Most ilyen időszak van, úgyhogy harminc nap

2007.07.16. 14:27
Dávid Ferenc szociológust 2006. szeptember 20-án este, az őszi zavargások második napján a rendőrség a Podmaniczky utca és a Teréz körút sarkán letartóztatta, miközben a Hollán Ernő utcában parkoló autójához tartott. A bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte csoportosan elkövetett garázdaság gyanújával. A rendőri vallomással alátámasztott gyanú leirata szerint ötven másik ember élén köveket, közlekedési lámpákat és padokat dobált a rendőrök felé. 10 napot töltött börtönben. Kilenc hónappal letartóztatása után a nyomozást megszüntették, az ügyészség kimondta, hogy Dávid Ferenc nem követett el bűncselekményt. Kártérítési pert indít, és csak az Indexnek mesél arról, mi történt vele az őszi zavargások ideje alatt.

Egyre több a bizonyíték arra, hogy Gergényi Péter budapesti exrendőrfőkapitány azóta sem pontosított állításával ellentétben mégis történtek rendőri túlkapások a tavaly őszi zavargásokkor. Cikksorozatunk korábbi részeiben az utcán, símaszkos rendőrök által összevert Kruchina fivérek, egy perui állampolgár és egy budapesti szakács ügyét követtük figyelemmel.

„Egy keddi nap volt, előtte hétfőn foglalták el a székházat. A keddet onnan tudom pontosan, mert a Morális Vállalkozók című, Tilos-rádiós műsorunk után Varga Danival a Kinizsi utcai Kultiplexből indultunk a Hollán Ernő utcában parkoló autónk felé” – kezdi történetét Dávid Ferenc, aki devianciaszociológusként a drogproblémát kezelő civil szervezetek munkatársa, prevenciós és ártalomcsökkentő projektek koordinátora.

A Nyugati felé

„Haladtunk a körúton, mindenfelé császkáltunk, Blahánál a Nyugati pályaudvar felé a körút le volt zárva, a Rákóczi úton jobbra hadakozások voltak, balra pedig egy lángoló autó” - emlékszik vissza. Ekkor a Baross utca irányába húzódtak, várakoztak, majd amikor a körút felszabadult, ismét elindultak a Nyugati pályaudvar irányába. „Akkor már találkoztunk olyan csoportokkal, akik mondták, ne menjünk tovább, mert összeszednek a rendőrök. Jót röhögtünk, főleg, mert előfordult, hogy odajöttek a rendőrök, kérték hogy mutassuk a kezünket, hát megmutattuk. Kiderült, azt nézik, koszos-e, mert ha az, akkor dobáltunk. De mivel tiszta volt, mindig továbbengedtek. Ez megnyugvást adott, hogy találkoztunk rendőrökkel, és ők továbbengedtek.”

Arra a kérdésre, hogy a katasztrófaturizmus a céljaik között szerepelt-e, Dávid Ferenc így válaszol: „Érdekesnek tartottuk az eseményeket, de nem volt bennünk tervszerűség. Egyik táborral sem tudok azonosulni, de az ilyen típusú tömegmozgásban érdekes, hogy milyen ruhákat viselnek, milyen lózungokat alkalmaznak, milyen a társadalmi elhelyezkedésük, kik lehetnek. De egy bizonyos ponton ezt eluntuk, fáradtak is voltunk, mentünk volna hazafelé.”


Dávid Ferenc

Az Oktogon és a Nyugati tér között rendőri sorfalba ütköztek, ott mondták nekik, nem mehetnek tovább, mert műveleti terület van előttük, így az egyik környező utca felé javasolták a továbbhaladást. „Elkerültünk azon az utcán, ahol megint volt egy rendőri sorfal. Ők is mondták, hogy arra nem lehet menni. Visszamentünk a körúton álló sorfalhoz, mondtuk, mi a helyzet és hogy beszorultunk a harminc méteres sávra közéjük. Látszott, hogy ez nekik is problémás, úgyhogy megengedték, hogy a körút felé, a műveleti területen átmenjünk. Így megint körút, meg kis utcák – így haladtunk a Jókai utcáig.”

