Helló, ötvenhat!

Az unalomig ismerjük már az 1956-os forradalom képeit a mindenre elszánt pesti srácokról, akiknek nyakában súlyos géppuska lóg, a Margit hídon vagy a Bem rakparton az ismeretlenbe menetelő bátor tüntetőkről, a szétlőtt pesti bérházakról, a Molotov-koktéloktól kigyulladt tankokról, az elfektetett és valósággal meglincselt monumentális Sztálin-szoborról, a barikádul használt Ikarus 30-asról vagy Nagy Imréről, amint éppen szózatot intéz a néphez. Ebben a válogatásban ilyen felvételek nem lesznek, mégsem nélkülözik a drámaiságot. A béke utolsó évét mutatjuk be a Fortepan archívumából. Nem olyan béke ez, ami után nosztalgiával gondolunk. A nácizmustól való megszabadulás eufóriája már a múlté, a Sztálin nélküli sztálinizmus korszaka ez, amikor egyre több emberben tudatosul: a dolgok nem mehetnek úgy, mint eddig, de hogy mi következzen ezután, azt még a világon senki, de senki nem tudja.

A felrobbantott Erzsébet híd torzója a reggeli ködben, 1955. Tíz év is eltelt már az Erzsébet híd felrobbantása óta, de a pillért a pesti oldalon csak nem bontották el. Az új helyzetre a budapesti villamosközlekedési vállalat is berendezkedett: a villamosok a Kossuth Lajos utca végén hurokvégállomást kaptak. Az Erzsébet híd végül az utolsó budapesti Duna-híd volt, amit helyreállítottak 1961 és 1964 között. Vonalvezetését megtartotta, pillérei a régi pillérekre emlékeztetnek. A villamost is felengedték a hídra, de csak 1972-ig, amikor a kettes metró miatt megszüntették, illetve rövidítették a hídon átmenő járatokat. (Fotó: Nagy Gyula / FORTEPAN)

Állami Artistaképző Intézet, 1955. Öt éve működött már a Baross Imre alapította iskola Budapesten, az Arany János utca 34. alatt. Az első évfolyamon 15 növendék tanult a bérház első emeletén lévő tánciskola termeiben. Az intézet az Arany János utcából 1973-ban költözött mai helyére, a Városligeti fasorba. (Fotó: Kotnyek Antal / FORTEPAN)

Augusztus 20-i légiparádé, 1955. A háború előtt még Szent István napokat tartottak I. István király temetésének és szentté avatásának évfordulóján. A háború után az elnevezésből előbb elhagyták a szentet, majd 1949-től már az ezen a napon életbe lépő új Alkotmányt kellett ünnepelni. A korábbi gazdag programok jóval szerényebbekké váltak, így a tűzijáték helyett csak tábortűz volt, és ha volt egyáltalán légiparádé, az se volt olyan nagyszabású, mint amiket a hatvanas évektől rendeztek. (Fotó: Szent-tamási Mihály / FORTEPAN)

A 39-es busz balesete a Vörösmarty téren, a Haas-palota előtt, 1955. A 39-es busz akkoriban még átment Pestre, a János kórháztól indult, és a Mártírok útja (ma Margit körút), Margit híd útvonalon érte el a Vörösmarty téri végállomását. A vonal leghíresebb balesete 1954-ban történt, amikor egy utasok nélküli 39-es áttörte a Margit híd korlátját és a Dunába zuhant. A sofőr és a kalauz életét vesztette. Az Ikarus 30-as buszokat 1951-től kezdték gyártani, 1956-ig szállították a Fővárosi Autóbuszüzemnek, a csúcson 192 futott belőlük. A Budapesten maradt buszokat 1962-ban selejtezték le, a többi vidéken futott. A Vörösmarty téri impozáns Haas-palota (Haas Fülöp és fia szőnyegcég tulajdona) a második világháborúban bombatalálatot kapott. 1971-ben a helyén épült fel az Országos Rendező Iroda tájidegen kockaépülete. Ezt 2005-ben lebontották, helyén üveg- és acélhomlokzatú irodaház épült. (Fotó: Fortepan / FORTEPAN)

A Nyugati pályaudvar az Élmunkás hídról nézve, 1955. A Ferdinánd hidat 1874-ben adták, akkor még Kétszív utcai híd volt a neve, és a főváros perrel kényszerítette ki megépítését az Osztrák-Magyar Vasútnál. Mai formáját az 1940-es felújítás után nyerte el. A szocializmus idején Élmunkás híd volt a neve. A hidat elbontották volna, ha megvalósul a Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt tervezett új kormányzati negyed. (Fotó: Kotnyek Antal / FORTEPAN)

