Juhász: az előző honvédelmi vezetés átvágta a NATO-t

2002.11.05. 09:12
A honvédelmi miniszter szerint a NATO-val tárgyaló előző kormányzat rendszeresen "átvágta" a brüsszeli apparátust, amikor nem foglalkozott a szervezetnek tett vállalásokkal. Juhász Ferenc szerint 25-30 fős önkéntesekből álló hivatásos egység vehetne részt az afganisztáni békefenntartó hadműveletekben. Medgyessy Péter miniszterelnök többek között erről tárgyal szerdán Washingtonban. A miniszterelnök a Népszabadság értesülése szerint három elemből álló katonai ajánlatcsomagot visz magával.
A honvédelmi miniszter szeretné, ha egy kisebb 25-30 fős önkéntesekből álló hivatásos egység részt venne az afganisztáni békefenntartó NATO-hadműveletekben. A miniszter szerint ez a gesztus nem az afganisztáni hegyekben terrorista elhárítást végző csapatokra szólna, mert ilyen típusú feladatokra a magyar katonák nincsenek felkészülve.

Három elemes csomag

Juhász Ferenc egy televíziós interjúban a miniszterelnök washingtoni látogatásával kapcsolatban azt is kijelentette, hogy Medgyessy Péter nem az Országgyűlést megkerülve kíván felajánlást tenni a szövetségnek. Mint mondta, rosszul állna az MSZP-nek egy ilyen lépés, hiszen az elmúlt négy évben a parlament erősebb kontrolljáért küzdött. A Népszabadság értesülése szerint egyébként Medgyessy Péter három elemből álló katonai ajánlatcsomaggal érkezik Washingtonba. Medgyessy Péter először is biztosítja tárgyalópartnereit, hogy örömmel vennénk részt az európai gyors reagálású hadtest felállításában. Ez 2006-tól működne, és a Honvédelmi Minisztérium politikai vezetése a katonákkal egyetértésben úgy véli, hogy az ebben való részvétel segítené a magyar hadsereg reformját, fejlesztését is.

Nem került le a napirendről, és Magyarország továbbra is vállalja a NATO számára egy egészségügyi kontingens felállítását, illetve ha kell, annak "bevetését". A legkényesebb terület: tőlünk is elvárnák, hogy szükség esetén harcoló alakulattal is segítsünk egy-egy komolyabb NATO-akciót, hiszen például a nem NATO-tag Románia fegyveres csapatot is állomásoztat Afganisztánban. A Népszabadság értesülése szerint Medgyessy Péter amerikai tárgyalásain nem kerül napirendre semmilyen formában az F-16-os repülőgépek vétele, s ennek a látogatás előkészítésekor hangot is adtak a magyar diplomaták.

Jeles és elégtelen

A miniszterelnök franciaországi, illetve amerikai útját megelőző napokban hadseregünk felkészültségéről egy amerikai szaklap bíráló cikke nyomán kialakult vitában a Népszabadság kérdésére állást foglalt Fodor Lajos vezérkari főnök is. Szerinte a magyar katonák képességeik és a nemzetközi feladatokban végrehajtott teljesítményük alapján jelest érdemelnek. A honvédség eszközállománya és a NATO-vállalások teljesítése viszont az elégtelenhez közelít. A vezérezredes szerint az 1999-es csatlakozáskor tett felajánlások túlságosan ambiciózusak voltak, a valóságosnál erősebbnek képzelték a hadsereget a döntéshozók, s a költségvetésből is több pénzt reméltek. Ennek korrigálására dolgozták ki a haderő-átalakítás tízéves programját, amelyből 2000 óta szinte semmi sem valósult meg, különösen a katonai képességek fejlesztése terén. Az ősszel megindult felülvizsgálat éppen azt tűzte célul, hogy feltárja, mi akadályozza a tervek végrehajtását.

A felettesek tudtával

Amiben maradéktalanul teljesítettük a szövetségi vállalásainkat, az a NATO-posztok feltöltése. A vezérkari főnök megállapítása szerint jelentősen elmaradtunk viszont a technikai modernizációban. Jellemző, hogy a légierő felépítése teljes egészében NATO-kompatibilis, ugyanakkor vissza kellett vonnunk a nyolc MiG-29-esre vonatkozó felajánlást, mert a gépeket nem korszerűsítettük, miközben a Gripenek csak 2005-2006-ban érkeznek. A honvédség jelenlegi technikai állapota a vezérkari főnök szerint húszéves vagy annál is régebbi. Fodor lapunknak jelezte, hogy ő feletteseinek többször beszámolt a helyzetről, ám érdemi javulás nem történt.

