A nap 7 legfontosabb híre
BYE, BYE, XV. KERÜLETI FIDESZ
Két ellenséges táborra szakadt a XV. kerületi Fidesz, ezért a párt budapesti választmánya feloszlatja a szervezetet. László Tamás parlamenti képviselő, volt polgármester, illetve a volt alpolgármesterei által fémjelzett táborok között már évek óta húzódik a vita, a Fidesz budapesti vezetése most úgy próbál rendet rakni, hogy mindenkinek megszünteti a tagságát.
![BJASZ20150216024](https://kep.cdn.index.hu/1/0/823/8237/82374/8237409_15eb8b603947063a46ab344c13c5c704_wm.jpg)
NEKIMENT AZ EU A GAZPROMNAK
Trösztellenes eljárást indított az orosz Gazprom ellen az Európai Bizottság szerdán, mert úgy ítéli meg, hogy a cég visszaél piaci erőfölényével, nyolc tagállamban felosztotta a piacot, és tisztességtelen árakat határozott meg – jelentette be Margrethe Vestager, a brüsszeli testület versenyjogi biztosa.
![Margarethe Verstaper](https://kep.cdn.index.hu/1/0/823/8237/82373/8237387_72fa1c703e87317e58cf701619069df7_wm.jpg)
GYAKORLÓISKOLÁKKAL GYAKORLATOZIK A KORMÁNY
A pécsi egyetem gyakorló iskolája mellett a Nyugat-magyarországi Egyetemhez tartozó győri Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, és a soproni Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola is olyan levelet kapott a felsőoktatási államtitkárságtól, amely szerint az iskola fenntartását az egyetemtől az állam venné át. Az Emmi a 25-ből összesen 9 gyakorlóiskola fenntartását venné el az egyetemektől. Az Index információi szerint az ELTE gyakorlóiskoláit nem érinti a fenntartóváltás.
LEVES MIATT MENT A LEVESBE A REFORMÁTUSOK KAMPÁNYFILMJE
Több millió forintot költött a református egyház a 2015-ös 1%-os szja-kampány videójának legyártatására, a filmet azonban mégsem fogják bemutatni. Az egyház új vezetése, köztük Szabó István püspök úgy látta, hogy a filmben szereplő szimbolikus étel, a leves túl üres, és a színe sem jó. Szabó püspök 2012-ben is be akarta tiltani az egyház nagy közönségsikert arató karácsonyi filmjét, akkor azonban az időközben leköszönt Bölcskei Gusztáv megvédte a Jézus születését napjainkba helyező alkotást.
![leves](https://kep.cdn.index.hu/1/0/823/8237/82373/8237393_6f7a146cb63ea039704cc5d73ccabcc9_wm.jpg)
AZ ÁNTSZ SZERINT SIKERES A HPV-OLTÁS
A humán papillomavírus (HPV) elleni önkéntes védőoltás bevezetésének első évében 80 százalék feletti átoltottságot ért el Magyarország, ami nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő eredmény – közölte az ÁNTSZ. Az ingyenes oltásra jogosult hetedikes lányok közül szinte mindenkit sikerült elérni. A HPV a méhnyakrák okozója, az összefüggést kimutató kutató 2008-ban Nobel-díjat kapott.
LITVÁNIÁVAL MECCSELNEK DÁRDAIÉK AZ EB-SELEJTEZŐS FINN MECCS ELŐTT
Május legvégén lesz vége a bajnokságoknak, országonként változó időpontban, de június 13-án Helsinkiben játszik a magyar válogatott a finn ellen Eb-selejtezőt, ezért, hogy mindenki fitt legyen, előtte 8 nappal bevállaltak egy barátságos meccset Litvániával. A helyszín Debrecen, az új Nagyerdei Stadion.
![dp](https://kep.cdn.index.hu/1/0/823/8237/82374/8237405_76a8ee8b6c4325a4c0309fa5c9445eb7_wm.jpg)
50 EZER, NYELVEKEN NEM SZÓLÓ EMBERT MENTENE MEG AZ MSZP
Hiller István, az MSZP oktatási kabinetvezetője azt javasolja a kormánynak, hogy hirdessenek amnesztiát azoknak, akik nyelvvizsga hiányában nem vehetik át a diplomájukat. Becslésük szerint mintegy 50 ezer emberről van szó. Hiller közölte, hogy javaslatot tesznek arra is, hogy az egész napos iskolában a délutánokat állami költségen nyelvoktatásra használják.