A Vasmű út Sztálinvárosban, 1955. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1949-ben határozta el, hogy a Duna partján megteremti a magyar szocialista nehézipart. Eredetileg Mohács volt kijelölve, de a megromlott magyar-jugoszláv kapcsolatok miatt végül Dunapentelére esett a választás. A vaskohászati kombinát és a hozzátartozó lakótelep a Sztálinváros nevet kapta, 1961-től pedig, a konszolidáció jeleként, Dunaújváros lett. A Sztálin-barokk házakkal teli Vasmű út a ma 46 ezres város főutcája. (Fotó: Fortepan / FORTEPAN)

Egy ősrégi szelfi a Kissvábhegyen, háttérben Krisztinaváros és a budai Vár, középen, fenn a Hadtörténeti Múzeum épülete, 1955. A képet Kotnyek Antal csinálta, aki ekkoriban 34 éves volt, diplomáját a Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerezte. Szülei nem szerették volna, ha művész lesz, így lett fényképész. 1952 és 1983 között a Film, Színház, Muzsikánál volt fotós, és dolgozott az Ország-Világnál és az Ez a divatnál is. Kotnyek 1956. október 22-én a Zabó család meghívására részt vett egy badacsonyi szüreten, ahol a két nappal később miniszterelnökké kinevezett Nagy Imre is ott volt. A szüretről készült fotókat évtizedekig elásva őrizgette, először 1989-ben publikálta az akkoriban indult Képes 7-ben. Kotnyek egy évvel később halt meg. (Fotó: Kotnyek Antal / FORTEPAN)

Osztálykép az I. kerületi Táncsics Mihály utcai iskolában, 1955. A magyar iskolákban a rendszerváltásig így néztek ki az osztályképek: vigyázzban ülő és álló gyerekek komolyan néznek bele a kamerába. A 18. század közepén épült volt Erdődy-palotában már régóta nincs iskola, 1984 óta az MTA Zenetudományi Intézete működik a falai között. Magyarország német megszállása alatt itt voltak a Waffen-SS parancsnokságai, valamint ide költözött be Georg Keppler SS-Obergruppenführer. Sőt, hatalomátvétele előtti hetekben maga Szálasi Ferenc is itt lakott, mivel a németek tartottak a letartóztatásától. (Fotó: Gál László / FORTEPAN)

Kisfiú játékpisztollyal a budapesti Molotov téren, 1955. A Vigadó teret 1946-ban nevezték el a szovjet külügyminiszterről. A tér 1957-ben visszakapta régi nevét, annál is inkább, mert közben Molotovot menesztették, sőt egy pártellenes csoport tagjaként bélyegezték meg, és Mongóliába száműzték nagykövetnek. 1962-re a pártból is kizárták, Molotov minden közéleti tevékenységtől visszavonult. Csernyenko pártfőtitkár idején, 1984-ben térhetett vissza a pártba, két év múlva, 96 éves korában halt meg. Az 56-os forradalom alatt a felkelők Molotov-koktélokat (üvegpalackba töltött gyúlékony anyag) dobáltak a szovjet tankokra. Az elnevezés jóval korábbi: az 1939-40-es finnországi téli háborúban használták először finn katonák a szovjet harckocsik ellen. És miért pont Molotovról nevezték el? Mert Molotov volt az, aki szovjet külügyminiszterként a rádióban azt állította: nem bombázzák a finneket, ellenkezőleg, repülőgépekről élelmiszert dobnak le az éhező embereknek. A finnek erre azt mondták: ő se robbanóanyaggal dobálják a szovjet tankokat, ellenkezőleg, koktéllal kínálják a bennük helyet foglaló személyzetet. (Fotó: Fortepan / FORTEPAN)

A budapesti Marx tér a Bajcsy-Zsilinszky út felől nézve, 1956. A Marx teret korábban Berlini térnek hívták, ma Nyugati tér. A szemközti ház tetején kivilágítható vörös csillag. A Bajcsy-Zsilinszky úton még villamos járt. Azután szedték fel a síneket, hogy átadták a hármas metró új szakaszát, az utolsó 47-49-es villamos 1980. június 15-én ment végig a Bajcsy-Zsilinszky úton. (Fotó: Fortepan / FORTEPAN)

