Az erőszak szellemvárosa
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
James Rawlings projektje, amiben az emberi konfliktusok környezetre gyakorolt hatását mutatja be, első hallásra nem tűnik különlegesnek. Azonban Rawlings speciális környezeteket mutat be, a Control (Irányítás) című munkájában például egy olyan kísértetvárost láthatunk, amit csak azért építettek fel, hogy a brit rendőrök a tömegkezelés és -oszlatás helyes módját gyakorolhassák.
Valahol Kent megyében van egy különleges város. Vannak házak, több emeletesek is, ezek utcákra, sugárutakra, terekre néznek. Az üzletek környékén tágas parkolók kaptak helyet, működik a közvilágítás, a zebráknál az út szintjére süllyesztették a járdákat. Ez azonban nem egy igazi város, hanem egy különleges kiképzőközpont, ahol a Metropolitan Police, vagyis a londoni rendőrség egységei gyakorolhatják, mi a teendő, ha az utcát elözönlik a részeg szurkolók, a dühödt anarchisták vagy épp az eleinte békésnek tűnő maláj bevándorlók. (Fotó:
James Rawlings)
A városok sűrű utcáin kialakuló tömegrendezvények békés mederben tartása, illetve az erőszakossá fajuló tüntetések kontrollálása a rendvédelmi erők egyik legnehezebb feladata. A kiképzés során a lehető legélethűbb helyzetbe kell őket hozni, hogy ne éles körülmények között éljék át először, milyen az, mikor az amúgy egyenként hétköznapi emberekből álló dühödt tömeg megindul feléjük. Ilyenkor önmagában a térkép és a felszerelés ismerete kevés. (Fotó:
James Rawlings)
A Gravesend közelében létrehozott, 9 négyzetkilométeres művárost még 2003-ban építette fel a Metropolitan Police. A jórészt könnyűszerkezetes vázú épületeket összessége egy valós belváros érzését hozza bárkinek, aki az utcákon sétál. A legtöbb ház homlokzata csak kartonra és ponyvára festve létezik, de van olyan épület, aminek belső terét is kidolgozták az építők. Vannak sima lakóházak, kocsmák és boltok is, ráadásul a városi növényzet is szépen kialakított és gondozott. (Fotó:
James Rawlings)
A központ nem teljesen olyan üres, ahogy az a fotókon látszik, van saját garázsa a rendőrségi járműveknek, illetve a dolgozók a speciálisan képzett rendőrlovak istállóját is folyamatosan gondozzák. A telepen helyet kapott még egy, a tömegoszlatásnál használt fegyverekre tervezett, éleslövészetre is alkalmas lőtér is. Rawlings az utóbbiak fotózására nem kapott engedélyt. (Fotó:
James Rawlings)
Rawlingsnak rengeteg bürokratikus akadályon kellett átverekednie magát, mire hét hónapnyi szervezés után végre elkezdhetett dolgozni a helyszínen. Persze nem maradt el a tiltott dolgok listája sem: nem fotózhatta például sem az ott dolgozók, sem a kiképzésen részt vevők arcát. Szerencsésebb volt, ha egyáltalán nem szerepel senki a képeken, vagy ha mégis, akkor csak messziről és háttal. (Fotó:
James Rawlings)
Hogy a kiképzési programban részt vevőket speciális helyzetekre is ki tudják képezni, a telepen aluljárókat is alakítottak ki, egy helyszín pedig egy 1:1 arányú repülőgép egy darabja köré épül. (Fotó:
James Rawlings)
A tiltólista egy másik, fontos eleme az volt, hogy Rawlings nem lehetett a kiképzési akció közvetlen közelében úgy, hogy ő is az utcaszinten, a többiekkel egy magasságban áll. Csak felülről figyelhette az eseményeket, ez a körülmény, illetve a tény, hogy nem fényképezhetett arcokat, tulajdonképpen azt eredményezte, hogy akciót szinte egyáltalán nem örökített meg, inkább csak a csaták után maradt állapotok kerültek a filmre. Mint mondja, valójában ez jobban is illett a koncepcióba, hiszen ő azt akarja megmutatni, hogy a tömeg kezelésének folyamata hogy hat az eredeti környezetre. (Fotó:
James Rawlings)
Rawlings analóg gépekkel, filmre dolgozott, így nem egyedül volt, egy segítő is kísérte, akinek csak annyi dolga volt, hogy megfelelő gyorsasággal fűzze ki és be a tekercseket. A fotós igyekezett felvenni a látottak ritmusát, így a segédnek nem volt könnyű dolga, annak ellenére sem, hogy a történések előre megbeszélt koreográfia alapján folytak. (Fotó:
