Ökörsütés nélkül adták át az M7-es új szakaszát

2005.07.15. 19:17
Átadták pénteken az M7-es autópálya Balatonszárszó és Ordacsehi között húzódó húsz kilométeres szakaszát. Az új szakasz is fizetős lesz, ezért már péntektől lehet számítani az ellenőrzésekre.

Az ünnepélyes átadáson csak úgy nyüzsögtek az államtitkárok és azok helyettesei, volt és jelenlegi miniszterek, sajtósok, és egyszerű munkások. Nagyobb volt a tömeg, mint egy közepes Szandi koncerten. Első ránézésre a közönség is igazodott ehhez, kisebb családok, fiatal párok sétáltak majálisi hangulatban a friss aszfalton. Ami egyelőre nem kapcsolódik közvetlenül az M7-es autópályához. Budapest felől a 7-es útról lehet megközelíteni.


Klikk a képre!

Kóka János gazdasági miniszter vajszínű öltönyében elmondta, hogy ez a szakasz nagyban hozzájárul Somogy megye infrastrukturális fejlődéséhez. A húsz kilométeres pályát 65 milliárd forintból építették meg, és így még mindig jobb az országnak, mint ha el sem készült volna, mondta a miniszter. Számok is röpködtek a napsütésben a vasacél, beton és egyéb pillérek hosszáról, a beépített anyagok mennyiségéről. Megtudtuk, hogy a hidakhoz 12 kilométer cölöpöt használtak fel, és 4 millió köbméter földet mozgattak meg.

Döbbenetes számok, mondta Kóka János. De nem annyira mint az, hogy 35 műtárgyat is tartalmaz az autópálya. A bejárás során egyetlen festményt, szobrot sem láttunk, mert a műtárgy építőmérnökül a hidakat, alul- és felüljárókat jelenti. Például három nagyobbacska völgyhíd is tartozik a sztrádához, de egyik sem akkora, mint amekkora a szomszédos, csak jövő tavaszra elkészülő pályaszakaszon épül Kőröshegynél. Ott a völgyben már állnak a híd lábai, ahol ottjártunkkor munkásokból csak gyér számú téblábolt az építési területen. Szerencséjükre, mert éppen akkor esett le a felállított daruról óiási robajjal egy hatalmas acélgerenda, kisebb pusztítást végezve az építmény állványzatában.



De ez természetesen nem jelentős katasztrófa, mint ahogy az sem, hogy Kiss Péter kancelláriaminiszter azt mondta a megnyitón, hogy "rövid beszéd, hosszú kolbász kell ide." Majd gyorsan áttért a "szóvirágok helyett autópályát" szlogenre. Magyarország új fűzfapoétája, aki egyébként azért is elemében érezhette magát, mert eredeti szakmája szerint mérnök, ezután megköszönt mindenkinek mindent, majd következett a vigasság legszebb pillanata, a szalag átvágása. Fotósok és mosolyok gyűrűjében történt meg az aktus, egy rövid párbeszéd kíséretében, ami Kóka és Kiss között zajlott le. Merthogy a két miniszter együtt nyitotta meg a pályát, nehogy koalíciós feszültség támadjon a dologból.

Az autópályát ezután choppermotoros, bőrkabátos szoft galeri vezetésével lehetett bejárni, természetesen már autóval. A nép lassan elszéledt az étkezés céljából felállított sátor felé. Egy ingujjas pocakos azért még megjegyezte, hogy sem ökörsütés, sem mazsorett csoport nem volt. Pedig az lett volna az igazi.

Drága autópálya, savanyú szőlő

Jó, hogy a jelenlegi kormány folytatja az M7-es autópálya továbbépítését, de túl sokba kerül, mondta pénteken Balatonszárszón Manninger Jenő, a Fidesz országgyűlési képviselője az mti-nek. A húsz kilométer 65 milliárd forint, és ez sajnos sokkal drágább, mint ahogy ígérték. A kifizetése szintén nincs megoldva, több mint ezer milliárd lesz az államadósság, és a környékbeli utak rendbetételére is gondolni kell - emelte ki Manninger Jenő, aki ugyanakkor nem vitatta, hogy szükség van autópályákra, ezért az építéseket folytatni kell. Az Orbán-kormány idején az M3-asnál 1,3 milliárd forintért épült egy kilométer autópálya, ez a mostani pedig több mint három milliárd forintba kerül. Ez még a nehezebb körülmények ellenére is 40 százalékkal drágább, tette hozzá.

Szerinte bebizonyosodott, hogy maga a közbeszerzési eljárás automatikusan nem hoz olcsóbb építést egy ilyen kis országban, ha nincs igazi verseny. A képviselő egyúttal arra hívta fel Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter figyelmét, hogy az általuk emlegetett 511 kilométer a legnagyobb jóindulattal is csak 370 lehet.

"Savanyú a szőlő a Fidesz számára", mondta Tóth Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője. A politikus rámutatott, hogy felgyorsult az M7-es építése, és 2007-re az országhatárig fog érni az autópálya.

A szocialista képviselő elmondta: A kormányzati ciklus végéig 434 kilométer autópálya fog elkészülni, 2006 végére már 510-511 kilométer megépítését tervezi a kormány, tette hozzá Tóth sándor