Csapkodta a seggét

Onnan a körút felé vették az irányt, ahol a Blaha Lujza téri romos állapotokhoz képest nyugodt helyzet fogadta őket. „A posta előtti újságosbódéhoz dőlve állt egy ember, és elkezdte csapkodni a seggét a rendőrök felé, meg valamit üvöltözött nekik. Erre odarohantak az álarcos emberek, és mint a filmekben, tonfával ütötték, mint a cséphadaró. Hátraléptem vagy hármat, és csak azt láttam, fut felém két rendőr. Mutatom a kezem, hogy tiszta és mondom, hogy hazafelé tartunk. Azt mondta: „le a földre!” és átfutott az agyamon, hogy koszos lesz a ruhám. Aztán egy állas-szerű valami és már lent is vagyok a földön, kötik össze a kezem. Egyszer a rádióban hallottam, hogy ilyenkor rongybabává kell válni, nulla kommunikáció, mert akkor nincs fogódzkodó rajtad.”

Tíz-tizenkét társukkal együtt rendőrautókba pakolták és a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületébe szállították. „Ahogy szedték össze az embereket, ment a verbális agresszió, hogy meg fognak verni a rendőrök, meg megdugnak a börtönben. Ott aztán zárkákba kísértek minket. Akkor egyébként eszünkbe se jutott, hogy tovább tarthat ez reggelnél. Teltek az órák, azon kattogtunk, hogy szervezzük át a holnapi melót.”

72 óra

Az előállítási szakasz nyolc óráig tarthat, amit a rendőri szerv vezetője négy órával meghosszabbíthat. „Az előállítottat szóban vagy írásban az előállítás okáról tájékoztatni kell, és az előállítás időtartamáról részére igazolást kell kiállítani” – szól a törvény, Dávid Ferenc esetében a tájékoztatás nem történt meg, a kiszabható 12. óra végén szólították a zárkából. „Egy szobában leltározták, ami nálam volt, mondták, hogy átszállítanak máshova. Kérdeztem, miért, és akkor mondták, nem tudják, zűrösek a dolgok ezekben a napokban.” Bilincsbe verve a budafoki rendőrkapitányságra szállították és átmenetileg egy félig a föld szintje alatt lévő zárkába zárták. „Itt már nagyon nem tudtam, mi van, miért hoztak át, mi lesz. Közbe reménykedtem, hogy kiderül, véletlen és kiengednek. Ujjlenyomatvételre vittek, lefotóztak és mondta egy nyomozónő, hogy 72 órára őrizetbe fognak venni, mert csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsítanak. A gyanú leiratában szerepelt, hogy ötven másik ember élén köveket, közlekedési lámpákat és padokat dobtam a rendőrök felé. A szöveg szerint hangadó voltam és a kommandósok sünalakzatban, tonfával emeltek ki a tömegből. Hetven kiló vagyok, úgyhogy ekkor rám nézett és kicsit elcsodálkozott. Kérdeztem, ez hogy lehet, engem meg se hallgattak, sőt, nem is beszéltem senkivel. Mondta, hogy ő nem tudja, már így kapták az ügyem.”

Addigra Dávid jogász felesége is a rendőrkapitányságra érkezett Fazekas Tamással, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvédjével. Az ügyvéd jelenlétében egy nyomozó elé vitték Dávidot, aki közölte vele, hogy feltehetően 30 napos előzetes letartóztatásba fogják helyezni. „Megint mondtam, hogy ezt nem értem, még meg sem hallgattak, honnan tudják már most, hogy az ügyészség mit fog kérni rám? Erre mondta, hogy ilyen most a helyzet, és mindenkit becsuknak.” Ezután az ügyvéd kérésére kihallgatta Dávidod, aki kérte, vegyék jegyzőkönyvbe, hogy pacifista. Ezután a 72 órás előzetes letartóztatást megelőző orvosi vizsgálatra vitték őket, a Gyorskocsi utcába.

