Volt egyszer egy lengyel, magyar, két jó barát

2015.02.19. 20:41 Módosítva: 2015.02.19. 20:41

A LENGYELEKET IS SIKERÜLT MAGUNKRA HARAGÍTANI

Az Egyesült Államok után Lengyelországgal is mélypontra küldte a kétoldalú kapcsolatokat az Orbán-kormány, köszönhetően Putyin látogatásának, ami kiverte a biztosítékot a lengyeleknél.  Jaroslaw Kaczynski, akinek hívei a Békemeneteken mindig ezerszámra támogatták a Fideszt, rácsapta az ajtót a csütörtökön Varsóba látogató Orbán Viktorra, aki Kaczynski szóvivője szerint „szétveri az európai szolidaritást". Orbán tűzoltásnak szánt lengyel útja kudarcnak tűnik, Ewa Kopacz kormányfő is hűvösen fogadta, állítólag rendre utasították.

A BELVÁROSI BOLTOK NYITVA LEHETNEK VASÁRNAP IS

Ellephetik majd a vásárlók vasárnaponként az ötödik és hetedik kerületeket, az itteni boltosok ugyanis ki tudnak bújni a vasárnapi zárva tartás kötelessége alól. A dolog oka, hogy a  zárva tartást szabályozó törvény felmenti a világörökségi területen lévő üzleteket, amelyek így vasárnap és éjjel-nappal is nyugodtan nyitva lehetnek.

EGYETLEN ÜGYVÉD KERES SOKAT A LETELEPEDÉSI KÖTVÉNYBIZNISZEN

A Figyelő több forrásból is megerősített információja szerint a letelepedési kötvényeket forgalmazó offshore hátterű cégek leginkább Kosik Kristóf ügyvédi irodáján keresztül intézik a letelepedési programra jelentkezők adminisztratív ügyeit. A lap szerint egy-egy ilyen ügyintézéssel az iroda 5000 euró körüli összeget keres. Kosik egyébként már a kezdetektől ott volt a migráció tényleg bonyolult jogi ügyeinek intézésénél, olyannyira, hogy az Index információja szerint egyébként az ő jogi irodája szövegezte meg a letelepedési kötvények forgalmazásáról szóló jogszabálytervezetet.

OROSZ BOMBÁZOK KÖZELÍTETTÉK MEG ANGLIÁT

Két orosz katonai repülőgép közelítette meg a brit partokat az ország legnyugatibb megyéje, Cornwall fölött. A Medve kódnevű bombázók nem hatoltak be a brit légtérbe, de a királyi légierő, a RAF gépei felvették velük a kapcsolatot.

Michael Fallon védelmi miniszter ezzel egyidőben jelentette ki, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök valós veszélyt jelent a balti államokra.

KAMU, HOGY A TÁLIBOK TERRORAKCIÓT TERVEZTEK BUDAPESTEN

A Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetője az országgyűlés nemzetbiztosnági bizottsága előtt cáfolta, hogy meghiúsítottak volna tálib merényletet Magyarországon. Hajdu János szerint nem volt olyan merényletkísérlet, amelynek résztvevői Budapestre terveztek akciót, de a TEK, illetve a magyar hatóságok közreműködésével időben elfogták őket. Korábban a Magyar Nemzet ennek az ellenkezőjét állította.

MEGSZÜLETETT GYURCSÁNY FIA

Mártonnak hívják, ő az ötödik gyerek. Mindenki jól van.

TÉNYLEG TÉLEN LESZ A FUTBALL-VB 2022-BEN

A katari futball-világbajnokságot nem nyáron rendezik meg, hanem legalább két évre felborítva a versenynaptárt novemberben-decemberben bonyolítják le. A Sports Illustrated szerint a nemzetközi futballszövetség illetékes bizottsága a következő héten találkozik majd Dohában, hogy javaslatot egyenek a végrehajtó bizottságnak az új időpontról, a végrehajtó bizottság pedig márciusban, Zürich-ben hozhatja meg a végleges döntést. A gond csupán annyi, hogy Katarban nyáron 50 fok van.

ITT AZ EDDIGI LEGHATÉKONYABB HIV-ELLENSZER

Egy speciális fehérje, amit úgy állítottak össze, hogy meg tudja akadályozni, hogy a vírus rákapcsolódjon a célpontjául kiszemelt immunsejtre. Az eddigi kísérletekben, majmokon csodás eredményeket mutatott, de még kell legalább egy év, mire emberen is kipróbálhatják.

HIV-budding-Color

VESZÉLYES SZOFTVER VOLT A LENOVO GÉPEIN

A kínai laptopgyártó maga telepített egy szoftvert a notebookjaira, ami elvileg csak annyit csinál, hogy a Google-kereséseknél megjelenő reklámok közé rak be újakat, ám ennél sokkal-sokkal csúnyább dolgokra is használható. Ebben a cikkben elmondjuk, mire és hogyan. Január óta már nincs a gépeken.