A sorozatos átvágás

Az amerikai lapok kritikájával kapcsolatban Juhász Ferenc úgy vélekedett, hogy azok önmagukban nem járatják le az országot: "nem az a baj, hogy a hiányról beszélünk, hanem a hiány a baj". A honvédelmi miniszter megfogalmazása szerint elődei sorozatosan "átvágták" a NATO brüsszeli apparátusát, amikor olyan vállalásokat tettek, amelyek teljesítéséről itthon megfeledkeztek. Juhász a Napkeltében azt állította, hogy a Fidesz jelenleg sem partner az ügy megoldásában, a megoldások keresése helyett a kormányra hárítja az ügyben a felelősséget. A miniszter egyébként arról is szólt, hogy a külföldi lapok állításai csupán a figyelem középpontjába állították azokat a kritikákat, amelyekről ő már tárcája átvételét követően is beszélt. Mint mondta, a NATO jelzései miatt neki viszonylag "kényelmes dolga" volt a költségvetés összeállításakor, mert a kormány beépítette a szervezetnek tett felajánlásokat.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Ellopták Till Tamás sírjáról a plüssállatot, amit a szülei helyeztek oda

Ellopták Till Tamás sírjáról a plüssállatot, amit a szülei helyeztek oda

A szobájába viszont került egy kisebb angyal.

január 5., 18:11

  • Belföld
Kihúzták az év első hatos lottójának nyerőszámait

Kihúzták az év első hatos lottójának nyerőszámait

A jövő héten már 620 millió forintot lehet nyerni.

január 5., 19:24

  • Belföld
Ónos esővel és viharos széllel kezdődik a hét

Ónos esővel és viharos széllel kezdődik a hét

Több vármegyére is figyelmeztetést adtak ki.

január 6., 06:03

  • Belföld
Bayer Zsolt beleszállt Fábry Sándorba: Aljas sz*rember

Bayer Zsolt beleszállt Fábry Sándorba: Aljas sz*rember

A publicista szerint a humorista „beb...va hülyeségeket beszél” Kötcsén.

január 5., 21:33

  • Belföld
A hamburger és a sör a legnépszerűbb a MÁV Utasellátóján

A hamburger és a sör a legnépszerűbb a MÁV Utasellátóján

Rekordokat döntött a szolgáltatás.

39 perce

  • Belföld
A család szerint rendőri túlkapás történt a zagyvarékasi igazoltatáskor

A család szerint rendőri túlkapás történt a zagyvarékasi igazoltatáskor

A rendőrség szerint jogszerűen és arányosan jártak el.

január 5., 20:52

  • Címlapon
Deák Kristóf: Ennyire szemtelen, tabudöntögető filmet még nem csináltam

Deák Kristóf: Ennyire szemtelen, tabudöntögető filmet még nem csináltam

Az Oscar-díjas rendező szerint fontos lenne a magyar kultúrát államilag támogatni.

18 perce

  • Belföld
A rendőrség üzent a budapesti audis balesete miatt: El fogjuk kapni

A rendőrség üzent a budapesti audis balesete miatt: El fogjuk kapni

A vétkes sofőrt már keresik a hatóságok.

január 5., 17:45

  • Belföld
Pancserpuccskísérletnek nevezte az Alapjogokért Központ vezetője Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc javaslatát

Pancserpuccskísérletnek nevezte az Alapjogokért Központ vezetője Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc javaslatát

Folytatódik az előrehozott választások körüli vita.

január 6., 06:38

  • Belföld
A mérések kezdete óta nem volt még olyan meleg év, mint a 2024-es

A mérések kezdete óta nem volt még olyan meleg év, mint a 2024-es

A február tért el leginkább az éghajlati normáltól.

január 5., 16:43

  • Belföld
A Dunából ivott a görögkatolikus főpap vízkereszt alkalmából

A Dunából ivott a görögkatolikus főpap vízkereszt alkalmából

A metropolita megáldotta a folyó vizét is.

január 5., 16:54

  • Mindeközben
Csúszik az új Shrek-film premierje

Csúszik az új Shrek-film premierje

tegnap, 15:30

  • Címlapon
Hazaárulózó, brüsszelező és putyinozó kampány után dől el az év első választása

Hazaárulózó, brüsszelező és putyinozó kampány után dől el az év első választása

Barátságosnak egyáltalán nem nevezhetők a kampányok.