Rabok - börtönőrök

A vizsgálat után a harmadik kerületi, Tímár utcai rendőrkapitányság fogdájába vitték. „Ketten voltunk. Tíznél többször voltam már börtönben, az egyetem alatt, kutatni. Úgyhogy előjött, amiket ott láttam, meg minden háttértudás, amit olvastam. Viszonylag hamar belehelyezkedsz a szerepbe, főként, ha katona is voltál. Megágyaztam, aztán vártam, fekvőtámaszoztam, vártam és azon gondolkodtam, hogy biztos nem lesz 30 nap. De mi van, ha mégis?” – meséli.

A 72 óra után a Tolnai utcába szállították a tárgyalásra, ahol az előzetes letartóztatásról döntenek. „A feleségem küldött be ruhát, felvettem és azon filóztam, miket mondjak, előjöjjek-e a tárgyaláson azzal a miniszteri dicsérettel, amit abban az évben kaptam a munkámért. Vártunk egy csomóan, és sokan mondták, hogy ma mindenkinek harmincat adtak, és senkit se engedtek el. Az egész tárgyalás körülbelül öt percig zajlott, a bírónő elmondta, hogy mivel gyanúsítanak és kérdezte, akarok-e valamit mondani. Elmondtam. Ő viszont azt válaszolta, sajnos most ilyen időszak van, úgyhogy harminc nap. Akkor padlóra kerültem, mert tudtam, hogy ez már börtön. A büntetésvégrehajtási intézetben minden kintinek megáll a kompetenciája, teljesen más világ, és ez legkevésbé sem közhely. Pont olyan, mint a Zimbardo-kísérletben, az volt az érzésem, csak az egyenruha különbözteti meg a rabot a börtönőrtől.”


Dávid Ferencet a Markó utcai Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték, ahol a befogadás során ellenőrizték adatait és egészségi állapotát. „Sokszor voltam már börtönben, de egész más rabként, mint kutatóként belépni. Nem dohányzó zárkát kértem, mert tudtam, hogy ott mindig kevesebben vannak, az enyémben ketten. Bemutatkoztam, felmásztam az ágyamra, megágyaztam és lefeküdtem. Később mondták a zárkatársak, hogy azt hitték, többször voltam már sitten. Annyira eggyé tudsz válni a szereppel, nem hitték el, hogy először vagyok. Kívülről tökösnek látszol, de belülről egyfolytában rettegsz. Hogy más zárkába raknak, vagy hogy valaki olyat hoznak melléd. Ha az otthoni dolgokra gondolsz, akkor jön a gyomorgörcs. A reggel volt a legrosszabb, arra gondoltam, ha ártatlanul ide kerültem, akkor ennyi erővel miért ne kaphatnék 50 évet.”

10 nap börtönélet

Idős, korábban emberölésért büntetett zárkatársa nevében, szociális ügyeikről hivatalos leveleket fogalmazott, a fogház ponyvaregényeit és régi HVG-it olvasta. „Vasárnap van a fürdő, jött egy nagydarab, tetovált, kigyúrt csávó, mintha egy B-kategóriás pornóból lenne, azt mondta, „nyisd meg”. Azt hittem az ajtóra gondol, nyitottam neki, aztán kiröhögött, mert a központi csapra utalt. Mondta, látszik, hogy most vagyok itt először. Túl hamar elkészültem a mosdással, de mivel fél órát ott kell lenni, valaki megszánt, beszélgetni kezdett velem. Mondta, hogy 12 évet kapott, mert hasba szúrta a terhes feleségét, aki a babával együtt meghalt.”

