Csütörtökön is csak a fanyalgás megy
NEM-SKAN-DÁL-TUNK! NEM-SKAN-DÁL-TUNK!
Ezt állítja Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja. Ugyanezt erősítette meg később a facebookon maga Gyurcsány Ferenc pártelnök is. A helyszíni jelentések szerint viszont két-háromszáz DK-s szállta meg a színpad előtti részt, és nagyon úgy tűnt, hogy szervezetten skandálnak, vagy ha nem, akkor egyszerre jutott eszükbe ugyanaz.
![BSZ 5795](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/503/5033/50335/5033506_e37a4ee929b7dc981ffd0d0150df656a_wm.jpg)
PÉLDÁTLAN: BAJNAINAK NEM TETSZETT AZ ORBÁN-BESZÉD
"Önnek se joga, se alapja nincs arra, hogy bármelyik politikai vetélytársát a gyilkosok leszármazottjaként bélyegezze meg, az pedig egyenesen szégyenteljes, hogy bármelyik demokratikus politikai erőről olyasmit állítson, hogy az, ha tehetné, a tömegbe lövetne" – írta utódjának szánt közleményében Bajnai Gordon volt miniszterelnök. Az Együtt 2014 vezetőjét az is sokkolta, hogy Orbán katonai díszsorfal előtt tartotta meg kifejezetten pártos beszédét. Rogán Antal fidesz frakcióvezető válaszában egy 2006-os rendőri atrocitást elszenvedő férfi minapi öngyilkosságát emlegette fel.
BIZTOS JÖN A KORMÁNY ÚJABB DEVIZAHITELES-MENTŐCSOMAGJA
A kormány hiába adott időt a bankoknak, nem használták fel megfelelően, hogy a devizahiteleseket támogassák, ezért november 1. után be fogjuk terjeszteni a saját megoldásukat – mondta Varga Mihály nemzgetgazdasági miniszter. A kormány most körvonalazódó javaslata időben széthúzott, tehát nem azonnali forintosítás lesz. Így egyszerre teljesíthető a kormány két kritériuma, tehát hogy a forinthitelesek nem járhatnak rosszabbul, és hogy ki kell vezetni a lakossági devizahiteleket. A jövő heti kormányülésen foglalkoznak majd a devizahitelesek megmentésével, valamint a havi két alkalommal való ingyenes készpénzfelvétel is.
PUSKÁS FERENC-SZOBROT AVATTAK MADRIDBAN
Eddig csak Bernabeuról volt szobor Madridban, Valdebebasban, a Real sportközpontjában, de csütörtökön felvatták a mellszobrát a leghíresebb magyarnak. Puskás Ferenc a Real Madridban 511 gólt lőtt, és négyszer volt gólkirály.
![A Puskás Akadémia által közzétett fotón Puskás Ferencné (b) nézi amint Simicskó István az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára (b2) és Florentino Pérez a Real Madrid elnöke felavatja Puskás Ferencnek az Aranycsapat legendás kapitányának bronzból készült mellszobrát .](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/503/5033/50335/5033500_796d8543f210fd0c8fe93fff754b3db7_wm.jpg)
DEUTSCH TAMÁS ÜGYVÉDI IRODÁT NYIT
Deutsch Tamás nem akar felhagyni politikai pályájával, de január elsejétől beindítja ügyvédi irodáját. Az irodában 5-6, eddig szintén egyéni ügyvédként dolgozó jogász lesz a munkatársa. A Fidesz brüsszeli listájára ugyanakkor jelölteti magát.
TAVASZIG NEM LÉP PÁLYÁRA A MAGYAR VÁLOGATOTT
Az MLSZ nyílt levélben jelentette be, hogy az idén már nem lép pályára a futballválogatott. Amíg nincs meg az új szövetségi kapitány, addig „kockázatos, felelőtlen és szakmai szempontból haszontalan lenne” bármilyen meccsen részt venni. Azt is bejelentették, hogy egyelőre nincs kapitányjelöltjük, és még a jövő héten sem lesz, viszont jelezték, hogy több neves külföldi szakember is érdeklődött a lehetőség felől.
MEGPILLANTOTTUK AZ EDDIGI LEGTÁVOLABBI GALAXIST
Újabb ismereteket szerezhetünk az ősrobbanást követő időszakról egy most felfedezett galaxis segítségével. A Hubble Űrteleszkóppal és a földfelszíni Keck Obszervatórium munkatársai által is észlelt galaxis 30 milliárd fényévre van tőlünk. Mivel a fény nagyon hosszú idő alatt ér ide a világűr pereméről, a galaxisnak nem a mostani, hanem a 13,1 milliárd évvel ezelőtti állapotát látjuk. Azért lehet a galaxis ennél jóval távolabb, 30 milliárd fényévnyire, mert folyamatosan tágul a világegyetem.
![foto-des-monats-oktober-2013-L-0Om3St](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/503/5033/50334/5033498_461d875ce8dcd1895aaf25c49453509d_wm.jpg)
ADATLETÖLTÉSREKORD AZ ŰRBEN
A NASA mérnökei a Holdra célzó lézersugarak segítségével 622 megabites letöltési és 20 megabites feltöltési sebességrekordot állítottak fel egy földi állomás és egy 384 ezer kilométer távolságra keringő műhold között. (Összehasonlításként: hazánkban a 240 megabit a legnagyobb sebességű, lakossági előfizetők által is elérhető internetcsomag.) Az LLCD nevű rendszer egyelőre csak prototípus, de hosszabb távon leváltja majd a most még jellemzően rádióhullámokkal folyó kommunikációt a bolygóközi térben. Így könnyebben és gyorsabban lehetne kommunikálni a Naprendszer távolabbi pontjain szolgáló műholdakkal és egyéb eszközökkel.
SOKKOT KAPTUNK EGY MAGYAR FILMTŐL
Sokéves várakozás után végre mozikba került Bodzsár Márk filmje, az Isteni műszak. Végre egy film, amire büszkék lehetünk, vagy ez még tíz éve is ciki lett volna? Mindkét szerzőnket a hideg rázta, de az egyiket azért, mert imádta, a másik viszont a felháborodástól alig látott. Duplakritika.
![Isteni műszak](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/503/5033/50334/5033492_a0326d653e736ef518de673d1deca3f4_wm.jpg)