Cigánygyilkosságok: nem tudni, miért titkolóztak

2013.09.04. 19:30

CIGÁNYGYILKOSSÁGOK: A KBH VEZETŐI IS FELELŐSÖK

Már bárki elolvashatja azt a belső jelentést a Katonai Biztonsági Hivatalról, amelyet eredetileg 2020-ig titokban akartak tartani. A dokumentumban a cigánygyilkosságok ügyében elkövetett hibák miatt marasztalják el a szervezet egykori vezetőit, akik eltitkolták a KBH titkos kapcsolatát Cs. Istvánnal, a romagyilkosságok negyedrendű vádlottjával. A titkolózás indoka továbbra sem ismert.

NŐTT A GAZDASÁG 0,1 SZÁZALÉKKAL, AZ NGM BÜSZKE

A második negyedévében a bruttó hazai termék 0,5 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest – közölte a KSH a végleges adatot. Az előző év azonos időszakához viszonyítva a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 0,1 százalék volt a bővülés. Az előző negyedévhez viszonyítva a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok ugyancsak 0,1 százalékos bővülést mutatnak.

KEZDŐDIK A FIDESZ-FRAKCIÓÜLÉS

Kezdődik a politikai szezon, szerda estétől három napig Visegrádon üléseznek a koalíciós pártok frakciói. A készülődés központi témája a tavaszi parlamenti választás lesz, számos olyan témát megrágnak – rezsicsökkentés, devizahitelesek segítése –, amelyek várhatóan a kampányt is meghatározzák.

A KÖVETKEZŐ CIKLUSBAN NEM LÁZÁR JÁNOS IRÁNYÍTJA AZ NFÜ-T

A Figyelő úgy értesült, hogy a következő politikai ciklusban már nem Lázár János felügyeli a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget (NFÜ). Ha újra kormányra kerül a Fidesz, akkor is legkésőbb 2014 nyaráig vállalja az uniós pénzek lehívásának koordinálását. Most a kifizetések szinte végzetes késésben vannak. Mindössze 28 hónap áll rendelkezésre a támogatások lehívására 2015 végéig. Ma egy hónapban átlagosan 100 milliárd forintot fizetnek ki, ez alapján átlagosan 2800 milliárd jönne ki erre az időszakra. A nyertesekhez azonban még 4150 milliárd forintot kellene eljuttatni ez idő alatt.

ÚJABB FÉLMILLIÁRD FORINT A FELCSÚTI FOCIRA

Nem elég a stadion, nem elég a Puskás Akadémia: most a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kapott félmilliárd forint közpénzt iskolaépítésre, hogy a focitehetségeknek legyen hol tanulniuk. A második helyezett 98 millióval a Fóti Ökumenikus Közművelődési Egyesület, a pécsi Gandhi Gimnáziumnak 65 millió forint jutott, a Belvárosi Tanodának 17 millió.

ÓRIÁSIT ROBBANTOTT ADÓCSALÓK LEKAPCSOLÁSÁVAL A NAV

Az egész országot behálózó feketegazdasági hálózatot leplezett le a NAV, több száz céggel, saját könyvelőirodákkal, tízezernél is több alkalmazottal, igaz, ezek döntő része nem tudhatta, hogy miben vesz részt. Eleinte a már szinte szokásosnak mondható cégtemetőiparban kezdték az üzletet, aztán áttértek az ipari méretű adócsalásra, úgy, hogy egyébként volt tényleges gazdasági tevékenység is.

NÉGYMÉTERES ALIGÁTORREKORD A MISSISSIPPIN

Az amerikai Dustin Bockman hatalmas, 330 kilogrammos és 3,96 méteres aligátort fogott a Mississippi folyón – ez ott rekordnak számít. Az állatot szeptember elején találta az amerikai Vicksburgban; Bockman és társai két óráig köröztek körülötte, mire sikerült elfogni az állatot, és újabb két óráig tartott, mire sikerült megkötözni. Az előző rekord gazdája nem sokáig örülhetett, ő körülbelül két óráig volt a neves cím tulajdonosa, 316 kilogrammal.

BUKARESTBEN NEM LESZ CSATÁRYZÁS

A román szövetség egyértelmű és határozott sorvezetőt adott, hogy a pénteki vb-selejtezőn a magyar szurkolóknak mit szabad, és mit nem.

SENKI SEM ÉRTI, HOGY MIÉRT ADTÁK EL ÖZILT

A realosok az Arsenalnak eladott németet siratják, még C. Ronaldo is kiakadt: „ Nagyon rosszul érintett, ő tudta a legjobban, merre mozgok a kapu előtt. Dühös vagyok, hogy a klub megvált tőle."

PORNÓT TÖLTENEK LE AZ ANGOL PARLAMENTBEN

Több ezerszer töltöttek le pornót az angol parlamentben, derül ki abból a közérdekű adatigénylésből, amelyet a Huffington Post adott be. A megküldött hivatalos adatokból kiderült , hogy tavaly novemberben a hálózaton 114 844-szer, idén áprilisban 55 552-szer töltöttek be pornóoldalt a parlamentben. Ezek voltak a rekordok: volt olyan hónap, amikor a szám csak 397 volt. A parlament sajtóosztálya azt mondja, hogy ezek nem feltétlenül szándékos letöltések, vírusok révén és Google-találatokból is összejöhetett.

ALFÖLDI KILÉPETT A SZEKRÉNYBŐL

Csáki Judit Alföldi Színháza – Öt nemzeti év című könyvébenAlföldi nyíltan beszél arról, miért nincsenek barátai, és hogy miért szorong civilként. Emellett a Más-Színház című fejezetben azt nyilatkozza, hogy "biztos vagyok benne, hogy nagyobb eséllyel maradhattam volna a Nemzeti igazgatója és folytathattam volna a munkát – nem állítom, hogy biztosan, csak nagyobb eséllyel –, ha rendben lennék családpolitikailag".

DÖRNER GYÖRGY ALIG PÁR TÍZ NÉZŐT VESZTETT

Dörner György, Új Színház vezetője szerint azok a statisztikai adatok, amelyek szerint elvesztették a nézőik harmadát, nem tükrözik hűen a valóságot, hiszen ők Budapest második legkisebb színháza, így náluk egy harminc százalékos csökkenés csak tíz-húsz embert jelent előadásonként. Négy Csurka-darab, Keresztény Színházi Fesztivál és Esztergályos Cecília azÚj Színház új évadában.