Dávid Ferenc összesen tíz napig volt elzárva, szeptember 29-én helyezték szabadlábra. Ügyvédje fellebbezett az előzetes letartóztatás miatt, amit másodfokon helyben hagyott a bíróság. „Utána egy hétig még a postástól is fostam, körülbelül két hónapig ébredtem arra, hogy a börtönben vagyok, vagy bíróságon. Közben folyt az eljárás, és nem lehetett tudni, hogy lesz-e vádemelés, vagy sem.”

Nem követte el

Szabadlábra helyezése után három héttel a gyanúsítást csoportosan elkövetett garázdaságról, csoportosan és felfegyverkezve, hivatalos személy ellen elkövetett erőszakra változtatta az ügyész, és mivel így a rendőrök is érintettek, a rendőrségtől a Budapesti Nyomozó Ügyészség vette át a nyomozást. Háromszor három hónappal hosszabbították a nyomozást, majd kilenc hónappal a történtek után, 2007 júniusában lezárták. A Dávid Ferenc ellen elhangzó rendőri vallomásokat elfogultnak tekintették, és megállapították, nem követett el bűncselekményt.

Dávid kártérítési pert indít. „Azt szeretném, ha lenne ennek valami nyoma. Én mindig tudatosan kerültem minden hatalmi struktúrát, és egyszer csak jön valaki, állon vág. Elvették a hőn szeretett szabadságomat, pedig mindig békében éltem.”

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara március 8-ára

Tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara március 8-ára

Pártpolitikusok részvétele nélkül akarják megvalósítani a rendezvényt.

február 5., 12:24

  • Belföld
Majka is beindult, sínre kerül a hétgyermekes ózdi munkanélküli és családja élete

Majka is beindult, sínre kerül a hétgyermekes ózdi munkanélküli és családja élete

Összegyűlt a pénz a kaucióra, szombaton Vácon munkába áll az Index riportjából megismert családapa.

február 5., 13:57

  • Belföld
Egy lesújtó felmérés szerint szinte bárki kapható céges bűncselekmény elkövetésére

Egy lesújtó felmérés szerint szinte bárki kapható céges bűncselekmény elkövetésére

A megkérdezettek szerint szigorúbb szabályozás, hatósági ellenőrzés és átláthatóság kellene.

február 5., 12:24

  • Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Decemberben még megtagadta a vallomástételt.

2 órája

  • Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.

2 órája

  • Belföld
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

A MOMSZ a lakosság segítségét kéri, hogy bajtársaik napi egyszeri melegélelmezését megoldják.

1 órája

  • Belföld
Újságírókat vetetne őrizetbe Magyar Péter

Újságírókat vetetne őrizetbe Magyar Péter

A Tisza Párt vezetője szerint alaptalan vádakkal illették a Tisza-szigetek vezetőjét, Farkas Dezsőt.

február 5., 12:27

  • Belföld
Újabb tüntetőt ítélt el a bíróság, amiért a rendőrökre támadt

Újabb tüntetőt ítélt el a bíróság, amiért a rendőrökre támadt

Hat évvel ezelőtt bilincset dobott az egyenruhások irányába a Parlamentnél.

február 5., 14:27

  • Belföld
Folytatódik a kellemes időjárás, van, ahol még 10 fok is lehet

Folytatódik a kellemes időjárás, van, ahol még 10 fok is lehet

A frontra érzékenyeknek is jó napjuk lesz.

február 5., 06:20

  • Belföld
Összeült a kormány, az egyik döntést már be is jelentették

Összeült a kormány, az egyik döntést már be is jelentették

Orbán Viktorék munkában.

február 5., 14:04

  • Belföld
Rákosrendező: elküldte a főváros a vagyonkezelőnek az elővásárlásról szóló nyilatkozatát

Rákosrendező: elküldte a főváros a vagyonkezelőnek az elővásárlásról szóló nyilatkozatát

Hét különböző, de együttesen kezelt ingatlan adásvételi szerződését érinti a BKM joga.

február 5., 14:04

  • Belföld
Megszólalt az egyik bicskei áldozat: Nyílt titok volt köztünk, hogy János bácsi kivel mit csinál

Megszólalt az egyik bicskei áldozat: Nyílt titok volt köztünk, hogy János bácsi kivel mit csinál

Később a börtönben futott össze a volt igazgatóval.

február 5., 14:45

  • Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.

