Meg fogsz halni, drágám

Boncasztalra kerülsz, sírba, virágok közé, formalinban tartósítanak, borostyáncseppbe foglalnak (vagy idő hiányában borostyán hatású műgyantába), kitömnek, felzabálnak a férgek, csonka testrészeid széthordják a vadállatok, megnyúznak, aranytálcán kínálnak, beterít a hó.

A Magánygyűjtemény képein állati tetemek sorakoznak, csupa olyasmit látunk rajtuk, amitől a ma embere elfordítja a szemét, rettegése, viszolygása tárgya, és nem hogy nem szeretne bensőséges viszonyba kerülni vele, de inkább egyáltalán nem akarja, hogy látnia vagy neadjisten érintenie kelljen, hogy köze legyen hozzá." Így nyitotta meg Horváth M. Judit legújabb kiállítását Gács Anna irodalomkritikus és esztéta.

És valóban. Horváth M. Judit fotói intim halotti portrék állatokról: rezzenéstelen arcú majom fekszik összehúzódva formalinban tartósítva, kitömött nyúl fordít hátat saját teste árnyékának, kutya pihen élettelenül halotti orgonaágyán.

A Balogh Rudolf díjas fotóművész férje hatására kezdett el fényképezi, mára a kortárs magyar fotográfia egyik meghatározó alakja lett. Azt mondja, a halál számára mélyen megindító, ugyanakkor természetes is. Tizenegy évig dolgozott kórházban, így gyakran testközelből tapasztalta meg az elmúlást. Pár éve ő maga rákbetegségen esett át, amikor saját kezelése és végül gyógyulása folyamatát vele együtt fényképezőgépe is végigkövette.

A szép tetemekről készült sorozatának kettős célja van: megmutatni azt, amit rettegünk látni, és feloldani a halál iránti viszolygásunkat. A fotók szépség és intimitás különös lenyomatai.

Ez a munka számomra egyfajta rítus volt, egy gyászszertartás. A halál része az életünknek, bármilyen nehéz is, egyedül az emlékezéssel vagyunk képesek szembenézni vele. Jeleket, nyomokat hagyunk az utánunk jövőknek, hogy emlékeztessük őket: »Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi.«

Horváth M. Judit Magángyűjtemény című kiállítását június 29-ig lehet megtekinteni az Artphoto Galériában.