Az Alba Régia és a Balaton törpeautók Székesfehérváron a Szent István téren, 1956. A KGST-n belüli feladatmegosztás jegyében Magyarország nem gyárthatott személyautót. Azt viszont senki se tilthatta meg nekünk, hogy belevágjunk a törpeautó-bizniszbe, a személyautó és a motorkerékpár keresztezésébe. A második világháború után a Székesfehérvári Repülőgépjavító Vállalatból motorjavító lett, mivel az iparág hanyatlani kezdett. A Kohó- és Gépipari Minisztérium jelölte ki a vállalatot a törpeautó mintapéldányok gyártására. Itt készült az Alba Régia, a Balaton, az Isetta és az Úttörő. Ezeket a nagyközönség az 1956. május elsejei székesfehérvári felvonuláson csodálhatta meg. Sorozatgyártás végül nem kezdődött, a legjobban sikerült minta az 56-os harcok idején megsérült. 1957-ben még kiírtak egy törpeautó-pályázatot, ahová több száz pályamű érkezett, de a minisztérium végül eredménytelennek nyilvánította. A nyolcvanas években még két magyar törpeautó készült, de egyik sorozatgyártása se indult meg: az Ikarusban a Tecoplan Leót német, a hódmezővásárhelyi Hódgépben a Pulit francia piacra szánták. (Fotó: Fortepan / FORTEPAN)

A budapesti Kossuth híd, háttérben a Parlament, 1955. A Kossuth híd a Kossuth teret kötötte össze a Batthyány térrel, miután a második világháborúban megsemmisültek a budapesti Duna-hidak. Ez már nem pontonhíd volt, nem volt kitéve a jégzajlásnak. A hidat mindössze hét hónap alatt építették fel, 1946 januárjában nyitották meg, a vasat a háborús törmelékek adták. Még egy szocreál színdarabot is írtak róla (Háy Gyula: Az élet hídja). A hidat tíz évre tervezték, 1957-ben lezárták, 1960-ban elbontották. A híd keszonjait a Duna-menti Kulcs partvédműveibe építették be. A képen látható hölgy sorsa ismeretlen. (Fotó: Kurutz Márton / FORTEPAN)

Az Állami Mélyépítés-tudományi Intézet (ÁMTI) székháza Budapesten, a Rákóczi út 58. alatt, 1955. Az épületet szállodának építették, 1896-ban Petanovics József itt nyitotta meg a Metropolt. A második világháború után költözött ide az ÁMTI, majd 1957-től ismét szálloda lett. Az épületen az ötéves tervet reklámozzák a kor divatjának megfelelően. Az első ötéves terv 1954-ben ért véget. Az 1955-ös évet a következő ötéves tervre való felkészülésnek szánták, de végül csak 1958-ban indulhatott meg a második hároméves terv, mindannyian tudjuk, hogy miért. A magyar történelem utolsó ötéves terve éppen az első szabad választások évében, 1990-ben ért véget. És hogy mi volt az ötéves terv? Természetesen szovjet mintára létrehozott, a nemzetgazdaságot szabályozó intézmény, ahol a feladatokat minden termelő egységnek előírták. Jellemző volt, hogy a kitűzött időnél hamarabb teljesítették, de hogy akkor miért omlott össze a szocializmus, az rejtély. (Fotó: Fortepan / FORTEPAN)

Egy diplomata-rendszámú Chrysler Windsort csodálnak a járókelők a Váci utca 20. előtt. Az autót 1939-től 1961-ig gyártották a michigani Highland Parkban, 1966-ig már csak Kanadában. A Váci utca 20. számú ház a második világháborúban megrongálódott, csak a földszint maradt meg, ahol kisboltok működtek. Most itt áll a Mercure hotel. (Fotó: Kurutz Márton / FORTEPAN)

A Nap Mozi Budapesten a Nagyfuvaros utcában, 1956. A 10-es évek elejétől működött itt mozi Eldorádó Mozgó, Tisza, Eldorádó, majd 1951-től Nap néven. 1986. július 2-án a Fehér törzsfőnök című alkotással zárt be végleg. Most a Napház cigány kulturális központ működik itt. (Fotó: Fortepan / FORTEPAN)

A MÁVAUT Ikarus 30-ásnak utasaitól búcsúzó rokonok, ismerősök valahol Sopronban vagy környékén, 1955. A MÁVAUT-ot (Magyar Államvasutak Közúti Gépkocsi Üzem) még 1935-ben alapították, akkoriban 224 vonalon közlekedtetett buszokat. A második világháború után a cég neve MÁVAUT Autóbuszközlekedési Nemzeti Vállalat lett. (Fotó: Nagy Gyula / FORTEPAN)