2 órája

  • Belföld
Egy felmérés alapján a bérrendezés után ismét vonzóvá vált a pedagóguspálya

Egy felmérés alapján a bérrendezés után ismét vonzóvá vált a pedagóguspálya

A megkérdezettek többsége a saját szakmájában képzeli el a jövőjét.

február 5., 06:59

  • Belföld
Tuzson Bence az igazságszolgáltatásban látott feszültségről: Ez nem egy westernfilm

Tuzson Bence az igazságszolgáltatásban látott feszültségről: Ez nem egy westernfilm

Interjú az igazságügyi miniszterrel.

február 5., 09:06

  • Belföld
Fontos határidőre figyelmezteti az érettségizőket az Oktatási Hivatal

Fontos határidőre figyelmezteti az érettségizőket az Oktatási Hivatal

Február 17-ig lehet jelentkezni.

február 5., 11:01

  • Belföld
Orbán Balázs: Nincs pénzügyi akadálya annak, hogy megszüntessük a kórházi várólistákat

Orbán Balázs: Nincs pénzügyi akadálya annak, hogy megszüntessük a kórházi várólistákat

A miniszterelnök politikai igazgatója a MÁV helyzetéről és a gyermekvédelemről is beszélt.

február 5., 10:43

  • Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Virth Balázs alaposan felhúzta magát.

8 órája

  • Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Az amerikai elnök szerint azonnali béketárgyalások kezdődhetnek.

4 órája

  • Címlapon
Vigyázzon, csalók kereshetik meg az MVM Next nevében

Vigyázzon, csalók kereshetik meg az MVM Next nevében

Nem létező pénzvisszatérítésről kaphatnak értesítést az érintettek.

2 órája

  • Belföld
Vádat emeltek az encsencsi gyilkosságokkal gyanúsított férfi ellen

Vádat emeltek az encsencsi gyilkosságokkal gyanúsított férfi ellen

Az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetést kért ellene.

február 5., 11:49

  • Belföld
Megverte, majd ruhátlanul utcán hagyta nevelt gyermekét

Megverte, majd ruhátlanul utcán hagyta nevelt gyermekét

Az ügyészség pénzbüntetést indítványozott.

február 5., 11:55

  • Belföld
Bombafenyegetést küldött egy 10 éves fiú egy kőbányai iskolának

Bombafenyegetést küldött egy 10 éves fiú egy kőbányai iskolának

A fenyegetésre nem tudott magyarázatot adni a fiú.

február 5., 12:39

  • Címlapon
Orbán Viktor elhagyta Magyarországot, „egy amerikai nagyágyúhoz” utazik

Orbán Viktor elhagyta Magyarországot, „egy amerikai nagyágyúhoz” utazik

A miniszterelnök rögtön azután indult, hogy találkozott Alice Weidellel.

6 órája

  • Belföld
Vádat emeltek az autószalont kirabolni próbáló férfi ellen

Vádat emeltek az autószalont kirabolni próbáló férfi ellen

2022 decemberében támadt az üzletvezetőre.

február 5., 10:41

  • Címlapon
Már tudni lehet, amit eddig csak sejtettünk, Izraelnek van atombombája

Már tudni lehet, amit eddig csak sejtettünk, Izraelnek van atombombája

A zsidó állam megvezette a CIA-t.

8 órája

  • Címlapon
Reagált az ATV, amiért Egri Viktor kitiltotta Deák Dánielt a Csattból

Reagált az ATV, amiért Egri Viktor kitiltotta Deák Dánielt a Csattból

„Ide nem jössz többet” – mondta a műsorvezető a politikai elemzőnek.

13 órája

Neked ajánlott