Orbánék ütköztek, a kamera megszólal

2013.07.26. 19:02

BALESET ÉRTE ORBÁN VIKTOR KONVOJÁT ROMÁNIÁBAN

A péntek délutáni, egy halálos áldozattal járó baleset a helyi sajtó szerint úgy történt, hogy amikor a konvojjal szemben haladókat leállították, egy autó nekikoccant egy másiknak, kilökve azt az érkező konvoj elé. Egy ember meghalt, hatan kórházba kerültek. A magyar miniszterelnököt szállító autó nem volt érintett a balesetben, Orbán sértetlen maradt. A konvoj román rendőri felvezetéssel haladt Tusnádfürdő felé, ahol a magyar kormányfő holnap tart előadást a bálványosi szabadegyetemen.

MEGSZÓLALNAK A TÉRFIGYELŐ KAMERÁK

A józsefvárosi közterület-felügyelők és a rendőrök a térfigyelő kamerarendszeren keresztül ezentúl nem csak figyelhetik, de szükség esetén hangszórókkal fel is szólíthatják a szabálysértés befejezésére a járókelőket. Ha ez sem elég, akkor persze a helyszínen intézkednek. A TASZ ijesztőnek tartja az új rendszert, melynek kiépítésére az önkormányzat 16,5 millió forintot költ.

A MAGYAR BANKOK NEM BÍRNAK ÚJABB TERHEKET ELVISELNI

„Ahogyan az állam, úgy a bankok is kritikus helyzetben vannak, és nem vagyunk képesek több terhet elviselni” – mondta Heinz Wiedner a Raiffeisen magyarországi vezetője a devizahitelesek újbóli megsegítésének terve kapcsán. Varga Mihály gazdasági miniszter közben azt mondta a Portfoliónak: „senki sem akarja a magyar bankrendszert tönkretenni”, valamint azt, hogy „senkinek sem érdeke, hogy ennek a rendszernek a stabilitása meginogjon, vagy megboruljon.”

LEPEDŐBE CSAVARVA TEMETTEK EL EGY NÉMET FÉRFIT SOMOGYBAN

A 70 éves férfi tíz éve, a családja nélkül költözött Felsőmocsoládra. Mivel a családját a halotti bizonyítvány kiállításakor nem sikerült fellelni, ingyenes köztemetés keretében, lepedőbe csavarva, egy furnérkoporsóban, szertartás nélkül helyezték a sírba. A helyiek felháborodtak, mivel szerintük a családja, ha megvárják őket, rendesen eltemette volna a férfit, de akár ők maguk is megadták volna neki a végtisztességet. A férfi beteg volt, de váratlanul, hirtelen halt meg az otthonában. Az önkormányzat állítja, szabályosan járt el.

IMÁDTA A SEBESSÉGET A SPANYOL MASINISZTA

„Kisiklottam. Mit csináljak, mit kéne csinálnom? Elbasztam, meg akarok halni” – a csütörtökön kisiklott vonat fekete dobozának felvétele szerint  ezt mondta a mozdonyvezető közvetlenül a spanyolországi vonatbaleset után a forgalomirányításnak. A 78 ember életét követelő tömegbaleset azért történt, mert a vonat a megengedett 80 km/órás sebesség helyett 180-nal érkezett egy kanyarba, ahol kisiklott és a betonfalnak ütközött. A mozdonyvezető tavaly márciusban olyan fényképet töltött fel azóta törölt Facebook-oldalára, melyen a mozdony sebességmérője 200 km/órát mutat.

maquinista-dos--644x500
Fotó: ABC / Facebook

NŐKET ZAKLATOTT SAN DIEGO POLGÁRMESTERE

Összesen hét nő vádolja azzal a 70 éves Bob Filnert, hogy szexuálisanzaklatta őket. A botrány kirobbanása óta egyre több női munkatársa kérte, hogy helyezzék át olyan irodába, ami messzebb van Filnerétől. A veterán politikus egyiküket állítólag arra kérte, hogy bugyi nélkül menjen dolgozni, de többeket rendszeresen fogdosott és ölelgetett. A kaliforniai nagyváros demokrata párti vezetője ártatlannak mondja magát, ugyanakkor elismerte, hogy segítségre van szüksége.

CSAK 9-9 AZ AUSZTRÁLOKKAL A PÓLÓVÉBÉN

A magyar férfi vízilabda-válogatott utolsó csoportmeccsén nem bírt az ausztrálokkal, de így is a 2. helyen jutott tovább, az egyenes kieséses szakaszban vasárnap 18.50-kor Kazahsztán jön.

VETTEL ÉS WEBBER A LEGGYORSABBAK A HUNGARORINGEN

A pénteki szabadedzésen a Red Bull ment a legjobban, a harmadik szabadedzést szombat délelőtt 11 órától rendezik, délután már időmérő lesz.

ELEVE ROSSZUL LANDOLT A HÉTFŐN NEW YORKBAN ORRA BUKOTT REPÜLŐGÉP

Nem az előírásnak megfelelő helyzetben állt a leszálláskor az az amerikai utasszállító, ami a New York-i La Guardia repülőtér betonján az orrán csúszva állt meg még hétfőn. Az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hatóság jelentéséből kiderül, hogy a gép orrfutóműve hátrafelé és felfelé bicsaklott közvetlenül azután, hogy a gép a kifutópályához ért. Ez azt jelenti, hogy nem a gép hátsó futóművei értek először talajt, ahogy az leszállásnál általában lenni szokott. A Southwest Airlines légitársaság 345-ös járatának balesetében 16 ember sérült meg.

ELKÜLDTE ELSŐ, LENYŰGÖZŐ KÉPEIT AZ IRIS NAP-SZONDA

Felbocsátása után alig egy hónappal elküldte első felvételeit a Napról a NASA új űrtávcsöve, az IRIS. A teleszkóp ajtaja egy héttel ezelőtt nyílt ki, és megkezdte a Nap alsó légkörének megfigyelését a korábbiaknál sokkal részletesebb módon. Ebben a rétegban keletkeznek a Földet rendszeresen érintő napszelek és sugárzások. A 182 millió dolláros program keretében kifejlesztett űrteleszkóp néhány másodperces szünetekkel képes nagyfelbontású képeket készíteni. A kétéves program célja, hogy jobban megértsük, hogyan keletkeznek a mágneses részecskékkel teli napszelek.

6C8396529-1307025-irisphoto-hmed-0410p-files.blocks desktop medi
Fotó: Iris / NASA

HAMIS EMLÉKEKET ÜLTETTEK EGEREK AGYÁBA

Az MIT kutatói sikeresen ültettek be hamis emléket egerek agyába egy kísérletben. Susumu Tonagawa  csapata az egér hippokampuszában lévő sejtek működését módosították – ez az agyterület felelős az emlékek létrehozásáért. A kutatók azt remélik, kísérletük segít majd megérteni azt a jól dokumentált jelenséget, hogy miért emlékeznek az emberek olyan dolgokra vagy eseményekre, amelyek valójában sosem történtek meg velük.