3 órája

  • Címlapon
Megfejtették, hogyan tisztul az agy

Megfejtették, hogyan tisztul az agy

Komoly betegségek megoldásához jelenthet kulcsot.

1 órája

  • Címlapon
A nyílt utcán lőtték fejbe az új kormány fegyveresei az Aszad-rezsim egyik leghírhedtebb szekértolóját

A nyílt utcán lőtték fejbe az új kormány fegyveresei az Aszad-rezsim egyik leghírhedtebb szekértolóját

Állítólag rosszindulatú biztonsági jelentéseket írt, amelyek több ember bebörtönzéséhez vezettek.

3 órája

  • Címlapon
Már 2025 elején megnyitná első üzletét a Mere Magyarországon

Már 2025 elején megnyitná első üzletét a Mere Magyarországon

Negyedszerre módosult a nyitás tervezett dátuma.

1 órája

  • Belföld
Szakértő segítségével tisztáztuk a magyarok millióit érintő kérdést

Szakértő segítségével tisztáztuk a magyarok millióit érintő kérdést

Válaszok a felmerült aggályokra.

január 5., 07:10

  • Belföld
Hiába a béremelés, nem vonzza a pedagóguspálya a fiatalokat

Hiába a béremelés, nem vonzza a pedagóguspálya a fiatalokat

A nyugdíjasok számára vált vonzóbbá a pálya, mivel a fizetés mellett a nyugdíjukat is megkapják.

január 5., 07:41

  • Belföld
Halálos szén-monoxid-mérgezés történt Hajdú-Bihar vármegyében

Halálos szén-monoxid-mérgezés történt Hajdú-Bihar vármegyében

A ház egyik szobájában sziesztakályha üzemelt.

január 5., 13:39

  • Belföld
Lázár János az aktivista MÁV-munkavállalóról: Határozott kérésem volt, hogy ez ne történjen meg

Lázár János az aktivista MÁV-munkavállalóról: Határozott kérésem volt, hogy ez ne történjen meg

Megszólalt a miniszter a kutyapárti akcióról.

január 5., 14:50

  • Belföld
Egy törpetacskó mentette meg a vácegresi család életét

Egy törpetacskó mentette meg a vácegresi család életét

A kutya addig ugrált a gazdáin, amíg azok fel nem ébredtek.

január 5., 12:00

  • Címlapon
Vörös riasztás: a 2028-as olimpiai helyszíneket is pusztítja a tűzvész

Vörös riasztás: a 2028-as olimpiai helyszíneket is pusztítja a tűzvész

Már 16 halott, 11 eltűnt személy.

44 perce

  • Címlapon
Máris megvan a Los Angeles-i bűnbak, keresztre feszítik a tűzvész miatt a polgármestert

Máris megvan a Los Angeles-i bűnbak, keresztre feszítik a tűzvész miatt a polgármestert

Karen Bass jelentősen visszavágta a tűzoltóság költségvetését, a tragédia előtt pedig elutazott.

tegnap, 19:36

  • Belföld
Ezentúl nem lehet eszperantóból akkreditált nyelvvizsgát tenni Magyarországon

Ezentúl nem lehet eszperantóból akkreditált nyelvvizsgát tenni Magyarországon

Az ELTE Origó Nyelvi Centrum ügyvezetője meg is indokolta a döntést.

január 5., 10:21

  • Belföld
Gyurcsány Ferencék minden fideszes képviselőnek levelet írnak

Gyurcsány Ferencék minden fideszes képviselőnek levelet írnak

A DK még mindig a parlament feloszlatását és új választások kiírását szeretné.

január 5., 11:26

  • Címlapon
Jannik Sinner bukhatja a Roland Garrost és Wimbledont

Jannik Sinner bukhatja a Roland Garrost és Wimbledont

Melbourne-ben az Andre Agassi-hasonmásverseny csak az egyik különleges attrakció vasárnap.

34 perce

  • Belföld
Késelésbe csapott át egy szilveszteri buli, letartóztattak egy salgótarjáni férfit

Késelésbe csapott át egy szilveszteri buli, letartóztattak egy salgótarjáni férfit

A férfit két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik.

január 6., 09:06

  • Belföld
Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Zagyvarékason

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Zagyvarékason

Megpróbálták a helyszínen újraéleszteni, de már a mentők sem tudták megmenteni az életét.

január 5., 15:23