Papírtagok az MSZP több szervezetében

2005.02.10. 15:39
Az Index információi szerint az MSZP-ben a Vas megyei fiktívtag-botrány kipattanása óta nyílt titok, hogy számos megyében és fővárosi kerületben hasonló forgatókönyv szerint duzzasztották fel a létszámot, és a "csendes" - valójában nem létező - alapszervezeti szavazókkal jelentősen átrendezték a párt belső hatalmi viszonyait. Forgalomban vannak olyan feltételezések is, amelyek szerint a központi nyilvántartásban szereplő 36 ezres MSZP-tagság tíz-húsz százalékával nem tud elszámolni a párt. Úgy tudjuk, hogy a pártelnök megbízásából felmérés készül, amely a szocialisták választási szerepléseivel összevetve próbálja felmérni a párt valódi taglétszámát.

A teljes körű tisztújításra és tagrevízióra kötelezett szombathelyi szocialisták egy informális megbeszélésén többen azt állították, hogy a megyei elnöknek tulajdonított mahinációkhoz hasonlóak zajlottak az ország más területein is. A Tóth Csabával szemben állók csoportjának napokban lezajlott találkozóján azt hangoztatták, hogy nem csupán Vas megyében, Tóth körzetében bővült rövid idő alatt több száz fővel a helyi szervezet, hanem többek között Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun megye is, és több fővárosi pártszervezet, köztük Kőbánya, az V. és a XII. kerület is feltűnően gyors taglétszám-növekedést produkált 2002 óta.

Duzzasztott szervek

Mint arról az Index tavaly beszámolt, a vasi MSZP-ben elkezdődött belső hatalmi harc során arra gyanakodtak, hogy a pártban 2002 után megjelent és gyorsan megerősödött Tóth Csabának szerteágazó kapcsolatai vannak más megyékben. Az akkoriban "régieknek" nevezett, hatalmi deffenzívába került csoport képviselői azt állították, hogy az "újak" többek között Hajdú-Biharban is a Vasban alkalmazott módszerekkel csikartak ki vezetőváltást. Az Index információi szerint a szombathelyi összejövetelen most megismételték az egy éve elhangzott vádakat, hogy a mesterséges taglétszámduzzasztás az MSZP-ben széles körben alkalmazott eszköz volt. A szombathelyi helyzetértékelő beszélgetésen azt is állították, hogy az időközben Mozaik Klub néven megszerveződött csoport tagjai éltek előszeretettel a pártbeli befolyást döntően meghatározó beszervezési trükkökel.

Szervezettségi összevetés

Belső ügy
Oláh Lajos hajdú-bihari elnök és MSZP-pártigazgató szerint nem igaz, hogy eltérés lenne az országos központban yilvántartott megyei és a Hajdú-Bihar megyei elnökség által is ismert taglétszám között. Azt viszont az Indexnek nem mondta el, hány tagja van a szocialista pártnak a megyében, csupán azt árulta el, hogy mindig az országos központ tagnyilvántartásához viszonyítanak. Oláh, aki egyben a Mozaik Klub szóvivője is, pártja belső ügyének nevezte, hogy zajlik-e a Vas megyeihez hasonló vizsgálat bárhol az országban. Hajdú megyében mindenhol 75 százalékos támogatottsággal választották meg a vezetőket, tette hozzá.
Az V. kerület szocialista elnöke, Pócs Dániel szerint tagságuk minden évben egyenletesen 20-25 taggal bővül. Pócs az Indexnek azt mondta, nem igaz, hogy kerületükben dinamikusan növekedne a tagság.
Az Index információi szerint az MSZP-nek jelenleg mintegy 36 ezer, az országos központban nyílvántartott tagja van. Nevük elhallgatását kérő forrásaink azt állították, hogy több megyében és kerületben eltérnek a helyi és a központban található adatok, az elmúlt évtizedben működő rendszer pedig nem szűrte ki visszaéléseket. A regisztrált tagságot sok helyen még senki sem látta egyben, képviseletük küldöttek közbeiktatásával néhány emberrel is megoldható. Egyes feltételezések szerint egy általános felülvizsgálatban az össztaglétszám tíz-húsz százalékával nem tudna elszámolni a párt, illetve a helyi vezetés. Úgy tudjuk, hogy a papírtagság kérdésével az elnökség is foglalkozik; a pártelnök megbízásából készül egy olyan felmérés, amely körzetekre lebontva összeveti a szocialisták választási szereplését és a párt helyi szervezettségi adatait.

