani az államot, az újraelosztás szintje ugyanis nem túl magas, az államadósság pedig (az önkormányzatokat és az állami vállalatokat is beleértve) nem éri el a GDP 23 százalékát.

KELLENE EGY BELSŐ MOTOR

A folyamatos béremelkedés szép lassan morzsolja le Kína versenyképességét – legalábbis a hagyományos modell keretein belül. A korábban szívós és gyors növekedés most már csúnyán visszaesett, és a közgazdászok szerint elkerülhetetlenül tovább fog lassulni.

Mivel a kínai gazdaság egyoldalúan ráállt a fejlett országok fogyasztói igényeinek kielégítésére, ezért nem meglepő, hogy fájdalmasan érintette az Egyesült Államokat és különösen az eurózónát maga alá temető válság. A fő külső piacokon vékonyodik a kereslet, ami akkor is szűkíti a kínai vállalatok piacát, ha azok folyamatosan árakat csökkentve, dömpingmódszerekkel próbálják ellepni a nyugatiakat áruikkal.

Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy a kínai pénznem, a jüan árfolyamát egyébként szintén a pártvezetés határozza meg. Korábban az olcsó bérek mellett a jüan alulértékeltsége volt a kínai versenyképesség másik nagy oszlopa: ha egy ország pénzneme olcsó, akkor az exportőrök a földbe döngölhetik a külföldi konkurenciát. Csakhogy ennek nagy ára van, hiszen a kínai jegybanknak rengeteget kellett külföldi eszközöket vásárolnia (elsősorban dolláreszközöket, amiből a legnagyobb piaca az amerikai államkötvényeknek van), hogy szinten tarthassa az árfolyamot.

Az amerikaiak a válság idején keményen kritizálták Kínát a jüan dollárhoz rögzítése miatt (évekig pontosan 6,8 jüan volt a zöldhasú). A pénznemet azóta ugyan kissé hagyták erősödni, de csak csigatempóban, még mindig mesterségesen alulértékeltnek számít.

AZ ÁLLAMÉ AZ ÖSSZES ZSÍROS ÜZLET

Az állam szerepe a legellentmondásosabb Kínában. A pekingi pártvezetés soha nem látott növekedést teremtett meg, és ha már ennyire belejöttek, a gazdaság irányítását nem szívesen engedik ki a kezükből. Az összes hazai piac felé forduló nagyvállalat állami kézben van, a bankok – évtizedes ígérgetés dacára – még mindig nem folytathatnak független kamatpolitikát. A papíron magánvállalatok is ezer szállal kötődnek a helyi hatalomhoz, a bőkezű állami támogatások nélkül ugyanis nem tudnának talpon maradni.

MERRE TOVÁBB?