Friss, meleg a Napinapi!

2013.09.25. 19:05

MEDIÁN: BIZTOS A FIDESZ KÉTHARMADA

Ha most lennének országgyűlési választások, a Fidesz 139 parlamenti hellyel kétharmados többséget szerezne, derült ki a Medián mandátumbecslő modelljéből. A Tárki szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népesség körében az előző kutatáshoz képest statisztikai értelemben változatlan, hiszen akkor 26 százalékon, szeptemberben pedig 27 százalékon állt. Az MSZP esetében sem történt lényegi elmozdulás a legutóbbi 11 százalék és a szeptemberi 10 százalék között.

CSÚSZIK A REZEŠOVA-ÍTÉLET

Elmarad a péntekre várt ítélethirdetés a Rezešová-perben, nemhogy ítélet nem lesz még, tárgyalást sem tartanak október végéig. A védelem az utolsó pillanatban előállt egy újabb műszaki szakvéleménnyel az egyik legtekintélyesebb szakértőtől, emiatt változott a terv. Közben Rezešová megpróbálja elérni, hogy a börtön helyett házi őrizetben várhassa ki az ügy végét.

PAPCSÁK FERENC FELJELENTÉST TESZ

Papcsák Ferenc zuglói polgármester szerint megrendezett beszélgetésben vádolta meg az által leváltott alpolgármester és egy sértett vállalkozó azzal, hogy 100 milliós kenőpénzt kellett fizetni a kerületi ingatlanfelújítások után. A polgármester feljelentést tesz az ügyben. Kedden egy hangfelvétel került nyilvánosságra, amelyen Papcsákot Ferdinándy István előtt mártja be egy építési cég tulajdonosa azt állítva, hogy a vagyonkezelő cég vezetőjéhez kellett „hordania a lóvét”.

DMOHA20100906009
Fotó: Mohai Balázs

EDDIG CSAK ÖT PÉNZTÁRGÉPET KÖTÖTTEK BE

Összesen öt darab működő, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szervereivel online kapcsolatban álló pénztárgép üzemel eddig Magyarországon. Pedig a határidő már rég lejárt: először áprilisról júniusra, júliusra, majd szeptemberre halasztották, és már ezen is túl vagyunk. Ehhez képest a 250 ezer pénztárgépnek csak a 0,002 százalékát cserélték le eddig.

MAGYARÉ A NAP KÉPE A NASA-NÁL

Éder Iván asztrofotósé a dicsőség, az amerikai űrhivatal a hivatalos oldalán az ő képét választotta ma a nap fotójának. A képen két, éppen az összeolvadás határán álló galaxis látható, a fotót három év alatt összesen 24 óra 45 percnyi fényképezés árán, egy 300/1200-as Newton-rendszerű távcsővel és egy átalakított Canon EOS 5DmkII fényképezőgéppel hozta össze.

A RYANAIR MEGTÉVESZTETTE A FOGYASZTÓIT

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 10 millió forintra bírságolta a Ryanair légitársaságot megtévesztő reklámok miatt. A cég 99 forintos, illetve 49 forintos áron megvásárolható repülőjegyet hirdetett, reklámjaikból úgy tűnt, mintha a kedvezményes árú jegyek valamennyi, Budapestről induló úti célra vonatkoznának. Valójában mindössze egy vagy két úticélra vonatkoztak.

TÁVHŐCÉGEKET BÜNTETTEK A SZÁMLA MIATT

Több mint félmilliárd forintnyi kötbér megfizetésére köteleztek országszerte összesen tíz távhőszolgáltató céget hibás számlázás miatt. A számlaképre vonatkozó új szabályozás hatálybalépése óta több mint 55 ezer számla akadt fenn a rostán, a szolgáltatóknak minden egyes hibás számla után 10 ezer forint kötbért kell fizetniük a fogyasztóknak. Mivel a távhőszolgáltatók nagyrészt önkormányzati cégek, ezzel a jórészt az érintett településeket hozzák kellemetlen helyzetbe.

KIVÁGJÁK A TROLLOKAT A YOUTUBE-RÓL

Teljesen megújul a világ legnagyobb videómegosztójának, és egyben egyik leglátogatottabb weboldalának kommentrendszere. Az agresszív beszólásokban és kéretlen reklámüzenetekben fuldokló YouTube a Google+ hozzászólási motorjára áll át, ahol kifinomult moderációs szerszámok állnak a videók feltöltőinek rendelkezésére trollok ellen.

TASZ - MÉDIATANÁCS 3-0

Ki kell adni a kereskedelmi tévék hatósági szerződését, ezt már a Kúria is megerősítette. A Médiatanács korábban üzleti titokra hivatkozva nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni az adatokat, de az elsőfokú ítélet szerint nemzeti vagyon esetében ez nem érv, másodfokon pedig kiderült, hogy szó sincs a szerződésekben üzleti titokról. Most a Kúria is hangsúlyozta, hogy a közpénzköltés nyilvános, és kész.

DÉTÁRI BEPÁNIKOLT A KÖNYVBEMUTATÓJA ELŐTT

Kedden mutatták be Détári Lajos önéletrajzi könyvét, a Détári, az utolsó magyar világsztárt. A könyvbemutatóra azonban a meghívó ellenére maga az érintett nem ment el, szerdán közleményben kért elnézést a nyilvánosságtól. Mint írta, pánikroham jött rá, és nem tudott kilépni a lakásajtón.