Dinamikus helyek

Tavaly januárban Vasban 920 MSZP-tagot tartottak nyílván. Míg a 90-es években végig a megyeszékhely adta a megyei tagság felét, az időközben megyei MSZP-elnökké válaszott Tóth Csaba megjelenése után Kőszeg vette át a domináns szerepet. Tóth vezetése alatt a kisváros hatvan-hetven fős létszáma helyett négyszáz fős szocialista tagságot produkált, amit négy külön szervezetre oszottak fel. Információink szerint Hajdú-Biharban is mintegy négyszáz fővel emelkedett a tagok száma, amivel az ott regisztáltak összesen már meghaladják a háromezret. 2002 óta az ország egyik legnagyobb szervezete lett a kőbányai MSZP 1700-1800 fővel, miközben egy átlagos fővárosi kerület kétszáz fős tagságot tud felmutatni. Az átlagot magasan túlteljesítő budapesti szervezet még a XII. kerületi is, ahol hatszáz embert sikerült beléptetni, de a négyszáz fős V. kerület is a dinamikusan fejlődő alapszervezetek sorába emelkedett.

A "növekedési periódus" után Vasban, Hajdú-Biharban, Kőbányán és még számos szervezetben gyökeresen átalakult a párt vezetése.

Burjánzó Halas

Az elmúlt hetekben közismertté vált, hogy Kiskunhalason is burjánzásnak indult a tagság. A halasi MSZP-szervezet létszáma 2001 végén csak 115 fő volt, de azóta 460 főre növekedett. Az MSZP etikai bizottsága eljárást folytatott a szervezetnél, és kiderült, hogy az új tagok által delegált küldöttek személyi kérdésekben minden esetben Zuschlag János akaratát támogatták. A vasi botrányban is exponálódott Zuschlag mellé állt Venczel József, a helyi szervezet elnöke is. A Zuschlagot nem támogatók többsége helyett új tisztségviselőket választottak. A megválasztott tisztviselőknek aztán az vált a legfontosabbá, hogy ne derüljön ki, valós tagság választotta-e őket. Hiller István pártelnök a kiskunhalasi szervezetnél is tagrevíziót rendelt el.

Tagság személyivel

Mint emlékezetes, a 2003 decembere óta húzódótt a kőszegi fiktívtag-bevásárlási ügy, amelynek január végén Hiller István vetett véget. A romák pénzért való beszervezésével vádolt Tóth Csabát és a megerőszakolásával nagy sajtófigyelmet kivivó Szabó Bálintot már tavaly tavasszal kizárta a vasi pártszervezet, de a több hónapig húzódó országos etikai vizsgálat felülbírálta a helyi döntést. A januárban újra kitört botrány miatt a pártelnök végül feloszlatta Vas megye valamennyi alapszervezetét. Az MSZP országos vezetésének határozata szerint a 26 szervezetet március 5-ig kell újjáalakítani úgy, hogy a párttagok igazolják magukat, és helyben töltik ki a párttagsági adatlapot.

A prototípus
Az MSZP-ben az első papírtagokkal manipuláló ember Schmuck Andor volt, állították az Indexnek a pártvezetéshez közelálló szocialista politikusok. Schmuck Andor, a Xénia Láz egyesületi elnöke úgy szerezte meg 1998-ban a IV. kerület vezetését, sőt a 98-as választásokon a polgármester-jelöltséget is, hogy több tucat hozzá hű tagot léptetett be az "újpesti" szocialistákhoz. Az MSZP Vajda Pál főpolgármester-helyettest kívánta volna Derce Tamás akkor (és azóta is) hivatalban lévő polgármesterrel szemben indítani, Schmuck viszont dacolt a pártközpont határozatával, végül a helyi pártszervezet "régi" tagjai szakítással fenyegetőztek, és Schmuck visszakozott.