James Rawlings)
Pedig, mint meséli, lett volna mit fotózni: a kiképzést tartó, valójában szintén rendőrként szolgáló, de most dühöngő állampolgárnak öltöző tömeg nagyon élethűen hozta a szerepét. Molotov-koktélokkal, műtéglákkal és valóságosnak ható, de veszélytelen üvegpalackokkal hajigálták a velük szemben felsorakozó egységeket, és közben válogatott sértéseket ordítottak feléjük, szinte teljesen kivetkőzve emberi mivoltukból. Csak tucatnyian voltak, de jól megmutatták, milyen hangulata is van az utcai rendzavarásoknak. (Fotó:
James Rawlings)
A fotósnak olyan szempontból sem volt könnyű dolga, hogy a rendőrök még kiképzés közben sem szerették, hogy fotózzák őket. "Néha csak úgy odajött hozzám valaki, és kérdőre vont, hogy mit fotózok én ott" - meséli Rawling. "Szerencsére a telep parancsnoka adott engedélyt, így mikor bedobtam a nevét, mindenki megnyugodott és ment tovább a dolgára. (Fotó:
James Rawlings)
A fotózás leszervezése azért is tartott sokáig, mert a hatóságok nem lelkesedtek az ötletért, hogy valaki fényképeket készítsen a kiképzésről. Rawlings végül azzal szerelte le őket, hogy elmondta: a projekt művészeti célú, és nem újságíróként szeretné látni, milyen munka folyik a központban. (Fotó:
James Rawlings)
A tömegrendezvények biztosítása és a veszélyessé váló tömeg kezelése általában rendőri, rendfenntartói feladat, de a katonákat is kiképzik rá. A magyar hadsereg afganisztáni küldetésére kivezényelt katonák felkészítésének is része volt az, hogy ilyen eseményekre felkészítsék őket, a dühödt tüntetőket általában ott is civil ruhába bújt katonák játsszák. Érdekesség azonban, hogy ahogy a tüntetők nem fogják vissza magukat az életszerűség fenntartása miatt, úgy az intézkedők sem finomkodnak, a kényszerítő eszközök és a bilincsek is legalább olyan valóságosak, mint amilyen forró hangulatot a lázongókat játszó szereplők teremtenek. (Fotó:
James Rawlings)
A téma kutatói ugyanakkor az elmúlt néhány évben egyre inkább arra az álláspontra helyezkednek, hogy a most még általánosnak tekintett tömegkontroll általában inkább súlyosbítja az amúgy is rossz állapotokat, és eleve elhibázott alap az, hogy a rendbontókat nem egyénnek tekinti, hanem a tömegpszichózis és a csordaszellem által befolyásolt masszának, amit a lehető legkisebb csoportokra kell szétzilálni. Ezek az 50-100 évvel ezelőtt kialakult megoldások ráadásul csak nehezen alkalmazhatók akkor, amikor a modern technika segítségével szinte bárki több tízezres tömegtüntetést szervezhet a Facebookon vagy a Twitteren. (Fotó:
James Rawlings)
Egyes szakemberek szerint sokszor előfordul, hogy a még csak forrongó, de nem erőszakos tömeggel szemben kivezényelt rendvédelmi erők azok, akik feltüzelik az eseményeket, főleg azzal, hogy már a szervezettségük és a fellépésük is arra utal, hogy készen állnak felvenni a harcot. A szaknyelv ezt magas profilú tömegkezelésnek nevezi, a köznyelv meg arról beszél, hogy jönnek a vízágyúk, a lovasrendőrök, és a testpáncélba bújt, könnygázzal és gumilövedékkel tömeget oszlató rendőrök. Ez a megoldás már akkor is nagyon drága, ha nem sérül vagy hal meg senki. (Fotó:
James Rawlings)
Az alacsony profilú tömegkezelés doktrínája ezzel szemben arra összpontosít, hogy egészen az utolsó pillanatokig kerülje az olyan megoldásokat, amik tovább súlyosbíthatnak egy adott szituációt. Az alacsony profil azt jelenti, hogy a rendőrök nem testpáncélban és bukósisakban vonulnak utcára, nem vezényelnek ki páncélosokat a város utcáira, nem egy ellenséges hadvezérnek tűnő parancsnok szólítja fel az embereket a távozásra, és úgy általában kerülik az erődemonstrációt. (Fotó:
James Rawlings)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon