Az árhullám java még csak most érkezik
További Napi napi cikkek
ÁRVÍZ: SZÁZNÁL TÖBB EMBERT TELEPÍTETTEK KI, POZSONYNÁL MÁR REKORDOT DÖNTÖTT A DUNA
- Már csaknem 700 kilométeren van árvízvédelmi készültség Magyarországon.
- Esztergomban 40, más településeken hatvannál több embert telepítettek ki, Budapesten kiürítettek egy iskolát.
- Lezártak hidakat, valamint az 1-es, 2-es és több kétszámjegyű út egyes szakaszait, Budapesten lezárták az alsó rakpartokat, rövidített vonalon jár a 2-es villamos.
- A Duna vízszintje megdöntötte Pozsonynál a 2002-ben mért százéves rekordot, Nagybajcsnál 9 méter fölött tetőzhet az ár.
- Közép-Európában már tíz halottja van az áradásoknak.
ROSSZUL TERVEZTÉK, LEÁLLHAT A CSEPELI SZENNYVÍZTISZTÍTÓ
Hogy az árvíz ne legyen elég, ma kiderült, hogy Budapesttől délre napokig ismét szennyvíz hömpölyöghet a Dunán. Amikor ugyanis a 2010-ben átadott óriási szennyvíztelepet tervezték, nem számoltak azzal, hogy a folyó vízállása egyszer meghaladhatja a 835 centit. Mivel ekkor a tisztítómű kifolyójában a víz valószínűleg visszafelé kezd áramlani, azt le kell zárni, a szennyvizet pedig tisztítatlanul kell a Dunába engedni.
A LEGFRISSEBB: FÖLDRENGÉS VOLT NÓGRÁD MEGYÉBEN, EGY HÁZ MEGRONGÁLÓDOTT
Szerda este háromnegyed kilenckor Balassagyarmattól nagyjából tíz kilométerre, Érsekvadkert közelében földrengés volt. A Richter-skála szerint előbb 4,0-s, majd 4,3-as magnitúdójúnak mért rengést még Székesfehérváron is érezni lehetett. A rengés miatt a közeli Szátokon egy ház fala megrepedt, a lakóknak el kellett hagyniük az épületet.
KETTEN IS A DUNÁBA VETETTÉK MAGUKAT
Nem tudjuk, hogy a magas vízállás és a rendkívüli helyzet, vagy a vakvéletlen okozta, de tény: egy férfi a Lánchídról, egy pedig a Szabadság hídról vetette ma magát a Dunába. Utóbbi ráadásul egy forgalomban elakadt mentőből ugrott ki. A rendőrök motorcsónakkal mindkettőjüket kimentették, az egyikük súlyosan megsérült.
![](https://kep.index.hu/1/0/434/4349/43497/4349712_1bb54cc75177a892e2b3a2a6f162aeed_wm.jpg)
TÖBBET VÁSÁROLTUNK, MINT EGY ÉVE
Áprilisban 3,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakához képest. Több élelmiszert vásároltunk, mint egy évvel ezelőtt, az üzemanyagfogyasztásunk pedig nagyon, 6,3 százalékkal volt több. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a javulást az magyarázza, hogy a reálbér és a reálnyugdíj is nőtt, a tendencia pedig akár tartós is lehet.
MÉGIS ZÁRT KAPUS LEHET A ROMÁN–MAGYAR
Ehhez csak annyi kellene, hogy a FIFA megvizsgálja a keddi Románia-Trinidad és Tobago barátságos mérkőzésen (4-0) a nézőtéren történteket. A híradások szerint a szurkolók fura módon ezúttal nem huhogással, hanem károgással kísérték a színes bőrü játékosok megmozdulásait. Rasszizmusért a románok legutóbb 40 ezer eurós büntetést kaptak, és érik egy szigorúbb szankció.
