Hiába péntek, hiába karácsony, ez durva volt

2013.12.13. 19:08 Módosítva: 2013.12.13. 23:56

HÉTFŐN DŐLHET EL A DEVIZAHITELEK-SORSA

Hétfőre ér véget a devizahitelek jogegységi határozatával kapcsolatos szakmai háttérmunka a Kúrián – értesült az Index több, egymástól független forrásból. Ez ugyanakkor nem jelenti automatikusan azt, hogy döntés is lesz az ügyben, mondták forrásaink. A kormány eddig azt ígérte, hogy ennek ismeretében menti majd meg a bajba került adósokat. Az óvatosság indokolt: egy felelőtlen döntés könnyen nagyon nehéz helyzetbe hozhatna pár nagybankot, ami a magyar gazdaságnak nagyon nem lenne jó.

MÉGIS TÁRGYAL JANUKOVICCSAL AZ UKRÁN ELLENZÉK

Az elnök állítólag megígérte, hogy szabadon engedik a korábban őrizetbe vett tüntetőket, így a három hete tartó tüntetéssorozat mögött álló három ellenzéki párt vezetői hajlandók találkozni Viktor Janukovics államfővel. Az ellenzék lemondott arról az előfeltételről, hogy Viktor Janukovics új elnök- és parlamenti választásokat írjon ki.

JÖHET A HARMADIK REZSICSÖKKENTÉS

Újabb, a harmadik rezsicsökkentésen dolgozik a Fidesz, jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az MTI szerint. Korábban már Németh Lászlóné fejlesztési miniszter utalt arra, hogy a januári és a novemberi energiaár-csökkentéseket egy újabb lépés követheti, de a döntés még nem született meg. Legutóbb az Indexnek Németh Szilárd rezsicsökkentő biztos is azt mondta, hogy nem kizárt, hogy a választások előtt az eddigi 20 százalékos rezsivágást további követi.

A LEHET MÁS A POLITIKA SE MÁS

Az LMP-s Ladányi Attiláról és a pártpénztárnok Jakab Tamásról novemberben derült ki, hogy cégeikkel 220-220 milliós támogatást nyertek egy, az LMP által támadott energetikai pályázaton. Ha lehet, az ügy most még kínosabbá vált: Ladányit épp az ügy kipattanása előtt pár nappal bízta meg a párt vezetése a pártkasszájának feltöltésével és a gazdasági holdudvar kialakításával, ám erről mélyen hallgattak.

MEGOLDÓDOTT AZ AMERIKAI ADÓSSÁGPLAFON-VITA, NEM LESZ CSŐD

Az amerikai képviselőház csütörtökön jóváhagyta az Egyesült Államok költségvetéséről két évre megkötött kétpárti kompromisszumot. A szenátus várhatóan a jövő héten szavaz a javaslatról, amelynek jóváhagyása akkor válik véglegessé, ha - a kongresszusi folyamatot követően - Barack Obama elnök is aláírja. Ha ez sikerül, akkor csaknem két évre elhárul a szövetségi kormányzat olyan részleges leállásának veszélye, mint amilyen októberben 16 napon át tartotta bénultságban a kevésbé fontos közintézményeket.

FAGYOS HÉTFŐ LESZ ÓBUDÁN

Reggel 8 és este 8 között nem lesz fűtés Óbuda teljes területén és a II. kerület északi peremén, mert a Főtáv Zrt. egy kilyukadt vezeték javítása miatt kikapcsol egy nagy távvezetéket. A magyarázat szerint ha nem tennék, később még nagyobb leállásra kényszerülnének. Szerintük a lakásokban nem lesz hideg, mert a falak a hőtehetetlenségük miatt nem hűlnek ki egy nap alatt.

VIZET TALÁLTAK A JUPITER EGYIK HOLDJÁN

Pontosabban vízpárát, amit a Hubble űrteleszkóp felvételén azonosítottak a NASA kutatói. Eddig csak sejtették a kutatók, hogy a jeges felszín alatt vízóceánok lehetnek, de most itt a bizonyíték. Már csak oda kéne menni megnézni. 2022-ben az európai űrügynökség küld arrafelé legközelebb szondát.

REJTETT KÓDOT TALÁLTAK A DNS-BEN

A felfedezés megváltoztatja a DNS dekódolását: a kutatók ezentúl máshogy olvassák ki az utasításokat és értelmezik a betegségeket, azaz a felfedezés hosszú távon forradalmasíthatja a genetikai alapú gyógyítást. A DNS-t 40 éve sikerült megfejteni, a második kód úgy maradhatott mostanáig rejtve a tudósok szeme elől, hogy rá van írva az elsőre, amit eddig is ismertünk.

GYURTA ÉS VERRASZTÓ EURÓPA-BAJNOK

Verrasztó Dávid aranyérmes lett 400 méter vegyesen a rövidpályás úszó-Európa-bajnokságon. Az ugyanebben a számban három éve már győztes magyar úszó 2 századmásodperccel, 4.03.48-as időt úszva megverte az izraeli ellenfelét. Gyurta Dániel 100 mellen lett aranyérmes, ebben a számban még nem győzött.

JANUÁR 14-IG LÁTHATÓ A LUCIAN FREUD-KIÁLLÍTÁS BÉCSBEN

Lucian Freud, a szomorú, széttárt combú nők festője egyúttal a világ egyik legjobbja is, nemcsak Magyarországon nem volt még kiállítása, de a kultúra iránt jobban elkötelezett országokban sem. Bécsben van kiállítása, odáig menni semmi egy sztárért. Mi elmentünk