A forradalom előtti utolsó május elsejei felvonulás a Városligetben, 1956. Alig fél évvel később az egykori Felvonulási téren magasodó Sztálin-szobrot ledöntik a forradalmárok. A második világháború óta romos Regnum Marianum templomot és a Városligeti Színház épületét kellett eldózerolni, hogy a nyolc méter magas Sztálin-alakot fel lehessen állítani. Az 1951-es szoboravatáson nyolcvanezer ember vett részt. A szobrász Mikus Sándor 1982-ben halt meg, és nem ez volt az egyetlen szobra, amit ledöntöttek, lebontottak vagy a szoborparkba szállítottak. A budapesti Guszev-kapitány, a vecsési parlamenter-emlékmű vagy a Szabad Nép székház domborműve nincs már a helyén, de a ma is álló zalaegerszegi Nő mandulaággal, a miskolci Fiatalok vagy a jakartai Anyaság láttán senki nem gondolná, hogy alkotója monumentális Sztálint is készített valaha. A szobrot a forradalom első napján döntötték le, miután a Nemzeti Színháznál összegyűlt tömegben felvetődött az ötlet. A hatalmas szoborra hiába kötöttek drótkötelet, négy-öt teherautóval sem lehetett megmozdítani. Végül lángvágóval elvágták térd alatt, így már le lehetett dönteni. A talapzaton sokáig csak a csizmák maradtak. A következő május elsején már Kádár János beszélt egymillió ember előtt a téren. A Kádár-korszakban a szobor talapzatából dísztribün lett, innen integettek az elvtársak a felvonulóknak. (Fotó: Fortepan / FORTEPAN)

Tornászok gyakorolnak a Fáy utcai sporttelepen, 1955. A sporttelep, ahol a lányok gyakorolnak, csak 1961-től a Vasas labdarúgó-csapatának otthona, akkoriban az Építők pályája volt. A háttérben a Thälmann (ma Fiastyúk) utcai lakótelep házai nőnek ki a földből. Az ötvenes évek egyik presztízsberuházását 1960-ban fejezték be. A kép készítésének idején erőt gyűjtöttek a folytatásra, az első ütem ugyanis 1948 és 1954, a második pedig 1956 és 1960 között valósult meg. (Fotó: Nagy Gyula / FORTEPAN)

A Malév Liszunov Li-2 típusú gépe a Ferihegyi repülőtéren, 1955. A gépet 1939 és 1952 között gyártották a Moszkva melletti Himkiben, illetve Taskentben, miután a második világháborús német támadás miatt evakuálni kellett a gyárat. A Liszunov Li-2-est a szovjetek az amerikai Douglas DC-3-as gyártójától vett licensz alapján fejlesztették ki. Ezek a gépek (öt darab) voltak a második világháború utáni magyar polgári légiközlekedés első repülőgépei, és nem a Szovjetunióból, hanem Romániából érkeztek. A Malév 1954-ben alakult, miután kivásároltuk a szovjetek részét az addigi közös légitársaságból, a Maszovletből. A kép készítésének időpontjában a Malév még zömmel belföldre, például Szegedre, Szombathelyre, Győrbe járt, a bécsi járat csak 1956-ban indul meg. A forradalom leverése után egy évig a szovjetek minden repülést betiltottak, az első újraindult járat a Budapest-Miskolc-Debrecen volt. (Fotó: iMRe / FORTEPAN)

Esztergomi idill, háttérben a felrobbantott Mária Valéria híd, 1955. A zoknira húzott szandált viselő férfi a baráti Csehszlovákia felé mutat kedvesének, csak remélni tudjuk, hogy nem ellenséges szándékkal. Ennél azonban jóval érdekesebb a Mária Valéria híd torzója, ami a második világháború végétől az ezredfordulóig késztette elgondolkodásra Esztergom és a túloldali Párkány lakóit és látogatóit. Az 1895-ben átadott, Ferenc József lányáról (engedéllyel!) elnevezett hidat kétszer rombolták le. Először az első világháború után csehszlovák légionáriusok, majd a második világháború utolsó hónapjaiban visszavonuló német csapatok. Az első világháború után nyolc, a második világháború után ötvenhét év telt el az újabb hídavatásig. (Fotó: Kotnyek Antal / FORTEPAN)