DÉLBEN SÖTÉTSÉGBE BORULT PEKING A SZMOG ÉS EGY VIHAR MIATT
Kína nagyvárosaiban újra riasztó szintre emelkedett a légszennyezés. Különösen rossz a helyzet Pekingben, ami hegyek gyűrűjében fekszik, így ott megül a levegő, ráadásul egy vihar is rontja a helyzetet. A városban délben is esti sötétség honol, megy a közvilágítás, reflektorral közlekednek az autók. A szmog fő oka a rohamosan fejlődő kínai ipar szénfűtésű erőművekkel kiszolgált energiaigénye, és az autók elterjedése. Télen megesett, hogy a WHO által meghatározott egészségügyi határérték negyvenszeresét is elérte a légszennyezés.
![](https://kep.index.hu/1/0/434/4349/43491/4349160_17a76984dafe322592ed42417df67934_wm.jpg)
KÁBELTŰZ MIATT PÁNIK VOLT A MOSZKVAI METRÓBAN, EZREKET KELLETT KIMENTENI
A hírek szerint 2-4 ezer embert kellett kimenteni a szerda reggeli csúcsforgalomban a moszkvai metró egyik központi csomópontjából. Egy szerelvény pont az egyik megálló előtt akadt el egy magasfeszültségű kábelben keletkezett tűz miatt, de végül eljutott a Lenin könyvtár megállóig, ahol kimenekítették az utasokat. A tüzet hamar eloltották, de az alagútrendszerben hatalmas füst terjengett.
AMERIKÁBAN SZABADALOMSÉRTÉS MIATT VONTAK KI RÉGI IPHONE ÉS IPAD KÉSZÜLÉKEKET
A washingtoni bíróság kimondta, hogy az Apple és az AT&T amerikai mobilszolgáltató megsértette a Samsung szabadalmait az iPhone és az iPad egyes verzióinál, ezért az érintett termékekreimporttilalmat vetett ki. Mivel ezeket a készülékeket Kínában gyártják, a döntés szinte egyenértékű a betiltással. Az importtilalom az iPhone 4, 3GS, 3G, illetve az iPad és iPad 2 3G-s verzióit érinti, amelyeket azAT&T forgalmazott Amerikában. Mivel ez mind régi modell, a döntés valószínűleg nem fogja megrengetni az Apple-t, de fontos precedenst teremthet.
FELTÉRKÉPEZTÉK A DÉLI-SARKOT A JÉGPÁNCÉL ALATT
Három, az Antarktisz hó- és jégtakaróját folyamatosan figyelő projekt eredményeit összegezte a NASA és a British Antarctic Survey. A szakemberek munkájukban több műhold adatait és az űrhivatal ICESat és IceBridge misszióinak eredményeit is felhasználták. A sok adatból azt próbálták meghatározni, hogy milyen az Antarktisz felszíne a néhol több kilométeres jégtakaró alatt. A domborzati viszonyok ismerete a hó- és a jégtakaró mozgását segíthet megérteni. A végeredmény a lenti animáción látható.
JÖHET AZ EURÓ LETTORSZÁGBAN
Az Európai Bizottság (EB) szerint Lettország stabilan javította azokat a gazdasági mutatóit, amik ez euró bevezetéséhez szükségesek. Az EB azt javasolja, hogy a lettek már jövő januárban lépjenek be a közös valutaövezetbe. A döntés ismertetésekor elhangoztt: a lettek bizonyították, hogy ha egy ország képes felülkerekedni a makrogazdasági egyensúlytalanságokon, még akkor is, ha azok súlyosak, az meghozza a gyümölcsét. Az előrejelzések szerint idén Lettország lesz az EU leggyorsabban növekvő gazdasága.
NEM DÖNTŐSÖK A MAGYAR NŐI VÍZILABDÁZÓK A VILÁGLIGÁBAN
A magyar női pólósok csütörtökön a bronzéremért játszanak az amerikaiakkal, miután Oroszország válogatottját az elődöntőben nem sikerült megveriük (12-9). A magyar válogatott gyengén játszott, csak a mérkőzés egyes szakaszaiban nyújtott elfogadhatót. A döntőben az oroszoka házigazda kínaiakkal meccselnek.
BÓNUSZ: ÍGY NŐTT A DUNA VÍZSZINTJE AZ ELMÚLT KÉT NAPBAN
![ketnap.gif](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/434/4349/43499/4349950_202cf10d4828b27c51bb103cbc21cc7e_wm.gif)